Vizsgálja a Disney, hogyan szivároghatott ki a belső kommunikációjuk

2024. július 16. – 18:23

Másolás

Vágólapra másolva


A Nullbulge nevű csoport a Disney belsős kommunikációjának több ezer üzenetét szerezte meg, a cég belső vizsgálatot indított – írja a BBC.

Azt még egyelőre nem tudni, hogy kereskedelmileg mennyire érzékeny adatokról lehet szó, de egyes értesülések szerint az üzenetekben szó van olyan projektekről, amik még előkészület előtt vannak.

A Nullbulge saját bevallása szerint olyan szervezeteket támad meg, amik kárt okoznak a kreatív iparnak, többek között mesterséges intelligencia segítségével készített tartalmak létrehozásával. Ezt a csoport a BBC szerint „lopásnak” nevezi.

A BBC felvette a kapcsolatot a hekkercsoporttal, aminek a tagjai Oroszországban élnek, és egy beépített ember segítségével jutottak be a Disney Slack-rendszerébe. A BBC nem tudta leellenőrizni, hogy valósak-e a kiszivárgott üzenetek.

A Nullbulge azért hozta nyilvánosságra az adatokat, mert biztosak voltak benne, hogy a Disney nem engedelmeskedik a követeléseiknek, és nem hagy fel az MI használatával.

A hekkelésről először részletesebben a Wall Street Journal írt. A lap megjegyezte, hogy a kiszivárgott anyagban szerepelnek reklámkampányok részletei, illetve állásinterjúra érkező jelentkezők adatai is, egészen 2019-ig visszamenőleg.

A Disney egy szórakoztatóipari gigacég, többek között a Star Wars-univerzum és a Marvel tulajdonosa is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!