Kiderült néhány részlet az amerikai hadsereg szuperkatona-projektjéről

2012 decemberében az amerikai haditengerészet legelitebb kommandója, a SEAL 6 kockázatos bevetésre indult Afganisztánba: egy amerikai orvost próbáltak kiszabadítani a tálibok fogságából. A helyismeret és a technológiai fölény is megvolt az amerikaiak oldalán (egy évvel korábban egy másik SEAL 6 csapat vadászta le Oszama bin Ladent a pakisztáni rejtekhelyén), és a túszmentés is sikeres volt, az egyik amerikai kommandóst, az akciót vezető Nicolas Checque-et azonban tűzharcban megölték a tálibok.

Az eset nagy port vert fel az amerikai katonai vezetésben, és végül azt eredményezte, hogy egy évvel később elindult a TALOS (Tactical Assault Light Operator Suit) program, ami a médiában nagyjából úgy jelent meg, hogy az amerikai hadsereg Vasember páncélját szeretné megépíteni. Ez nem is állt nagyon távol a valóságtól (persze a repüléstől meg a beépített plazmaágyútól eltekintve): egy olyan, aránylag könnyű, de nagyon rugalmas és erős páncélzatról volt szó, ami a viselője fizikai erejét és a védettségét is megsokszorozza. Az ötlet egyébként nem volt teljesen új, a Pentagon már 1961 óta kísérletezett ilyen jellegű páncélokkal, exoskeletonokkal (az inspirációt részben Robert A. Heinlein ikonikus sci-fi-regényéből, a Starship Troopersből merítve).

A TALOS projektet hat év munka és 80 millió dollár elköltése után, 2019-ben kudarcnak minősítették, leállították, és egy új terv lépett a helyébe: a HEO, azaz Hyper Enabled Operative. Ez tényleg gyökeres szemléletváltást hozott a jövő szuperkatonájának elképzelésében. Az alapelv az volt, hogy a drónhadviselés és a távirányítható, okos csapásmérő eszközök korában egy katonának nem fizikailag erősebbnek, hanem okosabbnak kell lennie az ellenségnél: nem nagyobb tűzerőre és vastagabb páncélra van szüksége, hanem több információra. Bármilyen harci szituációban a túlélés és a győzelem záloga az OODA-ciklus („observe, orient, decide, act”, azaz „megfigyelni, tájékozódni, dönteni, cselekedni”), ebben kell gyorsabbnak és hatékonyabbnak lenni az ellenségnél – szólt az új alapelv.

A HEO programról eddig nem is nagyon lehetett ennél többet tudni, a Wired azonban most – többek között a SOCOM, az Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnoksága által közölt információk alapján – megszellőztetett néhány részletet.

A HEO koncepció a páncélzatot és a fegyverzetet kifinomult kommunikációs rendszerekre és egy rakás szenzorra cseréli, amiket egy mesterséges intelligenciával (MI) megtámogatott rendszer vezérel. Ez minden létező adatot felporszívóz a katona környezetéből, összeveti a saját adatbázisaival (akár online kapcsolat nélkül is), és így ad fontos információkat a sisak kijelzőjére vetítve. Vagyis ha eddig Vasember páncélját próbálták megépíteni, most inkább Jarvist, a mesterséges intelligenciát akarják, aki Vasembert segíti.

A rendszert elsősorban nem is a frontvonalon vagy amögött harcoló egységeknek szánják, sokkal inkább a szürkezónában ténykedő felderítőknek, olyan területeken, ahol nem feltétlenül számíthatnak a helyi hatóságok vagy akár a helyiek jóindulatára, és az információgyűjtés mindennél fontosabb. A HEO katona szenzorai valós időben gyűjtenek be és értékelnek ki rengetegféle adatot: arcfelismerés, ujjlenyomat, írisz, anatómiai jellegzetességek, gesztusok, járás, szívverés, akár DNS és mikrobiom felismerése, plusz természetesen az elektronikus kommunikáció minden létező formája.

Az ehhez szükséges hardvert egy kisebb hátizsák méretű eszközbe próbálják majd bezsúfolni, bár az egyelőre elég homályos, hogy a híresen erőforrásigényes mesterséges intelligenciás technológia mellett ezt a gyakorlatban hogyan oldják meg. Főleg, hogy a rendszernek nem éppen ideális fizikai körülmények között (gondoljunk csak hőmérsékletre, porra) is működnie kell, akár minden online, műholdas kapcsolattól elvágva, strapabírónak is kell lennie, és az energiaellátásának is stabilnak kell lennie hosszú távon is.

A HEO kulcsfontosságú eleme az univerzális, valós idejű fordító segédlet, ami élőszóból is oda-vissza fordít, és feliratokat is megjelenít lefordítva a katona előtt a sisakkamerán. Gépi szinkronfordító kütyük kereskedelmi forgalomban is kaphatók már egy ideje (mi is kipróbáltunk már néhányat), ennek megfelelően a katonai verzió is elég stabilan működik már, a SOCOM hivatalos információja szerint orosz, ukrán, mandarin és kantoni nyelven szinte tökéletes, élesben is használták már. Itt a kihívást a kisebb nyelvek és azokon belül is a kismillió helyi dialektus és szleng jelentik.

A harmadik terület, amire a HEO koncentrál, az a katonák közötti kommunikáció. Ezt a filmekben egy dramaturgiai huszárvágással általában úgy oldják meg, hogy mindenki betesz a fülébe egy kis kütyüt, és onnantól megy a telekonferencia, akadozás nélkül, tetszőleges távolságra. A gyakorlatban persze ez nem ilyen egyszerű, főleg, ha a rendszert úgy tervezik, hogy minél biztonságosabb, zavarás- és lehallgatásbiztos legyen. A SOCOM illetékese erről a Wirednek csak annyit mondott, hogy a megoldásuk „egy olyan irányítható antennarendszert használ, ami növeli a telepíthető kommunikációs csomópontok és a fejlett műholdas kommunikációs rendszerek funkcionalitását”.

Azt, hogy ezek a fejlesztések valójában hogy állnak, persze nem tudjuk – titkos katonai projekteknél azért általában az a jellemző, hogy elég keveset kötnek a nagyközönség orrára. A Pentagon által mutogatott demókban mindenesetre olyan jeleneteket mutatnak be elérendő célként, amikben a HEO rendszer használója egyetlen gombnyomással átfogó képet kap a körülötte levő nagyvárosi forgatagról, a mesterséges intelligencia elemzi a környezetében az emberek testbeszédét, a pulzusszámokat, az arckifejezéseket, a helyi dialektusban folytatott beszélgetéseket, és a sisakkijelzőn azonnal mutatja, hol észlel potenciális veszélyforrást.

A SOCOM illetékesei szerint a rendszer egyes elemeit már élesben is bevetették, két, meg nem nevezett konfliktuszónában.