A csúcstabletek csatájának eredménye döntetlen, amivel egyik fél sem jár igazán jól

Meg lehet kövezni, de nekem a tabletek világa mindig is teljes rejtély volt. Az elmúlt hétig két kezemen meg tudtam volna számolni, hányszor használtam tabletet összesen, és így nagyjából az a kép élt a fejemben, hogy az ilyen eszközök izgága kisgyerekek étteremben való lefoglalására, esetleg unatkozó anyukák Candy Crush-igényeinek kielégítésére valók. Ebbéli véleményem némileg árnyalódott, ugyanis egy hétig párhuzamosan teszteltem a Microsoft és az Apple csúcstabletjét, névszerint a Microsoft Surface Pro 10-et és a nagyobbik, 13 hüvelykes M4 iPad Prót. Az, hogy ezek remek eszközök, vitathatatlan, de, hogy egészen pontosan mire valók, azt továbbra sem egészen sikerült megfejtenem.

Tömör gyönyör

Kezdjük a legegyértelműbbel: ezek az eszközök szépek. Az Apple persze jól ismert arról, hogy ad a dizájnra, a hozzám az asztrofekete színben érkező iPad pedig ennek megfelelően gyönyörű, minimalista, az ember pedig már attól egy magasabb társadalmi osztály tagjának érzi magát, ha kezébe veszi. A Surface ehhez képest vastagabb és nehezebb is, a képernyő körüli, elég vastag kávákkal együtt pedig engem inkább egy modern menedzserkalkulátorra emlékeztetett, de simán el tudom képzelni, hogy az alapvetően szintén eléggé letisztult dizájn, a hátán a vázzal azonos színű, ezüst Microsoft-logóval sok embert meggyőz majd.

Az alapvető különbség a két gép között, hogy amíg az iPad tényleg „csak” egy tablet, addig a Surface hátlapjának alsó felén lévő támasz közel 180 fokig kihajtható, de ez nem újdonság, hiszen ez már évek óta így van a termékcsaládnál. Ez egyértelmű pozitívuma a Windows gépének, ugyanis így elméletben tok vagy billentyűzet nélkül is laptophoz egészen hasonló módon használható – elméletben, ugyanis a képernyő billentyűzetén írni 2024-ben is egy rémálom, de szerencsére mindkét tesztalanyhoz kaptam billentyűzetet is.

Az iPad nagyon, nagyon, nagyon simán viszi a prímet a praktikusságot tekintve, és nemcsak azért, mert a Magic Keyboard egyben tokként is szolgál a gépünkre, hanem mert ezzel gyakorlatilag kapunk egy fél MacBookot is a tabletünk mellé. Az már más kérdés, hogy mindezért plusz 150 ezer forintot kell fizetnünk. A surface billentyűzete ehhez képest olyan, mintha egy kartonlapra szereltek volna gombokat, nyeklik-nyaklik, ha az ember az ölébe veszi, és bár két állásban is használható, a kettő között váltva vissza kell nyomkodni a helyére, mert ha csak minimálisan is, de elhajlik. Cserébe 100 ezer forint alatt a miénk lehet, igaz, egyelőre magyar billentyűkiosztás nélkül.

A tapipadban szintén nincs meglepetés, az iPadé szokásos Apple-minőség (azaz kiváló), a Surface-é pedig ha nem is sokkal, de elmarad ettől.

A másik terület, ahol a Surface-t nagyon csúnyán megveri az iPad, az a képernyő. A 13 hüvelykes OLED-kijelzőből egyszerűen kirobbannak a színek, és a játékoktól a 4K videókig és filmekig minden tűéles, a 120 hertzes képfrissítésnek köszönhetően pedig elképesztően folyékony élményben lesz részünk, csináljunk bármit is az iPaden. A Surface microsoftos saját fejlesztésű, szintén 13 hüvelykes PixelSense képernyőjén is gyönyörűen fut minden, és beállítások függvényében ez is tud 120 hertzen működni, a két gépet egymás mellé téve mégis elképesztő a különbség az iPad javára.

Hangban mindkét gép remek, na persze nem kell világmegváltó, szobákat betöltő hangzásra számítani, de mindennapi használatra, videózásra, filmezésre tökéletesek. Portok terén az Apple minden eddiginél fukarabb volt, mindössze egyetlenegy USB-C bemenetet kapunk, amiről a töltés mellett minden mást is meg kell oldanunk (de ha beruházunk a Magic Keyboardra, kapunk még egyet). A Surface-nél ezzel szemben úgy kapunk két USB-C portot, hogy a töltést egy harmadik bemeneten intézi, így ezt sokkal rugalmasabb használni, ha külső kijelzővel vagy adathordozóval szeretnénk dolgozni.

Összességében tehát mindkét gépnek megvannak az előnyei és a hátrányai is a felépítést tekintve, de az biztos, hogy a szürreálisan könnyű (579 grammos) és vékony (5,1 milliméteres) iPadet kézbe fogva már anélkül is érezni lehet, hogy egy kiválóan összerakott eszközt tartunk a kezünkben, hogy bekapcsolnánk azt.

Aberrált teljesítmény vs. tisztes iparosmunka

A két gép első elindítását követően azonnal kibukik a legnagyobb különbség, azaz hogy amíg a Surface-en teljes Windows 11 Pro fut, addig az iPad az iPadOS 17-tel érkezik, ami hiába van tele hasznos funkciókkal, igazából továbbra is egy nagyon nagy képernyőre szabott, telefonos operációs rendszer. Ötletes és hasznos megoldás a Surface részéről, hogy amíg kézben tartjuk, addig tabletszerűen is működik, a Windows asztala pedig el van dugva a képernyő alján egy csík formájában, és csak tapintásra bukkan fel. Azonban amint rácuppantjuk a billentyűzetet, felugrik az asztal, és megjelenik egy kurzor, így kvázi laptoppá alakítva az eszközt. A Surface ezzel használat közben is egészen számítógépszerű.

Ami viszont engem a legjobban zavart mindkét tabletben, az a méretük. Itt érdemes leszögezni, hogy én ennek a MacBooknak a 15 hüvelykes verzióján dolgozom a mindennapokban, aminek a kijelzőméretét ki is használom, rendszeresen két-három ablakom van megnyitva párhuzamosan. Ez a 13 hüvelykes eszközökön jóval zsúfoltabb élmény, és ez alól az iPad sem kivétel, pláne, hogy ez csak felezni tudja a képernyőt két app között, vagy a (korábban is létező) Porondmester nevű funkcióval kvázi lapozhatóvá tenni a megnyitott alkalmazásokat.

A másik nagy hiányossága az iPadnek, hogy hiába kapunk hozzá egy nagyon jó minőségű billentyűzetet, az oprendszer miatt a használt felületek nagyobb részét alkalmazásból fogjuk futtatni, tehát nem böngészőből YouTube-ozunk például, hanem az appból. Emiatt viszont rengeteg alap billentyűfunkció (mint például a teljes képernyőből kilépés az escape-el), nem működik, ahogy csomó apple-ös gyorsbillentyű sem, ami engem sokszor lassított szövegszerkesztés közben. Ezt némileg orvosolja, hogy természetesen a képernyőt taperolva is dolgozhatunk, de ez azért nem ideális.

Az iPadOS tulajdonképpen még mindig egy furcsa hibrid az Apple asztali és telefonos operációs rendszere között, ahol minden funkciót úgy alakítottak ki, hogy egyszerre feleljen meg a billentyűzet-tapipad kombót preferáló és az érintőképernyőt használó felhasználóknak. Ez szintén nem újdonság, a homokszem azonban ott csúszik a gépezetbe, hogy az itt debütáló M4-es csippel olyan teljesítmény került a gépbe, amit így nehéz kihasználni.

Hiába lehet ugyanis az iPad Prón például minden további nélkül videót vágni és renderelni, ha az eszközön és az alkalmazásokban az összes funkciót almenükbe kellett zsúfolni, hogy kézzel és tapipaddal is hozzájuk lehessen férni.

Így egy olyan áldatlan állapot állt elő az iPad esetében, hogy van egy bivalyerős eszközünk, ami akár egy MacBook Próval is felveszi a versenyt, a szoftveres bénaságok miatt azonban kompromisszumokat kell kötnünk, ha erőforrás-igényesebb munkákra szeretnénk használni a tabletet. Márpedig mi másra szeretnénk használni egy indulóáron is 650 ezer forintos eszközt (ez a 13 hüvelykes verzió ára, a 11 hüvelykes modell félmillió forintba kerül).

A teljesítményskála egy szerényebb fokán helyezkedik el a Surface az Intel processzoraival (Ultra 5 vagy Ultra 7), amik, habár nem gyengék, meg sem közelítik az M4-et. Ez nem feltétlenül gond, hiszen a Microsoft Surface termékcsaládja kimondottan az irodai felhasználókat célozza meg, akiknek nem valószínű, hogy akkora teljesítményre van szükségük, mint amit az iPadbe pakoltak. A céges felhasználást segíti elő a Surface-be épített NFC-olvasó is, amivel egy kártya segítségével minden felhasználó egyszerűen be tud lépni a saját fiókjába ugyanazon a céges gépen. Az iPad túlzó teljesítményével szemben itt viszont azt kell mérlegelnie a felhasználónak, hogy egy alapfeladatokat ellátó, körülbelül félmillió forintos indulóárú tabletet választ-e egy még mindig sokkal kényelmesebb laptop helyett, ami valószínűleg nemcsak olcsóbb, de többet is tud.

Az M4 csipes iPad Prót az Apple videójátékozással reklámozta, úgyhogy warzone-oztam rajta néhány meccset, igaz, csak a mobilverzióval. Ha van egy kontrollerünk, amit tudunk csatlakoztatni az iPadhez, akkor gyakorlatilag fel sem tűnik, hogy egy tabletre bambulunk játék közben, sőt, lenyűgöző élményben lesz részünk, ráadásul más tesztek szerint olyan játékok sem fektetik meg különösebben az iPadet, mint a Resident Evil 4 vagy a Death Stranding.

Ezzel szemben a Surface-t csak egy kék halálra tudtam rávenni, miután háromszor próbáltam becsatlakozni egy Warzone-meccsbe, igaz, itt értelemszerűen a PC-s verzióval próbálkoztam. A nagyobbik gond, hogy miközben próbált meccset találni, nemcsak a hűtés lett baromi hangos, de elég durván fel is melegedett, ami pedig ennél is nagyobb probléma, hogy ezeket a tüneteket egy komolyabb adag Chrome-fül böngészése közbeni youtube-ozással is elég könnyű előidézni.

Az iPadnél ilyenről szó sincs, a mindkét eszközben megtalálható arcfelismerés pedig szintén fényévekkel jobb az Apple tabletjében. Szinte semmi különbség nincs azonban a két eszközben a kamerákat tekintve, mindkettőn lenyomtam pár online meetinget, kiváló, 1080p-s felbontásban csodálhattak meg a kollégáim, épeszű ember pedig továbbra is a telefonjával fog fotózni, nem pedig egy kisebb tepsi méretű tablettel.

Muszáj megemlíteni a Microsoft egyik nagy újdonságát, a mesterséges intelligenciára (MI) épülő asszisztens Copilotot is, ami már a Surface-en is saját gombot kapott, de én ennek egyrészt semmi szükségét nem érzem a mindennapokban, másrészt hozzáférést sem kaptunk az amúgy fizetős szolgáltatáshoz, így ezt ha akartam volna, sem tudtam volna kipróbálni.

Mindkettő vagy egyik se?

Lenyűgöző kijelző az iPadben ide, laptopszerű kialakítás a Surface-ben oda, engem egyik tablet sem győzött meg igazán. Amire nekem és (feltételezésem szerint) egy hozzám hasonló átlagfelhasználónak szüksége van, az pont valahol a két eszköz között van félúton.

Teljesen felesleges 650 ezer forintnyi teljesítmény egy iPadtől, hogyha maximum szöveget szerkeszt, emailezik és tartalmat fogyaszt rajta az ember, de az 500 ezer forintos majdnem-laptop Surface helyett is inkább egy valódi laptopot vennék hasonló célra, potenciálisan jóval olcsóbban.

Az más kérdés, hogy mindkét tablet tökéletesen kiszolgál egy nagyon specifikus felhasználói kört, akiknek valószínűleg nehéz lenne ezeknél jobb eszközöket találni. Az iPad az új, remek funkciókkal megújult Apple Pencil Próval valószínűleg minden dizájner, illusztrátor és tetováló álma, pláne, hogy a 63 ezer forintos tollat csak az M4-es Próval lehet teljesen kihasználni. A Surface ezzel szemben tökéletes lehet olyan cégeknek, ahol több dolgozó használna egy eszközt nem túl hardverigényes feladatokra, és hát végül is erre is találta ki a Microsoft.

Az átlagembernek ezek viszont továbbra is csak egy tablet és egy laptop hibridjei, amiket tulajdonképpen mindkétféleképpen is lehet használni egy kicsit, áruk miatt azonban nem többek, mint nagyon drága kísérletek. Ha választanom kéne és lehetne, hogy melyik eszközt tartom meg, mindenképpen az iPadet mondanám, ami egy gyönyörű, villámgyors, high-end eszköz, azt viszont elképzelhetetlennek tartom, hogy saját zsebből vegyek egyet egy valódi laptop vagy (az árát nézve) egy haszált autó helyett, mindennapi használatra.

(A tesztkészülékeket a cikkhez az iStyle-tól és a Microsoft Magyarországtól kaptuk kölcsön.)