Egymás után jönnek a hírek a világ vulkánkitöréseiről – mi történik?

2024. június 3. – 17:51

Egymás után jönnek a hírek a világ vulkánkitöréseiről – mi történik?
Vulkánkitörés az izlandi Reykjanes-félszigeten, Grindavík közelében 2024. május 29-én – Fotó: Iceland Civil Protection / Reuters
Dr. Harangi Szabolcs
geológus-vulkanológus

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napokban a világ egymástól távoli pontjait több vulkánkitörés is történt. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy e kitörések között nincs kapcsolat, mindegyik önálló vulkáni rendszer, távol egymástól. Az sem mondható, hogy nőne a vulkánkitörések száma, egyszerűen így működik a Föld, és most gyorsabban jön minden információ – már vulkánkitörés sem történhet úgy, hogy nem tudnánk meg rögtön az esemény hírét.

Izland

Az izlandi Reykjanes-félszigeten múlt szerda óta zajlik vulkáni működés, ami december közepe óta az ötödik és minden eddiginél intenzívebb. A kezdeti másodpercenkénti ezerötszáz-kétezer köbméter magma felszínre jutás mostanra ötven köbméterre csökkent, de ez is még jóval nagyobb, mint amit a korábbiaknál lehetett tapasztalni. Eddig kevesebb mint egy hét alatt már harmincmillió köbméter láva terült szét, nem sokkal kevesebb, mint az előző vulkánkitörés több mint egy hónapja alatt.

A bazaltos magma két kitörési központban tör a felszínre, és a láva három irányba folyik szét. Egyelőre Grindavík település még nincs veszélyben, de ha marad ez a kitörési intenzitás, akkor lehetnek gondok. A felszín erősen átalakult a korábbi kitörések során, megváltoztak a lejtési viszonyok is, ami befolyásolja a láva szétterülését. Nagy része a kitörési központok körül halmozódik fel, ahonnan nagyon gyorsan lezúdulhat bármelyik irányba.

A népszerű turistaközpontnak számító Kék Lagúnát újra megnyitották bízva abban, hogy ha baj lesz, akkor ismét gyorsan el tudják szállítani a vendégeket. Ez megtörténhet akkor, ha egy lávanyelv megindul nyugati irányba, ami átvághatja a Reykjavíkból a odavezető utat, de ugyancsak komoly veszély az, ha a légmozgás arra viszi a légkörbe jutó vulkáni gázokat. Az életnek működnie kell tovább, azonban ehhez szükséges a néhány kilométer távolságban zajló vulkánkitörés folyamatos figyelemmel követése. A 21. században erre is akad tehát példa, egy új korszakban vagyunk, sokan vállalnak rizikót.

Hawaii, Fülöp-szigetek

Mindeközben a hawaii Nagy-szigeten is van újra vulkáni működés. Helyi idő szerint éjfél után fél órával nyílt fel a föld egy viszonylag rövid, néhányórás, erőteljes földrengésraj után. A helyszín meglepő, a Kilauea kalderától délre, néhány kilométer távolságban, ahol 1974 decembere óta nem volt vulkáni működés.

Szintén helyi idő szerint az éjszakai órákban történt egy vulkánkitörés a Fülöp-szigeteken, ahol a Kanlaon vulkán tört ki. Ez utoljára 2017-ben működött, és általában csak kisebb kitörések jellemzik. Most öt kilométer magasra emelkedett fel a kitörési hamufelhő, a környező településeken gyorsan kitelepítették a lakosokat.

A szerző geológus-vulkanológus, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, intézetigazgató (ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Kőzettan-Geokémiai Tanszék), kutatócsoport-vezető (HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport), a Tűzhányó Blog szerzője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!