A bezárt Ferihegy 1-en tesztelték már, hogy be lehessen vinni a saját italunkat is a reptérre

2024. június 1. – 22:33

Másolás

Vágólapra másolva

2021-óta nem kell kidobni a 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot tartalmazó palackokat az egyik skóciai repülőtér biztonsági ellenőrzőpontja előtt, mert nagy felbontású CT-szkenner segítségével képesek megállapítani, hogy veszélyes-e vagy veszélytelen-e az utasoknál lévő palackok tartalma, számolt be róla az RTL.

A riport szerint az egy deciliternél nagyobb mennyiségű italok és más folyadékok repülőtéri beléptetésének tiltását egy 2006-os terrorfenyegetés miatt vezették be, de már évek óta feloldották az amszterdami terminálon is, ahol szintén ilyen berendezéseket használnak.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tájékoztatása szerint Magyarországon szintén teszteltek már CT-szkennert, de ezt elsőként az egyes terminálon, annak újranyitásakor helyezik majd üzembe. Arra nem adott pontos választ a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. munkatársa, hogy mikor várható a terminál újranyitása, mert jelenleg a működéshez szükséges engedélyek beszerzését végzik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!