Lehúzza a rolót az ICQ

2024. május 26. – 20:58

Lehúzza a rolót az ICQ
Fotó: CFOTO / NurPhoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Június 26. után nem lehet majd használni az ICQ-t, az internet egyik legkorábbi, még mindig működő csetalkalmázását.

Az ICQ neve ugyanúgy összefonódik a kilencvenes évek végi internettel, mint az MSN vagy az IIRC. A neve az „I Seek You” (azaz: Kereslek) kifejezés kiejtéséből ered, mert az megegyezik azzal, ahogy angol nyelven a betűket kiejtik. A felhasználókat egy sorszám alapján lehetett megtalálni benne.

Az ICQ-t birtokló céget 1996 novemberében alapították Izraelben. Az egyik legnagyobb riválisa, az AOL vásárolta fel 1998-ban 287 millió dollárért. Az AOL uralma alatt az ICQ több mint százmillió felhasználóval büszkélkedhetett, de a népszerűséget aztán visszavágta az adatalapú üzenetküldés a telefonokon, a Facebook vagy a WhatsApp.

Az MSN Messenger 2014-ben zárt be, de az ICQ kitartott. 2010-ben felvásárolta az orosz VK. A cég szerint 2022-ben még összesen tizenegy millió regisztrált felhasználója volt. A Mashable szerint a hongkongi netezők erre váltottak 2021-ben, amikor a WhatsApp megváltoztatta az adatvédelmi szabályzatát.

Ugyan az ICQ elbúcsúzott, a szolgáltatás hivatalos X-oldala a Terminátor első részéből posztolt egy gifet, amin a címszereplő azt mondja: I'll be back.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!