Mikroműanyagot kerestek herékben egy kutatás során, mindegyikben találtak is

2024. május 21. – 15:20

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kutatás során az összes vizsgált emberi és kutyaherében találtak mikroműanyagot – írja a Guardian. A kutatók szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden férfi heréje tele lenne mikroműanyaggal, de valószínű, hogy a szennyeződésnek köze van a globálisan megfigyelt termékenységcsökkenéshez. Azonban több kutatásra van szükség ahhoz, hogy ezt egyértelműen meg lehessen állapítani.

A kutatás során 23 emberi herét vizsgáltak, amiket 2016-ban, boncolások után tettek félre, a donorok 16 és 88 év közöttiek voltak. Ezen kívül 47 kutyaherét is vizsgáltak, amiket állatorvosi klinikákról szedtek össze.

Az emberi szervek tartósítva voltak, így a spermaszámot már nem lehetett megállapítani. A kutyaherék viszont frissebbek voltak, és azokban a tudósok azt vették észre, hogy minél magasabb volt a PVC-szennyeződés, annál alacsonyabb volt a spermaszám.

Az emberi herékben grammonként 330 mikrogramm mikroműanyagot találtak, a kutyákéban pedig 123 mikrogramm/grammot. Egy gramm egymillió mikrogrammnak felel meg. A leggyakrabban előforduló anyag a polietilén volt, amiből műanyag zacskók és palackok készülnek, a második leggyakoribb pedig a PVC volt, ami sok olyan vegyi anyagot ereszthet ki magából, ami befolyásolhatja a termékenységet.

Soha nem volt még annyi műanyag a természetben, mint most, csak a mezőgazdaságban évi 7-14 millió tonnát használnak. Az ember evés, ivás, légzés közben viszi be a mikroműanyagokat, már emberi tüdőben és még meg nem született csecsemők méhlepényében is találtak ilyen szennyeződést.

Azt még nem tudjuk pontosan, hogy konkrétan milyen egészségkárosító hatásuk van, de korábbi vizsgálatok alapján károsíthatják a sejteket, és gyulladásokat okozhatnak, valamint a kioldódó vegyszerek is okozhatnak problémákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!