Megint elhalasztották a Boeing első, embert szállító űrkapszulájának fellövését

2024. május 18. – 10:27

Megint elhalasztották a Boeing első, embert szállító űrkapszulájának fellövését
A Boeing Starliner űrkapszulája az indítóálláson május 4-én – Fotó: NASA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Héliumszivárgás miatt ismét elhalasztják a Boeing első, embert szállító űrhajójának indítását – írta a CBS. A többször felhasználható Starliner űrhajót eredetileg május 6-án lőtték volna fel, később az időpontot május 21-re tolták ki, most pedig további négy nappal későbbi időponttal terveznek a NASA pénteki tájékoztatása szerint.

A Starliner Atlas V és Falcon–9 rakétákkal is fellőhető, elsődleges feladata az lesz, hogy biztosítsa az űrhajósok eljutását a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – a feladatot az amerikai űrrepülők kivezetése után részben az űrügynökség és Elon Musk Space X cége biztosítja. Utóbbi megjelenéséig viszont évekig csak az oroszok vitték fel a világ űrhajósait az űrállomásra.

Az orosz–amerikai együttműködést az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború és az arra adott nyugati szankciók sem állították le, egy megállapodás keretében kölcsönösen helyet adnak egymás űrhajósainak saját hajóikban.

A Boeing Starlinerje azonban nem része ennek az együttműködésnek: a most május 25-re halasztott kilövéskor két űrhajós, Butch Wilmore és Suni Williams indul útnak a kaliforniai Cape Canaveralből – írta az MTI. A Starliner hosszabb távon hét embert is képes lesz szállítani, de az utazásokat jellemzően ötfősre tervezik a Föld felett 300 kilométerre keringő űrállomáshoz.

A kilövés elhalasztása gyakran megtörténik, az időjárás és a technikai okok bármikor közbeszólhatnak. Ezúttal a szakértők kismértékű héliumszivárgást fedeztek fel az űrszonda szervizmoduljában. Szerdán nyomástesztet tartottak, ami azt mutatta, hogy a szivárgás nem jelentene kockázatot a repülés során, de úgy döntöttek, hogy elhalasztják a rakétaindítást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!