2024. május 10. – 17:49
Ezt a cikket a Telex és a május 10. és 12. közt Balatonfüreden zajló Concours d’Elegance veterántalálkozót szervező autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.
Bambinónak, azaz babának becézték Németországban. Lengyelországban a Maluch, azaz kisgyerek elnevezést használták előszeretettel, Magyarországon pedig Kispolszkiként vagy Kispolákként emlegették a Polski Fiat 126p-t, amely eredetileg olasz konstrukció volt, ott mégsem vált igazán népszerűvé, mert megjelenése után nem sokkal már elavultnak számított, mostanra pedig szinte teljesen eltűnt az itteni utakról is.
A Fiat 126-ot a legendás 500-as típus utódjaként mutatták be az 1972-es Torinói Autószalonon. Az újdonság változatlan tengelytáv és számos régi szerkezeti megoldás mellett nagyobb utasteret kínált, illetve egy kicsit biztonságosabb is volt elődjénél, hiszen benzintankja a hátsó ülések alá került, a kormányoszlop pedig ütközés esetén összecsuklott. Az olaszországi siker végül azért maradt el, mert a 126-os bemutatásakor az ottani vevők már nagyobb és kényelmesebb autókat kerestek.
Olasz kudarc, lengyel és magyar siker
Mivel a hetvenes évek elején Lengyelországban kiemelt célként tekintettek az autóipar fejlesztésére, 1971-ben a korábbi olasz együttműködésre alapozva szerződést kötöttek az új kis Fiat gyártására. Így született meg a Kispolszki. Bielsko-Bialában és Tychyben is felépítettek egy-egy gyárat a leendő lengyel népautó számára, és végül a tervezettnél korábban, már 1973-ban legurult a futószalagról az első lengyel Fiat 126-os.
A következő években főként Lengyelországban és Magyarországon vált igazán népszerűvé a Polski Fiat 126p, amely szűkös méretei és szerény teljesítménye ellenére tömegek számára jelentette az elérhető mindennapi autózás, vagy akár a hosszú utazások lehetőségét. Mindez azért igazán különös, mert a lengyel Fiat motorja kezdetben 594 köbcentis és 23 lóerős volt, majd 1977-ben 652 köbcentire növelték a motor méretét, teljesítménye pedig 24 lóerőre emelkedett.
A soros kéthengeres, négyütemű farmotor jelentős vibrációjára mindenki emlékszik, aki akár csak egyszer is utazott már ilyen autóval. A kis léghűtéses a hátsó tengelyt hajtja, ami a méretekhez és az egyszerű műszaki megoldásokhoz viszonyítva kiegyensúlyozott útfekvést tett lehetővé a mai szemmel parányi, alig több mint 3,1 méter hosszú 126-os számára.
A Kispolszki kormányzása a függőcsapszeges első felfüggesztés megfelelő karbantartása mellett könnyű volt, négy dobféke pedig a kor színvonalának megfelelőn lassította az autót, hiszen a tömege mindössze hatszáz kiló volt. Mindez manapság már nagyon kevés a forgalom ritmusának tartásához, ahogy a 105 km/óra végsebesség, illetve a 47 másodperces gyorsulási idő 100 km/órára szintén, de a nosztalgiázókat mindez nem zavarja.
1987-ben született a 126 BIS, vagyis a vízhűtéses változat, amely nyolcszáz ponton tér el az eredeti 126-ostól. Ezt 1991-ig gyártottak főként nyugat-európai piacra, de Magyarországra közvetlenül nem exportáltak belőle. A vízhűtéses modell 704 köbcentis motorja 26 lóerős, ezt is hátul, de a padló síkjába fektetve helyezték el, fölötte pedig a második csomagtartó kapott helyet. A ritka BIS könnyen felismerhető a nyitható, szellőzőrostélyok nélküli hátsó csomagtérajtójáról, amelyre extraként hátsó ablaktörlőt is lehetett rendelni.
Bár a Fiat 126p karosszériája kicsi, két átlagos testalkatú felnőtt viszonylag kényelmesen ülhetett elöl a szintén apró üléseken, a hátsó pad viszont csak a gyerekeknek megfelelő. Nemcsak az autó méretei tűnnek valószerűtlennek manapság, de a beltér végletekig egyszerű kialakítása is. Mindent beborít a fekete műbőr, a konstrukció megbízhatósága pedig szintén a keleti blokkban készült autókéhoz volt hasonló.
Miután a kelet-európai rendszerváltás előtt nem volt sok más választás a fejlett technikától elzárt piacon, a korabeli tulajdonosok együtt tudtak élni a kisebb-nagyobb meghibásodásokkal. Sokan szerették is ezeket az autókat, noha mások határozottan a tágasabb, kétütemű, keletnémet Trabant 600-as, illetve 601-es típusokat tartották jobbnak, amelyekbe csak a gyártás utolsó éveiben jutott Volkswagen-eredetű négyütemű motor.
A szocialista autókra jellemző módon nagyon kevés változtatáson esett át a Fiat 126p a gyártás évtizedeiben. 1985-ben modernebb és igényesebb műszerfalat kapott, áramellátásáról ettől az évtől generátor gondoskodott, az addigi húzókaros megoldás helyett gyújtáskulccsal lehetett indítani, továbbá tolatólámpát és a hátsó ködlámpát is kapott. Huszonhét év alatt több mint 3,3 millió Kispolszkit szereltek össze Lengyelországban, és bár sokan nem tudják, a típus 2000 szeptemberéig gyártásban maradt, az utolsó kétezer példány Happy End fantázianévvel került forgalomba.
A fotók alapján átutalt előleg
Juhász Gábor kamaszkorában került szoros kapcsolatba az olasz–lengyel miniautóval, amikor családjának olcsó járműre volt szüksége kertes házuk építkezésére. A mindennapi közlekedés mellett építőanyagot szállítottak saját Polski Fiatjukkal, olykor néhány zsák cement is került a hátsó ülésre. Nem csoda, hogy mire felépült a ház, az autó Gábor szívéhez nőtt, de annyira elhasználódott, hogy túladtak rajta. Rendszámát huszonkét évvel később is fejből, gondolkodás nélkül tudja, akár vissza is vásárolta volna családja egykori 126-osát, ám azt időközben kivonták a forgalomból, ezért keresett egy másikat.
A képeken látható példány 1990-ben készült, túlzás nélkül tökéletes állapotú, és muzeális minősítésű. Gábor a vásárlás előtt több Kispolszkit is megnézett, amelyek bár olcsóbbak voltak, sok kívánnivalót hagytak maguk után. Egyszer aztán meglátott egy hirdetést, amelyben egy eredeti állapotú, mindössze 23 ezer kilométert futott Kispolák kereste második gazdáját.
Kiderült, hogy a hirdetésben látható képek 16 évvel korábban készültek, az autó pedig azóta nem volt használatban. Gazdájával többször is beszélt telefonon és elérte az édesapját is, aki elsőként vette át a Merkurtól a kis lengyel népautót. Gábor úgy gondolta, rendes emberektől rendben lévő autót vehet, ezért már a személyes megtekintés előtt átutalt 200 ezer forintot előleget. Megérzése beigazolódott, amikor kitolták a garázsból a régóta leparkolt 126-os Polskit. Nem új autó állt Gábor előtt, hanem egy eredeti, átalakítástól teljesen mentes, keveset futott, 32 éves veterán. Be sem tudták indítani, csupán felcsörlőzték a trélerre, de ez elég volt a jó érzéshez, hiszen újra Kispolszki került a családba.
A kocsi festése nem volt hibátlan, egy polírozással nem lehetett a muzeális minősítéshez szükséges állapotba hozni, ezért az újrafényezés jelentette a legnagyobb költséget, amely meghaladta az autó vételárát. A futómű és a motor kiszerelése után homokszórással tisztították meg az alkatrészeket, majd újrafestették, szinterezték amit kellett. A karosszéria nem igényelt nagy lakatosmunkát, mivel az első tulajdonos még az autó egy hónapos korában elvégeztette az alváz- és üregvédelmet, később pedig nem ment vele olyan sokat, hogy az egyébként rozsdásodásra hajlamos karosszériát kikezdje a korrózió.
Az utastér állapota szintén a megtett 23 ezer kilométert tükrözte, így csupán alapos tisztítást és frissítő ápolást igényelt. A felújítás során mindvégig próbálták megtartani az eredeti alkatrészeket és csak azokból rendeltek újakat, amelyeket nem tudtak megmenteni. Az egyes elemek beszerzésére nagy segítségükre volt egy, a típusra szakosodott webshop, ott mindent meg tudtak vásárolni a több mint húsz éve nem gyártott lengyel Fiathoz. Végül öt hónapos csapatmunkával elkészült a tökéletes Polski Fiat 126p. A veteránvizsgán könnyen átment, de Gábor nem szeretné sokat használni, inkább csak örömautózásra, esetleg rövidebb kirándulásokra.
Szöveg: Taskó Miklós
