Cirkuszosoktól kölcsönvett halálfallal treníroznák a Holdon tartózkodó űrhajósokat

A súlytalanság nincs jó hatással az ember izomzatára és csontrendszerére, éppen ezért fontos, hogy olyan fizikai aktivitást végezzenek az űrben huzamosabb ideig tartózkodó asztronauták, amellyel megelőzhetik a leépülést. Kutatók most a cirkuszosoktól kölcsönvett halálfal nevű eszközben vélték megtalálni a tökéletes futópadot. Ez pedig nagyon jól jöhet, ha az emberiség belátható időn belül bázist épít ki a Holdon.

A halálfal gyakorlatilag egy meredek falú csonkakúp, amelyikben rendszerint motorosok keringenek körbe-körbe, és a sebességüknek köszönhetően nem esnek le. Egy kis segítséggel az emberek is tudják ugyanilyen módon használni a halálfalat, jöttek rá kutatók.

A kísérlet során egy 36 méter magas daruról belógatott bungee-jumping kötélre rögzítették a tesztalanyt, aki így képes volt a falon futni. A súlytalanságot imitáló teszten kiderült, hogy a futás közben annyi oldalirányú erőt is kifejtett a futó, ami elegendő a csont- és izomsorvadás ellen.

„Meglep, hogy korábban senkinek sem jutott eszébe ez az ötlet. Ez egy kényelmes módja lehet a Holdon való edzésnek.” És egyszerűbb, mint egy olyan forgó holdi bázis építése, amely az erőt generálja, mint az Egyes űrállomás óriáskereke a 2001: Úrodüsszeia című filmben" – idézte a Guardian Alberto Minettit, a Milánói Egyetem fiziológia professzorát. Az említett filmben a forgó óriáskerék a centripetális erővel próbálta pótolni a gravitációt.

Az Apollo-program 1972-es befejezése óta nem járt ember a Holdon, de az Artemis-program időrendje szerint 2026-ban újra űrhajósok lépnek a Hold felszínére. A nem túl barátságos környezet eleve sok műszaki megoldást és tervezést igényel. Védekezni kell az akár mínusz százfokos hideg ellen, meg kell oldani az asztronauták levegővel, élelemmel és vízzel való ellátását, ahogy a sugárzásvédelmet is, hiszen nincs igazi légkör.

A holdi gravitáció körülbelül a hatoda földiének, ezért az ott tartózkodó emberek könnyen csont- és izomtömeget veszítenek, és leromlik az összehangolt finom mozgásokhoz szükséges idegrendszeri kontroll is. Ezek kivédésére pedig jöhet a halálfali futás.

Minetti és kollégái úgy számolnak, hogy a holdi gravitációban 13 kilométer per órás tempóval sikerülhet fennmaradni a falon. A kísérletükben a felfüggesztett kötéllel érték el azt, hogy a tesztalanyok olyan tömegűnek érezzék a testüket, mintha a Holdon lennének. Futópadon mért adatokkal kombinálva arra jutottak, hogy ha az űrhajósok minden napjuk kezdetén és végén néhány percet futnának, elég mesterséges gravitációt tudnának generálni ahhoz, hogy a csontjaik és izmaik ne satnyuljanak és az idegrendszerük is jól működjön.

„A vízszintes futóhenger minden bizonnyal hasznos ellenintézkedésnek ígérkezik a holdi csökkentett gravitációban történő dekondicionálás megelőzésére” – mondta Maria Stokes, a Southampton Egyetem neuromuszkuloszkeletális rehabilitáció professzora.

Nick Caplan, a Newcastle-i Northumbria Egyetem űrkutatási orvostudományi és rehabilitációs professzora szerint lehet, hogy a módszer maga jó, de valószínűleg a korai holdbázisok mérete nem lesz elég nagy ahhoz, hogy egy ilyen futóhengert befogadjanak. Caplanék egyébként egy másik módszert vélnek hatásosnak. Felfújható mandzsettákkal korlátoznák a végtagok véráramlását.

„A Földön végzett vizsgálatok szerint a véráramlás korlátozásával végzett edzés hasonló izom-, csont- és szív- és légzőszervi edzéssel jár, mint amilyeneket általában a nagyobb intenzitású edzések során tapasztalunk, sokkal alacsonyabb intenzitású és időtartamú edzéseken. Ez tehát hatékonyabbá teheti a meglévő edzésellenes intézkedéseket az űrhajósok egészségének megőrzésében, anélkül, hogy szükség lenne a holdi halálfalra" – mondta Caplan.