A hazugságvizsgálaton mindenki át akar menni, de pont emiatt működik

Óriási visszhangja ugyan nem volt, de a szakma szempontjából mindenképpen hiánypótló konferenciát szervezett idén a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), ahol tizenhárom meghívott ország hazugságvizsgálatot végző szakértői ültek asztalhoz, hogy megosszák egymással a szakterület aktuális kérdéseit, a tapasztalatokat, valamint a jó gyakorlatokat. Maga a konferencia az ott elhangzó szenzitív információk miatt nem volt sajtónyilvános, de így is kiderültek érdekes információk a magyar helyzetről.

Emellett az Egyesült Államokból érkezett Mark Handlerrel, a poligráfok gyártásában élen járó Lafayette Instrument termékmenedzserével is beszélgettünk arról, hogy pontosan hogy zajlik manapság egy ilyen teszt, mennyi múlik a kezelőn, mennyire megbízható, tényleg olyan könnyű-e átverni az eszközt, ahogy azt néhányan állítják. Az is kiderült, hogy az idegesség önmagában nem igazán befolyásolja az eredményt, és hogy itt is komoly előrelépéseket hozhat a mesterséges intelligencia.

Mi az a poligráf, és miért kell neki konferencia?

A poligráfot 1921-ben találta fel egy John Augustus Larson nevű amerikai nyomozó, és először a berkeley-i rendőrségen vetették be ugyanebben az évben. Ez az eszköz még csak két élettani változást, a vérnyomást és a légzést mérte, az elektrodermális aktivitás, azaz a bőr elektromos tulajdonságainak mérését már Leonarde Keeler rakta hozzá. Neki köszönhetően lett hordozható is az eszköz, és az ő továbbfejlesztett prototípusára csapott le végül az FBI is, így ez szolgált alapul a modern, már az izommozgásokat is figyelő poligráfokhoz, amelyeket az egyre fejlettebb módszerekkel együttesen ma is világszerte használnak.

Magyarországon rendészeti területen a Nemzeti Védelmi Szolgálat az egyetlen hivatalosan akkreditált szervezet, amely poligráfos vizsgálatot végez, a 2015-ben megalakult Kriminálpszichológiai Laboratóriumában hét poligráfos szaktanácsadó lát el országos hatáskörrel feladatokat. Az NVSZ poligráfos szaktanácsadói évente közel nyolcszáz műszeres hazugságvizsgálatot végeznek a nyomozóhatóságok és ügyészségek felkérésére például rablás, kifosztás, lopás, illetve szexuális jellegű bűncselekmények felderítésében, de szerte a világon, így Magyarországon is vannak olyan magáncégek, ahol pénzért is lehet hazugságvizsgálatokat végezni.

A poligráfos vizsgálat 2018 óta bizonyítási cselekménynek minősül, azaz az eredménye ott lehet a bíró elé kerülő iratok között egy büntetőeljárás során, de erre szaktanácsadói véleményként kell tekinteni, azaz a bíróságon múlik, hogy a döntés meghozatalánál figyelembe veszik-e vagy sem. Bár a hazugságvizsgálatról elsőre az juthat eszébe az embernek, hogy ebből kiderül, ha valakinek vaj van a füle mögött, az NVSZ a konferencia után kiadott sajtóanyagában azt hangsúlyozta, hogy a poligráf az ártatlanság bizonyítására is alkalmas lehet, így védelmi lehetőséget nyújthat a tanúknak és a gyanúsítottaknak is, akik emiatt kizárhatóak az eljárásból.

A poligráfos vizsgálatokat ugyanakkor évtizedek óta rendszeresen szokták kritizálni, olykor konkrétan kijelentve, hogy azok nem működnek, és soha nem is működtek.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság állásfoglalása szerint nincs elég bizonyíték arra, hogy a poligráf képes pontosan (vagy a véletlenszerű találgatásnál sokkal pontosabban) megállapítani, hogy valaki hazudik. Egy, a kétezres évek elején összeállított, átfogó áttekintés szintén arra jutott, hogy a poligráf pontossága tudományosan nem bizonyított, ezért nem javasolja az amerikai kormánynak a használatát. Még külön honlapot is létrehoztak arra, hogy összeszedjék, miért szemfényvesztés a poligráf.

A privát szektorban ráadásul káros is lehet. A tévéműsorokban való felhasználását többször kötötték össze a sajtóban az ezt követő öngyilkosságokkal. Magyarországon is volt ilyen jellegű botrány. Az annak idején a TV2-n futó, Az igazság ára miatt 2009-ben félórás adásszünetre kényszerült a csatorna, mert a Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint megsértette a magánszféra sérthetetlenségét, az információs önrendelkezés és az emberi méltóság feltétlen tiszteletének alkotmányos követelményét. Az ott közreműködő poligráfos cég a szükséges engedélyekkel sem rendelkezett, és etikai aggályok is felmerültek.

Azt érdemes leszögezni, hogy a poligráf valóban nem magát a hazugságot szűri ki, hanem az erre adott fiziológiai reakciókat teszi mérhetővé, és ebből lehet arra következtetni, hogy az illető hazudott-e. Maga a teszt nagy vonalakban tényleg úgy néz ki, ahogy a bűnügyi sorozatokban és a tévéshow-kban: az embert leültetik egy székre, rákötik az élettani funkcióit figyelő szerkezetet, aztán előbb semleges kérdéseket tesznek fel neki, majd a konkrét ügyről faggatják. Ezt az egészet amúgy megelőzi például egy beszélgetés, amely alapján összeállítják a kérdéssort, és jó esetben a faggatózás is hosszadalmasabb procedúra, többször, más sorrendben is felteszik például a kérdéseket.

Nem varázseszköz

A poligráfos vizsgálatoknál leggyakrabban az úgynevezett kontrollkérdéstesztet (CQT) szokták használni, melynek lényege az, hogy a teszt során két kérdéssoron mennek végig, mondta Mark Handler. Az egyik a témához releváns kérdéseket tartalmazza, a másik pedig a konkrét esethez nem kapcsolódó kontrollkérdéseket. A szakértő szerint ez azért működik, mert mindenkinek az a célja, hogy átmenjen a teszten: aki elkövetett valamit, az azt akarja, hogy a rendőrök hagyják békén, aki meg nem, az be akarja bizonyítani, hogy ártatlan. Ők pedig ezt használják ki, mert egy megfelelően előkészített és elvégzett vizsgálatnál

egyértelműen kirajzolódik, hogy a cél eléréséhez melyik kérdéssor a fontosabb, a fiziológiai reakciók pedig ennek függvényében nagyobbak lesznek valamelyik kérdéstípusnál.

Ha valaki bűnös és hazudik, akkor hevesebben fog reagálni az olyan kérdésekre, hogy „Kiraboltad a bankot?”. Ha viszont ártatlan, és a tesztet megfelelően végzik el, akkor a kontrollkérdéseknél lesznek nagyobb kilengések. Handler azt mondta, húsz év után még mindig megdöbbentőnek tartja, hogy egy teszten el tudja érni, hogy valaki jobban aggódjon, mikor arról kérdezik, hogy hazudott-e már valakinek, aki megbízott benne, mint amikor azt szegezik neki, hogy molesztált-e egy gyereket, pedig tényleg ez szokott történni.

Bár nagy az esélye a szubjektivitásnak, a szakemberek képzésénél, a tesztek elvégzésénél és az eredmények kiértékelésénél is arra törekednek, hogy a lehető legobjektívebb eredményeket kapják – mondta Handler. Ehhez kapcsolódóan azt is megkérdeztük tőle, mennyire számít maga a módszer, és tényleg jobb lehet-e a pszichológusok által előszeretettel lobogtatott, egyes kutatások szerint megbízhatóbb rejtettinformáció-teszt (CIT). Ennek lényege röviden az, hogy olyan kérdéseket tesznek fel a tesztalanynak, amelyekre csak ő tudhatja a választ, és azt vizsgálják, megváltoznak-e az élettani mutatói a helyes válaszoknál.

Handler szerint ezzel több probléma is van. Ennél a módszernél nem lehet olyan kérdéseket feltenni, ahol a válasz magától értetődő. Tehát egy ékszerbolt kirablásánál nem kérdezhetik azt, hogy egy bowling golyót, egy kosárlabdát vagy egy gyémántgyűrűt loptak-e el. Akkor sem működik, ha az alanyok előre megismerhetik a bűnügy bizonyos részleteit a vádiratból, hiszen ebben az esetben akkor is tudni fogják a helyes választ mindenre, ha ártatlanok. Harmadrészt pedig az illetőnek ténylegesen emlékeznie is kell az összes, csak általa ismert apró részletre.

A szakértő szerint a teszt remekül működött kontrollált, laboratóriumi környezetben, ahol a tesztalanyokkal begyakoroltatták a helyes válaszokat, de amikor Izraelben a kilencvenes években kipróbálták terepen is, nagyjából 50 százalékos hatékonysággal működött. Sokan egyszerűen nem emlékeztek olyan részletekre, hogy melyik ajtón mentek be vagy milyen színű volt a szőnyeg, esetleg megismerték a bűntény bizonyos részleteit. Ez utóbbi hatványozottan igaz például Belgiumban, ahol a gyanúsítottnak eleve a rendelkezésére kell bocsátani az egész rendőrségi jelentést, szóval így semmire nem lehet építkezni – mondta a szakértő.

Egy 2003-as, az FBI-nak készített kutatás egyébként arra jutott, hogy adott esetben, kiegészítésként hasznos lehet a CIT a fals pozitívok kiszűréséhez, de a legtöbb esetben nem alkalmazható. Handler elmondása szerint ehhez képest egy tavaly megjelent metaanalízis, amelyben ő maga is részt vett, és amely a CQT-ről szóló összes tanulmányt szintetizálta, a CIT 50 százalékával szemben 80 százalék fölötti eredményt állapított meg, azaz arra jutott, hogy ez a módszer sokkal jobban működik terepen. Ezen a ponton persze azt érdemes ismét kiemelni, hogy a poligráf kritikusainak egyik fő érve szerint az erről szóló kutatások tudományosan megkérdőjelezhetőek, így ez önmagában természetesen nem perdöntő bizonyíték.

A semminél így is jobb

Az tehát egyértelmű, hogy Handler szerint a poligráf nemcsak az alternatívához képest megbízható, hanem önmagában is. Ezzel kapcsolatban azokról a szintén népszerű aggályokról is kérdeztem, melyek szerint a poligráfos vizsgálat eredményét nagyban befolyásolhatja, hogy az ember mennyit szokott hazudni. Ez egy 2016-os tanulmány szerint ugyanis hatással van arra is, hogy az agyunk miként reagál, amikor hazudunk. A szakértő azt mondta, hogy a poligráf korábbi tanulmányok (például ez) alapján még a fekete öves hazudozó, a félelmet teljesen máshogy megélő pszichopatáknál is működik. Éppen azért, mert Handler szerint

a poligráf a gyakori kritikával ellentétben nem azt nézi, hogy az illető mennyire ideges vagy mennyire fél, hanem azt, hogy az agya a teszt pozitív kimenetelű teljesítéséhez melyik kérdéssort tartja fontosabbnak.

Handler azt is hozzátette, hogy minden alanyt saját magához mérten tesztelnek, azaz ha valaki eleve izzadósabb típus, ettől még nem lesz más az eredmény, hiszen alapból ebből indulnak ki. Ez alapján az ugyancsak gyakran emlegetett fals pozitívok miatt sem kell aggódni a szakértő szerint, azaz nincsenek felülreprezentálva azok az ártatlanok, akiknél hazugságot jelez az eszköz, mert annyira izgultak. Mint mondta, ő dolgozott a tévesen elítéltek érdekeit képviselő Innocence Project keretében olyanokkal is, akik akár harminc évet ültek börtönben úgy, hogy nem követtek el semmit, és bár így nyilván rendkívül izgultak a poligráfos vizsgálat miatt, az végül mégis bizonyította az ártatlanságukat.

Az is kiderült, hogy bár az interneten gyakran lehet találkozni emberekkel, akik azt állítják, hogy a poligráfot nagyon könnyű átverni, és bárki meg tudja ezt tanulni néhány óra alatt, ennél azért összetettebb a dolog. Handler szerint a rendelkezésre álló kutatások alapján valójában nagyon nehéz úgy átverni a poligráfot, hogy közben ne bukjunk le. Ahhoz, hogy fals negatív eredményt produkáljon valaki, nemcsak ismernie kell a poligráfot és a kontrollkérdéstesztet – amelyet valóban gyorsan meg lehet tanulni –, hanem el kell sajátítania egy olyan módszert is, amellyel átveri a gépet úgy, hogy a kezelő nem veszi ezt észre.

Ehhez viszont gyakorlásra van szükség, és ez legális keretek között nem egyszerű, bár példák azért vannak rá: a poligráfos vizsgálatokat végző szakemberből lett poligráfellenes aktivista, a 2021-ben meghalt Doug Williams a kiugrása után pénzért tanított embereket pontosan erre, sőt, könyvet is írt arról, hogyan lehet átverni az eszközt. Ezt viszont az amerikai szövetségi kormány nem nézte jó szemmel, és miután beépített ügynökökkel felvételeket csináltak arról, ahogy a poligráf átverését oktatja, vádat emeltek ellene, és 2015-ben két évre börtönbe is került. A poligráf kijátszása tehát láthatóan nem lehetetlen, de az biztos, hogy előre fel kell rá készülni.

Azt persze a szakértő is elismerte, hogy a poligráf nem tökéletes. Szerinte ezeknél a pszichofiziológiai teszteknél az a legfontosabb, hogy a használóik meg is értsék és el is tudják magyarázni, hogy az esetek hány százalékában hibázhat az eszköz. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy pontosabb jeleket, még több adatot nyerjenek ki az eszközből, vagy megtalálják azokat a módszereket, amelyek még egy-két százalékkal jobbá tehetik a vizsgálatokat. A jövőben valószínűleg az lesz a legfontosabb, hogy többek közt a mesterséges intelligencia segítségével még több adatot tudjanak rögzíteni és kielemezni, de dolgoznak új típusú jelek rögzítésén is.

Végezetül a poligráf privát használatáról is kérdeztük Handlert, aki azt válaszolta: ha rajta múlna, a tévéshow-kból biztos kitiltaná az eszközt, és azt sem tartja helyesnek, hogy sokan mennek poligráfos vizsgálatra azért, hogy kiderítsék, megcsalta-e őket a párjuk. Szerinte ezt maximum egy terápiás folyamat részeként lenne szabad megtenni, a terapeuta intervenciója nélkül ugyanis nagyobb károkat tud okozni egy ilyen vizsgálat, mint amennyi előnye van. Ezzel együtt a privát felhasználással önmagában nincsen problémája, ha az etikusan történik, mert az tényleg segíthet is. Az ő személyes véleménye azonban az, hogy a vizsgálat vezetőjének minden egyes tesztnél vállalnia kell az etikai felelősséget.