Összevesztek a kormányzati csillagjósok az újév dátumán, egyikük szerint katasztrófa lesz ebből Srí Lankán

2024. március 20. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

Az asztrológia vagy más néven csillagjóslás nyilvánvalóan áltudomány, de néhány országban túlélte a középkort, és még ma is nagy szerepet tulajdonítanak neki. Srí Lankán például a kormánynak külön asztrológiai tanácsadói vannak, és most először fordult elő velük, hogy nem tudtak megegyezni abban, melyik nap is a legmegfelelőbb az újévi szertartásokra.

Srí Lankán megdöbbentően nagy befolyással bírnak az asztrológusok, a szigetország buddhista és hindu közösségei is gyakran felkeresik őket, hogy megtudják, melyek a legkedvezőbb dátumok a csillagok állásai alapján házasságkötésre, üzletelésre vagy más ügyekre, de még az országos választások dátumának kitűzésében is van szavuk. 2015-ben Mahinda Rajapaksa államelnök például személyes asztrológusa által javasolt időpontra írt ki előrehozott választásokat, amit aztán elveszített. Később az asztrológusa csak annyit mondott, hogy még Nostradamus is tévedett.

Eddig a lehető legharmonikusabban dolgozott együtt a kulturális minisztérium által foglalkoztatott 42 tagú asztrológuscsoport, de most zavar támadt az erőben, és nem tudtak dűlőre jutni, hogy melyik volna a legjobb nap az újévi ünnepségek megtartására.

„Nagyon alaposan megvitattuk. Hosszas tanácskozás után többségi döntéssel véglegesítettük a kedvező időpontot”

– mondta Ananda Seneviratne, a bizottság szóvivője.

A többség a hagyományos szingaléz és tamil újév hajnalát április 13-án éjjelre tette, de az egyik ellenző, Roshan Chanaka szerint az időpont nem elég, hogy rossz, de egyenesen katasztrófába sodorja az országba. „Srí Lanka lángba borul” – mondta. Arról, hogy mindez felsőbb erőknek vagy az instabil politikai helyzetnek lenne köszönhető, nem beszélt.

Srí Lanka eddigi legsúlyosabb gazdasági válságából próbál talpra állni. Az elégedetlenség hónapokig tartó tüntetésekhez vezetett, ami végül 2022 júliusában lemondásra kényszerítette Gotabaya Rajapaksa elnököt. Állítólag lemondásának dátumát ő is egy asztrológus tanácsát követve választotta ki, akivel rendszeresen egyeztetett politikai döntések meghozatalakor is. Ez nagyjából olyan, mintha Orbán Viktor valamelyik bulvárlap horoszkópkészítőjére bízná, hogy mikor hosszabbítsák meg a veszélyhelyzetet.

Az asztrológia és az asztronómia, azaz a valódi csillagászat egy ideig kéz a kézben járt, de a középkortól kezdve egyre élesebben elvált egymástól a két dolog. Az asztrológia a bolygók mozgásából, csillagképekből ezoterikus úton próbál megállapításokat tenni az emberek életére, míg az asztronómia eszköze a természettudományos, matematikai és fizikai alapokon nyugvó megfigyelés.

(Források: Guardian, India Today)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!