Kutyatáppal menthetik meg a kipusztulásra ítélt sarki rókát

Az északi sarkkörön a világ átlagánál négyszer nagyobb a felmelegedés, eltűnő jégtakarók, elolvadó jéghegyek, csonttá soványodott, az éhínség miatt a településeknél is egyre gyakrabban felbukkanó jegesmedvék is látványosan jelzik a klímaváltozást. A térség másik emblematikus állata, a Fjällräven-termékek logójaként is ismert, nevében is árulkodó sarki róka, de ez a faj is a kihalás szélére sodródott, mert egyik legfőbb prédája, a lemming állománya is erősen megtizedelődött. Skandináviában részben vitatott módszerekkel próbálják megmenteni a fajt. A programnak vannak már pozitív eredményei, de egyáltalán nem biztosított a hosszú távú siker. A Reuters Wider Image sorozatában megjelent nagyképes anyag alapján mutatjuk meg, hol is tart ez a program.

A lemming Skandinávia emblematikus rágcsálója, ami a mi pockunkhoz hasonlóan időközönként, nagyjából négyévente túlszaporodik. Az előző három évben nem voltak túl nagy egyedszámok, így a ragadozóik, köztük a sarki rókák is nyelték az éhkoppot. A lemming sem szeret fázni, nem hiányzik neki a hideg, de miután a csapadék egyre gyakrabban inkább eső, mintsem hó formájában esik, bajban vannak. A talajra ráfagyó eső ugyanis megnehezíti, hogy a lemmingek odúkat ássanak a földbe, ahol amellett, hogy melegen tudnák tartani magukat, még szaporodnak is.

Ha nincs lemming és más prédaállat sem, akkor értelemszerűen a sarki rókák is megfogyatkoznak. A Norvég Természetkutató Intézet etetéssel segíti a ragadozókat, a sarkiróka-programjukban harmincnál is több etetőhelyet alakítottak ki a vadonban. Az állandó etetés sok vitát vált ki a természetvédők körében is, a biztos, helyhez kötött táplálék megváltoztatja az állatok viselkedését és a környezethez való alkalmazkodásukat, így hosszú távon a fennmaradásukat is veszélyezteti. „Ha nincs élelmük, akkor mit teszünk?” – kérdezte erre válaszul Craig Jackson, a Norvég Természetkutató Intézet biológusa.

Vannak olyan kutatók, akik szerint bizonyos fajokat csak etetési programokkal lehet megvédeni a kihalástól. De jogos felvetés, hogy ha egy terület élhetetlenné válik, van-e értelme ott erőltetni egy állatfaj fennmaradását.

Norvégia államilag támogatott programjában már húsz éve etetik a sarki rókákat, évente körülbelül 3,1 millió koronát (107 millió forintot) költenek erre, egy-egy szabadon engedett rókára 34 ezer eurónyi (13,4 millió forintnyi) költség jut, és eltökéltek, hogy hosszú távon folytatják ezt a programot. Sikert tudnak felmutatni, mert míg Norvégiában, Finnországban és Svédországban 2006-ban összesen 40 egyed volt, addig mára ez a szám 550-re nőtt. A felmelegedés azonban a természetvédők ellen dolgozik, így nem biztos, hogy valaha sikerül a kritikus küszöb fölé emelni a rókapopulációt.

A sarki rókák kis termetű ragadozók, 3-8 kilósak, és 70 centiméternél ritkán nőnek meg hosszabbra, igaz, még egy körülbelül 30 centis farok is tartozik hozzájuk. Füleik a hőleadás csökkentése miatt kicsik, az egész testüket, még a talpukat is szőr borítja. Ez ihlette a sarki róka latin nevét is, a lagopus ugyanis nyúllábút jelent.

Két ismert színváltozatuk van. A jobban elterjedt a fehér, a vadon élő állomány 99 százaléka telente hófehérré válik, ezek az egyedek nyáron szürkésbarnák, míg a kék változathoz tartozó állatok színe télen ezüstös szürkéskék, nyáron pedig csokoládébarna.

Az úgynevezett kiegészítő takarmányozás régóta ismert művelet, gyakorlatilag ezt teszik a hazai vadászok is, amikor telente megtöltik a vadetetőket. A természetvédelem is használja ezt a módszert, de általában csak átmeneti időszakokban, hogy a szabadon engedett vagy áttelepített állatok alkalmazkodását segítsék. Ez történt például az ibériai hiúzzal is Spanyolországban a kétezres években. 2021 és 2023 között pedig Florida állam döntött úgy, hogy római salátával eteti a partjainál a lamantinokat, miután egy agrokémiai szennyezés kiirtotta a legelőjükként szolgáló tengerifűmezőket. Ezzel szemben Mongólia hosszú távú etetési programot futtat, 1985 óta rak ki búzát, kukoricát és fehérrépát tartalmazó pelletet, hogy segítség a kritikusan veszélyeztetett góbi barnamedvéket.

Az etetésnek több veszélye van, az előbb említett viselkedési zavarok mellett a betegségek terjedését is elősegíthetik az etetőhelyek, mivel ott gyakrabban és nagyobb létszámban jelennek meg állatok, jobb esélyt és több gazdaszervezetet kínálva a kórokozóknak is.

Björn Rangbru, a Norvég Környezetvédelmi Ügynökség veszélyeztetett fajokkal foglalkozó főtanácsadója szerint a kiegészítő etetés a tenyésztési programmal együtt döntő fontosságú volt a vadon élő sarki rókák számának növelésében. Szerinte enélkül már ki is halt volna a sarki róka Norvégiában.

A norvég rókaprogramból Finnország és Svédország is profitál, ezekben az országokban is engedtek el rókákat 2001-ben és 2002-ben, ami után Finnországban 1996 óta először született rókaalom a vadonban. A cél az lenne, hogy Skandináviában legalább kétezer példányra nőjön az állomány, kutatók szerint ekkora populáció már a lemminghiányos évektől sem reccsenne meg.

A sarki rókákat téli bundájuk miatt szinte teljesen kiirtották a vadászok Skandináviában, a húszas-harmincas években hozott vadászati tilalmak mentették még őket, és kaptak esélyt a túlélésre. Azt, hogy mennyire hozzátartozik a sarki róka az északi néplélekhez, az északi fény finn neve is mutatja: revontuletnek, rókatűznek nevezik. A legenda szerint a fényeket a nagy róka szelleme gyújtotta meg, amikor a farkát a hóhoz söpörte, és azt az éjszakai égboltra szórta.

Most sarki rókákat fogságban is tenyésztenek, hogy aztán ezeket a példányokat az eredeti élőhelyükön engedjék el. Egy átlagos évben húsz rókakölyköt tudnak kiengedni, de tavaly tavasszal a nyolc tenyészpárból csak négynél volt friss alom, ráadásul kettőben minden kölyök elpusztult.

Végül kilenc kölyköt neveltek a kutatók Oslótól körülbelül négyszáz kilométerre északra, Oppdalban, egy félreeső helyen. Közülük végül két kölyköt visszatartottak a tenyésztési programhoz, a maradék hétből pedig két állatot szirti sasok ragadtak el, így végül csak öt sarki rókát engedett szabadon február elején Craig Jackson és Kristine Ulvund, a projekt vezetője.

Az életben maradáshoz a sarki rókáknak vadászniuk kell, de miután a lemminglétszám kiszámíthatatlanná vált, és a túlszaporodott évek csúcspontjai is egyre laposabbak, nincs könnyű dolguk a rókáknak. Az az egy megnyugtató, hogy szeretnek vadászni.

„Látjuk őket az etetőállomások mellett elhaladni, rágcsálókkal teli szájjal. A rágcsálók feltehetően szaftosabbak és ízletesebbek, mint a száraz kutyakaják” – mondta Ulvund.

A tudósok szerint a rókák még mindig csak akkor szaporodnak igazán jól, amikor a rágcsálók populációjában csúcspont van. A Journal of Wildlife Management című folyóiratban 2020-ban megjelent tanulmány azonban azt találta, hogy az etetőállomások közelében található odúkban élő rókák nagyobb valószínűséggel szaporodtak sikeresen, mint a távolabbi területek rókái.

A jelenlegi növekedési ütem mellett még 25 évbe telhet, amíg elérik a kitűzött kétezres létszámot. „Hosszú utat tettünk meg. De úgy gondolom, hogy még mindig van mit tennünk, mielőtt elmondhatjuk, hogy valóban megmentettük a fajt” – mondta Ulvund.