Az Nvidia lett a világ harmadik legértékesebb vállalata

2024. március 5. – 06:59

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét átlépte a 2 billió (ezermilliárd) dolláros piaci tőkeértéket, pénteken pedig 2,06 billió dolláron zárt a chipgyártó Nvidia, ezzel a szaúd-arábiai Aramco mellett a világ harmadik legértékesebb vállalatává lépett elő – írja a Quartz. Az Nvidiánál csak az Apple és a Microsoft értékesebb.

A videokártyáiról is ismert Nvidia a saját, chipgyártó iparágában elsőként érte el a 2 billió dolláros szintet februárban, köszönhetően az elemzői várakozásokat felülmúló eredménynek és a mesterségesintelligencia-iparnak. Az Nvidia korábban már az Amazont és a Google anyavállalatát, az Alphabetet is megelőzte, ezzel a harmadik legértékesebb vállalat lett az Egyesült Államokban a piaci tőkeérték alapján.

Eközben az Aramco részvényei 5 százalékot estek idén.

„A gyorsuló számítástechnikai ipar és a AI elérte a fordulópontot” – idézte a Quartz Jensen Huangot, az Nvidia alapítóját és vezérigazgatóját, aki azt is mondta, hogy a kereslet világszerte megugrott a termékeik iránt. Az elemzők állítólag aggódtak az Nvidia bevételei miatt, mivel néhány legnagyobb ügyfele saját AI chipeket fejleszt.

Kérdéses, hogy meddig tart ki az Nvidia szárnyalása- írta Jacob Bourne, az Insider Intelligence vezető elemzője az eredmény után egy jegyzetben. „Az Nvidia rövid távú piaci ereje tartós, bár nem legyőzhetetlen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!