A ketamin hatásos lehet a súlyos depresszió kezelésében

2024. február 6. – 03:36

Másolás

Vágólapra másolva

Egy friss tanulmány szerint ketamin segített súlyosan depressziós veteránok kezelésében. Az alanyok fele enyhülést tapasztalt a tünetekben, 15 százalékuknak pedig hat-hét intravénás infúziós kezelés után teljesen megszűntek a panaszai, olvasható az EurekAlerten kiadott sajtóközleményben.

A ketaminról már korábban is lehet tudni, hogy depresszió kezelésére jó lehet, de eddig kevés tanulmány készült arról, mennyire működik jól valós, nem laboratóriumi kezelésekben, különösen az olyan összetett mentális egészségügyi szükségletekkel küzdő betegeknél, mint amilyenek a veteránok is.

A Michigani Egyetem és a VA Ann Arbor Healthcare System kutatócsoportja most olyan veteránokat vizsgált, akik korábban sok depresszióra hatékony kezelést kipróbáltak, de nem reagáltak jól egyikre sem. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy az intravénás ketaminkezelés után sokaknak teljesen eltűntek a tünetei, az alanyok túlnyomó többsége pedig legalább részlegesen jobban lett. A résztvevők egy kis részénél a kezelés remisszióhoz is vezetett.

A 215, kezelésre rezisztens depresszióban szenvedő veterán közel felénél a kutatók a depressziót mutató pontszámok jelentős csökkenését tapasztalták a hathetes infúziós terápia végére. A résztvevők körülbelül egynegyede reagált annyira jól, hogy a depressziós pontszámuk a felére csökkent hat hét alatt. És körülbelül 15 százalékuk akkora javulást tapasztalt hat hét után, hogy hivatalosan is remisszióba került.

A Journal of Clinical Psychiatry folyóiratban megjelent tanulmány szerint még azok is tapasztalhattak jótékony hatásokat, akiknek nem csökkentek jelentősen a depresszióra utaló pontszámaik. A kutatásban részt vevők nagy része a depresszión kívül más mentális egészségi problémával is küzdött, beleértve a poszttraumás stressz szindrómát, szorongást, kábítószer- vagy alkoholfogyasztási zavarokat.

A kutatók szerint a tanulmány fontos adatokat szolgáltat az intravénás ketamin hatásairól a jelenlegi klinikai használatban. A vizsgálatban részt vevő veteránok 2019-ben vagy 2020 első kilenc hónapjában kezdtek ketamininfúziót kapni, a kutatók pedig mindegyikük első infúziója után elemezték a következő 12 hónap adatait. A betegek átlagosan 18 infúziót kaptak, kezdetben körülbelül heti kettőt, majd fokozatosan egyre kevesebbet.

„Állapotuk krónikus természete nem olyasmi, amit a ketamin varázsütésre visszafordítana, de amikor reagálnak a kezelésre és jobban érzik magukat, nem kell olyan sokáig várniuk, hogy egy hagyományos antidepresszáns is hatékony legyen számukra – mondta Paul Pfeiffer, a kutatás vezetője. – Fontos emlékezni arra, hogy a ketamin viszonylag új kezelési mód, többféle módon is beadható. Úgy gondolom, hogy a kezelésre rezisztens depresszió javításának egy érdekes évtizede előtt állunk.”

Mielőtt potenciális depressziókezelésként vizsgálták volna, a ketamint érzéstelenítőként használták, az 1960-as években végzett klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy biztonságos és hatékony ebben a felhasználásban. Ez is egy szigorúan szabályozott anyag, és különleges felügyeletet igényel, mivel illegálisan is használják egyéb célokra. A ketamin okozhatta Matthew Perry színész halálát is, ezzel kapcsolatban a szerről és felhasználási formáiról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!