A világ legnépszerűbb youtubere gyanús körülmények között zsebelt be negyedmillió dollárt Elon Musktól

2024. január 27. – 08:06

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta Elon Musk megvette a Twittert, átnevezte X-re, és változatos botrányokkal elüldözte a hirdetők nagy részét, nagy erőkkel próbálkozik visszacsábítani a reklámozókat az oldalra. Ennek egyik módja, hogy megpróbál nagypályás tartalomgyártókat és influenszereket átigazolni más platformokról vagy a hagyományos médiából, ami a látogatottságot is növelné, és a hirdetők bizalmát is visszahozná. Ezt egyelőre nem koronázza látványos siker: a legnagyobb fogása az a Tucker Carlson, aki extrém megosztó személyiség, és az általa terjesztett összeesküvés-elméletek mellett sem feltétlenül akarnak a hirdetők megjelenni.

Egészen más kategória MrBeast, alias Jimmy Donaldson, a Youtube egyik legnagyobb sztárja és 230 millió követővel a legnagyobb elérésű influenszere. A videói jellemzően 150-200 milliós nézettségeket produkálnak, a rekordja 554 millió (ez az a videó, amiben újrajátszatta önkéntes játékosokkal a netflixes slágersorozat, a Squid Game vetélkedőit, óriási pénzdíjjal).

MrBeast jelen van az X-en is, de a videóit szigorúan Youtube-on jelenteti meg. Néhány hete egy posztban el is magyarázta, hogy miért: a videói elkészítése elég sok pénzbe kerül, és úgy gondolja, hogy az X hirdetési rendszere nem hozná vissza neki ezt úgy, ahogyan a Youtube. Elon Musk később személyesen győzködte, hogy ez nem így van, és tegyen egy próbát. MrBeast ebbe végül bele is ment, és kiposztolta az X-re egy régebbi youtube-os videóját:

Pár nappal később megdöbbenve posztolt újra, mondván, a videó 150 milliós nézettséget és egy 250 ezer dolláros (89 millió forintos) reklámbevételi csekket hozott neki. Mind a két szám simán lepipálta azt, amit korábban a youtube-os bevételeiről megosztott a nyilvánossággal: tavaly júliusban arról írt, hogy az éppen aktuális youtube-os videója öt nap alatt 77 millió megtekintést és 167 ezer dolláros bevételt hozott. Itt vége is lehetne a történetnek, azzal a tanulsággal, hogy az X valóban jobban fizet, mint a Youtube, de aztán elkezdtek érkezni a hírek, amelyek árnyalják a helyzetet.

Kezdetnek rögtön maga MrBeast írta, hogy a videójának a bevétele „csak a kirakat”, és irreálisan magas – ő azt sejtette a háttérben, hogy a nagy médiafigyelemnek köszönhetően direkt az ő videója mellett akartak hirdetők megjelenni, és ezért magasabb árat is hajlandóak voltak kifizetni. Ezt később más tartalomgyártók is megerősítették: úgy tűnik, MrBeast ezer megtekintésre jutó reklámbevétele (1,68 dollár) nagyjából az ötvenszerese annak, amit a többiek kapnak.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megtekintések száma az X-en nem ugyanazt méri, mint a Youtube-on: a videó elindításainak száma helyett azt értik alatta, hogy hányszor került be a felhasználók hírfolyamába. Ezt a hírfolyamot pedig az X algoritmusa állítja össze, amiről egyszer már kiderült, hogy Elon Musk posztjainak elérését mesterségesen fújja fel, akár az ezerszeresére. MrBeast videóját ráadásul az X hirdetésként is beszórta a felhasználók elé – ugyan ezt nem jelezte, de egy kattintás után ugyanazok az opciók kerültek elő, mint egy hirdetésnél („nem akarok ilyen reklámokat látni”, „miért kapom ezt a reklámot?” stb.).

Azt, hogy MrBeast ezek után vajon átköltözik-e az X-re, vagy a Youtube-bal egy időben ide is feltölti-e a videóit, egyelőre nem tudni. Azt azonban már bejelentette, hogy a negyedmillió dolláros potya reklámbevételét szétosztogatja a követői között. Ez a poszt három nap alatt a Twitter/X legtöbb megosztást kapott posztja lett. A pénteki posztja szerint ez meg is történt: tíz követője kapott fejenként 25 ezer dollárt, azaz közel 9 millió forintot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!