Ez a telefon egy tökéletes pedagógiai eszköz

Egyszer egy ismerősöm megkérdezte, milyen telefont vegyen a gimnazista gyerekének, aki összetörte az iPhone-ját. A cél az volt, hogy érezze a dolog pedagógiai büntetés jellegét, de azért mégse legyen nagyon ciki az új mobil; tudjon mindent, amire egy telefont használni szokás, de azért ne legyen olyan nagyon jó semmiben; és persze ne menjen rá a gatyája, amikor kifizeti. Ha ma kapnám meg ezt a kérdést, tökéletes válaszom lenne rá: a Xiaomi Redmi Note 13, és azon belül pénztárcától függően bármelyik modell. Mindjárt mondom is, hogy miért, de előbb muszáj tenni egy kitérőt a telefon neve miatt.

A telefonjai elnevezésével a Xiaomi nem éppen az átláthatóság és következetesség világbajnoka: 13-as verziószámmal ez már a negyedik család, amit piacra dobnak. Vannak az alap 13-asok, 2022 karácsonyán jöttek ki, a gyártótól egészen meghökkentőnek számító árakon (400-530 ezer forint). Van a 13T sorozat, az tavaly őszi, a 230-280 ezres sávban játszik. Vannak a 13 Lite-ok, tavaly tavaszról, már 200 ezer alatt. És van a Redmi 13C sorozat, tavaly karácsonyról, a szuperolcsó 60-80 ezres kategóriában.

És akkor most érkezik ezek mellé a Redmi Note 13 sorozat, amiben külön vicc, hogy a Note jelzést anno még a Samsung vezette be a normál telefonoknál nagyobb méretű, félig már tabletként működő, spéci tollal használható modellekre – na, itt semmi ilyen nincs, azért Note, mert miért ne. És hogy még tovább fokozzuk a káoszt, a 13 Note családban öt készülék van, az alapverzió 90 ezer forint, a csúcs 13 Pro Plus 5G meg 200 ezer, szóval már ezek magukban belenyúlnak minimum két árkategóriába és célcsoportba. Nálunk a top modell járt teszten.

Mi van benne?

A telefon motorja egy Mediatek Dimensity Ultra 7200 processzor, ami nagyjából a középkategória teteje a műfajban (az eggyel kisebb verzió, a sima, Plus nélküli Pro változat amúgy a nagy konkurens Qualcomm egyik processzorát, a Snapdragon 7s Gen 2-t használja). A kijelző 6,67 hüvelykes, ez a mindenkori iPhone Pro Plus vagy Galaxy Ultra mérete, de nem érződik különösebben nehéznek vagy ormótlannak. A felbontása 2712×1220, AMOLED, ez pont a Samsung és az Apple csúcsmodellje között van, szóval technikailag a maga árkategóriáján messze túlmutató a képminősége – a gyakorlatban azért nem ennyire szép, de teljesen korrekt.

Izgalmasan hangzik a 200 megapixeles főkamera (a rend kedvéért: van mellette egy 8 megás széles látószögű, egy 2 megás makró és egy 16 megás szelfi), de azért tegyük hozzá gyorsan, hogy az összes nagy, összehasonlító kameratesztünk azt mutatta, hogy nem kell elájulni a nagy számoktól, nem attól lesz jó minőségű egy fotó, ha sok benne a megapixel. Ezzel együtt jó móka a gigantikus képeken az apró részleteket nézegetni, és akinek bejönnek a kínai telefonokra jellemző túlhúzott, életszerűtlenül harsányra vett színek és kontrasztok (főleg a szelfikamera beépített beauty filterei), abszolút elégedett lesz a kamerával.

Ami viszont tényleg impresszív, az a gyorstöltés meg a 120 wattos töltő, ami egészen brutális, hát konkrétan a notebookom töltője kisebb kapacitású ennél. Pár napig le se tudtam mérni, pontosan mennyire gyorsan tölt, mert akárhányszor feltettem a telefont a töltőre, 100 százalékon volt, mire eszembe jutott ránézni. (Végül kerek 20 percet mértem 0-ról 100-ra töltésre, a hivatalos, gyári adat 19 perc.) Nem mondom, hogy ez eszetlen nagy életminőség-javulást hoz, de azért mindenképpen menő. Egyébként egy töltéssel hozta a nagyjából egynapos üzemidőt a telefon, ami elég sztenderd.

Milyen használni?

A Xiaomi telefonok idegesítő szokását folytatva ezen is egy csomó előre telepített, tök fölösleges app lepucolásával kell kezdeni, és felmerül az is, hogy vajon miért nem az aktuális Android, hanem a 2022 őszén kijött 13-as verzió fut rajta. Az erőforrás-igényesebb játékok simán lekapcsolják magukat gyengébb grafikára, de azért nagyjából minden elketyeg rajta vállalhatóan. Igen, talán a „vállalható” a jó jelző úgy általában erre a telefonra, plusz egy nagy kérdőjel azon a téren, ahol a Xiaomi hagyományosan nem túl izmos: hogy vajon mennyire lesz tartós és értékálló, el lehet-e majd adni használtan mondjuk kétévesen.

Ez nem az a telefon, amivel villogni lehet – bár abszolút nem néz ki gagyinak a lekerekített éleivel meg a fémhatású, tükröződő hátlapjával, sőt, drágábbnak tűnik, mint amilyen valójában, szóval semmiképpen nem a ciki kategória. Mindent tud, amit tudnia kell, lefutja a kötelező köröket, de semmiben nem kiemelkedő (jó, a gyorstöltést kivéve). A 200 megás kamera viszont ebben a súlycsoportban több mint korrekt, és hát az mindenképpen egy ütőkártya, hogy nem egy használt autó árát kell kifizetni érte, hanem a legkisebb verzióért mondjuk három-négy tankolásét.

De azért jobban jár, ha inkább nem töri össze az iPhone-ját egy pedagógiai kihívás teljesítéséért.