Magyarországon is elindult a Threads

2023. december 15. – 18:29

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délben Magyarországon is hivatalosan elindult a Facebook új közösségimédia-platformja, a Threads – írja a Hvg.

A Hvg tapasztalatai szerint a webes felületen már lehet regisztrálni az Instagram-adataink importálásával. Emellett felhasználói profil nélkül is böngészhetjük az oldalt, egyszerű látogatóként. Nem mellesleg a Telexnek is van már Threads-oldala, ami ide kattintva el is érhető.

A Threads mobilalkalmazás változata viszont még nem mindenkinél szerepel az alkalmazásboltok kínálatban, így mind iOS, mind Android rendszerű mobiloknál várni kényszerül néhány tulajdonos a letöltéssel.

A Threads lényegében egy ellen-Twitter, ami azután startolt el, hogy Elon Musk átvette a Twitter (most már X) felett az irányítást. A mikroblogolásra használt Threads az első hetekben nagy sikereket ért el: az Instagram már meglevő kapcsolati hálóira építkezve kevesebb mint egy hét alatt érte el a 100 millió regisztrált felhasználót.

Ám nem sokkal később tulajdonképpen földbe is állt a platform, és a kezdeti lelkesedés után rengeteg felhasználó elhagyta a Threadset. Ennek oka részben az, hogy az oldal funkcionalitása elég puritán volt a Twitterhez képest – ráadásul az algoritmusa éppen a híreket és a vitákat kiváltó témákat nyomta el, emiatt pedig az emberek nem érezték jó Twitter-alternatívának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!