Ezt a hat dolgot ne hagyja télen az autóban

2023. december 8. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt a hírt a Telex és az autóMAGAZIN együttműködésének keretében olvashatják.

Ha az autót szekrényként vagy tárolóként használja, ne feledje, hogy a szigetelt, fűtött házakkal szemben az utastér és a csomagtér hőmérséklete rövid időn belül alkalmazkodik a külső hőmérséklethez! Ennek súlyos következményei lehetnek a benne lévő tárgyakra.

Elektronikai eszközök – Legyen szó mobiltelefonokról, laptopokról, táblagépekről vagy hasonló eszközökről – egy dolog közös bennük: mind áramköri lapokból és speciális fémekből állnak. Ezek érzékenyen reagálnak a hidegebb hőmérsékletre. A lítiumion akkumulátorok ionjainak mozgékonysága és teljesítménye is csökken, ha túl sokáig vannak kitéve fagypont alatti hőmérsékletnek. Ilyenkor a mélykisülés veszélye is fennáll, de ha ez nem is következik be, az élettartamuk mindenképpen rövidülni fog a tartós hidegtől.

Italok – Nem ajánlatos az üveg vagy fém italos dobozokat éjszakára az autóban hagyni. Alacsony hőmérsékleten a tartalmuk megfagy és kitágul, a víz térfogata például körülbelül 9 százalékkal nő, de ez az arány hasonló az alkoholt, és a sót nem tartalmazó folyadékok esetében is. A térfogat-növekedés hatására az edény szétpattan. Ugyanez megeshet a magas folyadéktartalmú kozmetikai termékek esetében is.

Konzervek - A konzervekre ugyanaz vonatkozik, mint az üvegpalackokra. Tartalmuk általában legalább részben folyékony, ezért a konzervdoboz fagyásakor a fent leírtak szerint tágulnak. Legrosszabb esetben megreped, vagy akár teljesen el is törhet a doboz.

Gyógyszerek - Néha valóban praktikus, hogy van elsősegélydoboz az autóban, a tablettákat azonban jobb, ha nem tárolja ott a fagyos éjszakákon, mert a legtöbb gyógyszer alacsony hőmérsékleten elveszíti hatását.

Fából készült tárgyak - A természetes anyagokból készült tárgyak, például a bútorok vagy a fából készült játékok és a hangszerek szintén érzékenyek a hidegre. Az alacsony hőmérséklet apró repedéseket okoz a fán, ami különösen súlyos következményekkel járhat például egy gitár esetében.

Szinte banálisan hangzik, de nyáron mindig sokszor szerepel az újságok szalagcímeiben, hogy gyerekeket vagy háziállatokat felejtettek egy autó felforrósodó utasterében, ami tragikus következményekkel járhat. Ugyanez vonatkozik a télre is, amikor nagyon alacsony a hőmérséklet, hiszen a kihűlés szintén megviseli a szervezetet, különösen akkor, ha valaki mozdulatlanságra van ítélve.

Korábbi cikkünkben részletes tanácsokat adtunk az autó téli felkészítéséhez, eloszlattuk a motormelegítés hamis mítoszát, és leírtuk, mire kell figyelni a forgalomban, hogy a csúszós úton se okozzon balesetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!