Amíg a Föld kerek, mindig lesznek makerek

A nagy technológiai újításokkal kapcsolatban először mindig nagy a várakozás, sci-fibe illő víziók jelennek meg arról, hogy miként fogja az adott dolog átalakítani az egész társadalmat. Aztán jön a kiábrándulás, amikor kiderül, hogy mégsem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzeltük, és belátható időn belül nem fogunk repülő autókkal furikázni, amiként a Jetsons rajzfilm jósolta, és nemhogy 2001-ben, de húsz-harminc évvel később se küldünk expedíciót a Jupiterhez, ahogy az Űrodüsszeia gondolta. A csalódás után következik a harmadik szakasz, amikor a jóslatok nagy része, ha nem is pontosan úgy, ahogyan korábban képzelték, megvalósul, és hamarosan már olyan mértékben képzi a mindennapok részét, hogy fel sem tűnik. Az október 20. és 22. között Rómában megrendezett Maker Faire-en is ott volt számtalan olyan dolog, ami tíz-húsz évvel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlen lett volna, ma pedig már unottan sétált el mellette egy csomó ember. A nagy társadalmi változás, amit sokan jósoltak a technikai fejlődés kapcsán, hogy az majd demokratizálja a hozzáférést az innovációhoz és felszabadítja a kreativitást, a maker mozgalomban tényleg megvalósult.

2006-ban rendezték az első ilyen rendezvényt Kaliforniában, és már Rómában is ez a tizenegyedik (a Covid idején két év kimaradt), és ez a legnagyobb ilyen esemény Európában. Az alapító Dale Dougherty úgy érezte, a technika egy új kultúra létrejöttét teszi lehetővé: az elektronika, a robotika, a 3D nyomtatás mindenki számára elérhetővé válik, és az internet arra is lehetőséget ad, hogy akiket mindez érdekel, megosszák egymással a tudásukat. De persze még jobb, ha időnként élőben is találkoznak. A Maker Faire egyszerre nagyon komoly és nagyon komolytalan esemény, ahol a teljesen értelmetlen és éppen ezért vicces ötletek tökéletesen megférnek a legkomolyabb innovációval.

Valószínűleg nem véletlen, hogy ez a hozzáállás Olaszországban talált a legtermékenyebb talajra Európában. Az olasz gazdaságban a mai napig kiemelkedő szerepük van a családi kisvállalkozásoknak. Ott van ugyan az autóipari Iveco meg a hadiipari Leonardo, de a foglalkoztatottak 80 százaléka kis- és középvállalkozásokban dolgozik. Így aztán nem áll távol tőlük az innováció sufniban és ragasztószalaggal végzett módja. Nem véletlen az sem, hogy az egész maker mozgalom egyik legfontosabb eszköze, az Arduino mikrokontroller szintén Olaszországban született meg. A római vásár az olasz kormány hathatós támogatásával jött létre, fő szervezője a Lazio megyei iparkamara és a kiállítók között ott van a haditengerészettől a csendőrségen át az adóhatóságig sokféle állami szervezet.

Hátizsákba épített számítógép és ehető elem

Talán éppen a mérete miatt a római Maker Faire a BNV–Ozora-skálán sokkal közelebb áll egy hagyományos vásárhoz, mint bohókás feltalálók partijához, de azért így is szép számmal voltak olyanok, akik nagyon jópofa, de nem sok üzleti haszonnal kecsegtető ötletekkel álltak elő. Ilyen volt például az a – számunkra nyilván extra asszociációt is hordozó – régi telexgép, amit összekötöttek az internettel, így az adott emailcímre küldött leveleket. Hasonlóan kevés praktikus haszna van például a hatalmas robotokból álló zenekarnak, de tagadhatatlan, hogy fantasztikusan néz ki, és mindig telt ház előtt játszottak. Hasonlóan inkább jópofa, mint hasznos a hátizsákba épített asztali számítógép, hiszen a laptopot már elég régen kitalálták, és a maiak teljesítménye már nem feltétlenül marad el az asztali gépekétől. De ha tudjuk, hogy ez két tizenkilenc éves srác munkája, akik csak újrahasznosított anyagokból dolgoztak, máris másképp néz rá az ember.

Voltak olyan projektek is, amiket első pillantásra a korábbiak közé sorolna az ember, de amint jobban megismerkedik velük, kiderül, hogy nagyon is van értelmük. Ilyen például az ehető újratölthető elem, ami csak élelmiszer-alapanyagokat használ fel. Az orvosi alkalmazásai kifejezetten fontosak lehetnek egy olyan áramforrásnak, amit veszély nélkül lehet alkalmazni a szervezeten belül is. Ugyanígy elsőre csak jópofa ötletnek tűnik a szardíniai hármas síp elektronizált változata, ami még a fújás erősségét is érzékeli, de ha megtudjuk, hogy ebből a hangszerből minden hangnemhez külön-külön kell (ahogy a szájharmonikához), az elektronikusat viszont egy kattintással lehet áthangolni, már látszik, hogy több értelme van.

Vannak az olyan projektek is, amikről pedig rögtön látszik, hogy miként lehet hasznosítani őket, ilyen például az, amiben egy dizájnegyetem diákjai dolgoztak azon, hogy olcsó és jól kinéző eszközöket készítsenek fizikai kísérletekhez, amiket egyszerű anyagokból bárki elkészíthet, és amikkel már csak a kinézetük miatt is van kedvük foglalkozni a diákoknak. Vitathatatlanul hasznos az az elektromos kerekesszék, amit a fej mozdulataival lehet irányítani, vagy az a kávépörkölő, ami motorizált tükrökkel melegíti fel a pörkölődobot, napfénnyel. Nem egy találmány már láthatóan termékké is vált, ilyen az a 3D szkenner, ami pillanatok alatt elkészíti a személyre szabott ing szabásmintáját. Sikeres saját márkával rendelkezik az a divattervező is, aki 3D nyomtatóval készít mintákat a ruháira.

Maguknál a kiállított projekteknél is izgalmasabb sok szempontból, hogy kik állítanak ki egy ilyen eseményen. Természetesen itt vannak a maker mozgalom nagyágyúi, a Raspberry Pi mikroszámítógép, az Arduino mikrokontroller vagy a szintén maker projektnek indult és mára már 800 főssé fejlődött Prusa 3D nyomtatót gyártó cseh cég. De a hatból egy csarnokot a középiskolások által készített dolgok töltöttek meg. Ezek között volt a vásár egyetlen magyar kiállítója, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola csapata, ők egy olyan ötlettel jöttek, amihez az inspirációt a szélben lengő fűszálak adták. Úgy gondolják, hogy ezen az elven egy új módon, piezoelektromosággal lehetne áramot termelni, kifejezetten olcsón. A Zsigó Zsolt vezette műhely 2017 óta minden alkalommal itt volt valamilyen projekttel, innovációval.

Az olasz közoktatásban ez nem lenne meglepő, itt teljesen bevett, hogy a műszaki iskolákban 4-10 fős csapatok dolgozzanak egy-két tanár vezetésével akár fél éven át egy ötleten, aminek a végeredménye lehet vízmintagyűjtő drón vagy éppen elektromos gokart. Voltak, akik csak nagyon egyszerű dolgokkal álltak elő: vonalkövető robottal, kartonból készült hidraulikával, de a lelkesedésük, ahogyan a saját projektjükről beszéltek, pontosan ugyanaz volt, mint azoknak, akik valamilyen falrengető ötlettel rukkoltak elő. Nem volt szégyellni való az sem, ha valaki csak lemásolt egy korábbi ötletet, esetleg egy kicsit módosított rajta, mert a szellemiség, ami ezt a csarnokot áthatotta az volt, hogy a lényeg, hogy készíts, csinálj valamit.

Amikor a játék komolyra fordul

A szomszédos csarnokban voltak az egyetemisták és egyetemek projektjei, amik jellemzően már sokkal alaposabbak, komolyabbak, gyakran kötődnek valamilyen kutatáshoz, ipari innovációhoz. Végső soron az Arduino is szakdolgozatnak indult, aztán lett belőle, ami lett.

Egy külön csarnok volt a mezőgazdasági és egészségügyi projekteké, automatizált szüretelőrobotoktól süteményt készítő 3D nyomtatóig mindennel. Az egyetemek mellett számtalan egyesület, társaság is kiállította a maga ötleteit a rádióamatőröktől a modellvasút-építőkig. Sok szempontból a legizgalmasabbak azok a pár fős csapatok, baráti társaságok voltak, aki lelkesedésből kezdtek neki valamilyen projektnek, aztán ha lesz belőle üzlet, azt sem bánják. Öt éve jelent meg például az a 3D nyomtatási technológia, ahol egy zselébe rajzolják bele az elkészítendő tárgyat. Itt egy háromfős társaság készítette el ennek egy olyan változatát, amivel egy hagyományos 3D nyomtató alakítható át ilyenné.

Ahogy szinte mindenki, ők is nyílt forrással, creative commons licencekkel teszik közzé, hiszen a maker közösségben ez a szokás, gyakran még akkor is, ha üzleti hasznosítást reményében készítik. Úgy látszik, hogy ebben a szubkultúrában tényleg megvalósult valami utópisztikus, a technika segíti a kreativitást, sőt közösséget is teremt.

(A vásáron a Lazio megyei iparkamara meghívására vettünk részt.)