Rekordszámú olyan nap volt a Földön idén, amikor másfél fokkal melegebb volt a kívánatosnál

2023. október 7. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

A 2023-as év eddigi napjainak körülbelül az egyharmadában a globális átlaghőmérséklet legalább 1,5 fokkal magasabb volt, mint az iparosodás előtti szint. Egészen pontosan 86 olyan napot regisztráltak, amikor túljutottunk ezen a határértéken. Eddig jellemzően rövidebb időszakokra korlátozódott a határ átlépése, ez idén megváltozott.

A világ olyan ütemben lépi át ezt a kulcsfontosságú, másfél fokos felmelegedési küszöböt, amely a tudósokat aggasztja – állapította meg a BBC elemzése. Eddig a 2016-os év volt a rekorder, ezt a kétes értékű dicsőséget veheti át 2023.

Az éghajlatváltozás legkárosabb hatásainak elkerülése érdekében kulcsfontosságú lenne, hogy hosszú távon a mutató alatt maradjunk. A 2023-as év jó úton halad afelé, hogy a legmelegebb év legyen (soha nem volt még ennyire magas a szeptemberi hőmérséklet), majd minden esély megvan arra, hogy 2024 még ezt is felülmúlja.

Az éghajlatváltozás játszott döntő szerepet a líbiai áradásokban, ahol tízezernél is többen haltak meg, az antarktiszi jégtakaró vékonyodása is egyértelmű jel, és az óceánok átlagosnál magasabb hőmérséklete is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!