Újabb húszezer laptopot osztanak szét az iskolákban

2023. szeptember 21. – 11:19

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen húszezer laptopot osztanak szét budapesti, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya vármegyei köznevelési intézményekben – közölte a Delta Technologies csütörtökön az MTI-vel.

A Delta Technologies 100 százalékos leányvállalata, a Delta Systems Kft. két ütemben – mintegy négymilliárd forint értékben – 10-10 ezer laptopot fog szállítani az iskolákba, miután elnyerték a Digitális Kormányzati Ügynökség által kiírt közbeszerzést. A teljes projekt keretében 140 ezer diák kap új eszközöket – áll a cég közleményében.

Az iskolák laptopokkal való ellátásáról még a koronavírus-járvány idején született kormányzati döntés. A cél az volt, hogy „a távoktatáshoz, és általában is a gyorsan digitalizálódó oktatáshoz fel legyenek készítve 5. osztálytól felfele az állami oktatásban résztvevők”. Ezért az intézményfenntartó Klebelsberg Központ évről évre az 5. évfolyamra beiratkozókat és tanáraikat látja el laptopokkal, felmenő rendszerben.

A Delta Systems Kft. a korábbi, hasonló pályázatokon több mint 36 ezer laptopot szerzett be, „így a mostani projekttel együtt immár több mint 50 ezer diák és több ezer tanár számára biztosította az oktatáshoz való hozzáférés esélyegyenlőségét és a digitális tanulási megoldásokhoz kapcsolódás lehetőségét” – olvasható a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!