Vége a bulinak, ezek voltak a legfontosabb bejelentések

2023. szeptember 12. – 20:48

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ez volt minden idők legizgalmasabb Apple-eseménye, és a top 10-be sem férne be, ha valaki esetleg erre számított. Az egész igazából pont annyira sivár volt, amilyennek előzetesen tűnt, de azért itt a lényeg röviden:

  • Az iPhone 15 és a 15 Plus a tavalyi csúcsmodellektől örökölt funkciókkal lettek felturbózva, de az áruk változatlan maradt;
  • Az iPhone 15 Pro és a Pro Max titánvázat kapott, amitől állítólag könnyebb lett, mint az elődei, a némítókapcsolót leváltotta az Apple Watch Ultrából már ismert programozható funkciógomb, az új, A17-es rendszercsip olyan erős, hogy az Assassin's Creed Mirage-t és a Resident Evil 4 Remake-et is átportolják a telefonra, a kamera pedig még jobb lett;
  • Az Apple ráfeküdt a környezettudatosságra, és rengeteg időt szenteltek ennek sulykolására, a gyakorlatban pedig elhagyják a bőrt a szíjaiknál és a tokjaiknál is, és egy FineWoven nevű textilt fognak használni a jövőben;
  • Végezetül pedig külön pontot érdemel, hogy végre az Apple teljes portfóliója USB-C-s bemenetet kap, az iPhone 15 és az AirPods tokja is így lesz majd tölthető a továbbiakban.

Ha valaki lemaradt az egészről, de visszanézné, az alább megteheti:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!