Már nem elég néhány telefon, feszengős sketchcsel dobják fel a bulit

2023. szeptember 12. – 17:27

Másolás

Vágólapra másolva

Már nem elég, ha egy termékbemutatón termékeket mutatnak be, ahogy az sem, hogy egy cég egy pdf-ben adja ki a környezetvédelmi jelentését. Összekötötték hát a kellemest a hasznossal, ezért lejátszottak egy sketchet, amiben Octavia Spencer Anyatermészetet játssza, aki számon kéri Tim Cook vezérigazgatótól és csapatától, hogy mennyire tartják magukat a klímaígéretekhez.

Elbüszkélkedtek azzal, hogy már jórészt tiszta forrásból kinyert árammal dolgoznak, egyre több terméket szállítanak hajóval repülő helyett, és nem gyártanak többé bőr kiegészítőket.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől