Éjszaka kék szuperhold lesz az égen, ami nem is kék

2023. augusztus 30. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda éjszaka augusztusban másodjára lehet teliholdat látni az égen, ráadásul közelsége miatt szuperholdnak is lehet nevezni.

Teliholdat általában egy hónapban csak egyszer lehet látni, de 2,7 évente van olyan hónap is, amikor két telihold van. Ebből a második alkalmat szokták kék holdnak nevezni, noha a Hold nem kék színű. Idén augusztus 1-jén megvolt a hónap első teliholdja, és augusztus 31-én a másodikat is láthatjuk az égen.

Ez a kék hold most egyben szuperhold is lesz. A szuperhold valójában földközeli telihold, de miután egy amerikai asztrológus, Richard Nolle 1979-ben egy folyóiratban ezen a néven hivatkozott rá, elterjedt a médiában ez a fogalom.

Japánban már látták a szuperholdat – Fotó: Fumito Saeki / Yomiuri
Japánban már látták a szuperholdat – Fotó: Fumito Saeki / Yomiuri

A Hold pályája ellipszis alakú, emiatt mindig más távolságban van a Földtől. Amikor a holdpálya Földhöz közel eső részén következik be a telihold fázis, akkor beszélünk szuperholdról. Ekkor a Hold nagyjából 12 százalékkal nagyobbnak látszik, és jóval fényesebbnek is tűnik.

A mostani telihold idején 359 004 km-re lesz tőlünk a Hold. Átlagos távolsága 384 400 km. Az elmúlt időszakban 1948-ban járt legközelebb hozzánk a Hold (356 460 km), ezután pedig csak 2034-ben fog, amikor feltehetően ennél is közelebb kerül majd a Földhöz, írta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Szerda este tíztől egy másik csillagászati jelenséget is megfigyelhetünk, ekkor fog együttállni a Hold és a Szaturnusz.

Ha sikerült látványos képeket készítenie a szuperholdról, akkor küldje el ugyelet@telex.hu címre szuperhold tárggyal, és a legjobbakból közzéteszünk majd egy válogatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!