Újra itt az aktuális „világ legjobb mobilkamerája”, de már nehéz ettől igazán lázba jönni

Nehéz pontosan megmondani, de talán olyan 5-6 éve alakult ki az táncrend, hogy a Huawei nagyjából félévente legyárt egy készüléket, ami aztán be is katapultál a mobilfotós képességek mérésében nagyjából konszenzusosan elismert DXOMARK ranglistájának az élére. Ez az a lista, aminek az első helyén álló telefont szokták – és szoktuk néha mi is – némi leegyszerűsítéssel és könnyelműséggel a A Világ Legjobb Mobilkamerájának hívni.

Az elmúlt 5-6 évben persze sokminden változott, vannak akik azóta kiszorultak az élbolyból, és sokáig ismeretlen márkanevek kerültek fel időről-időre a csúcsra. A Huawei mindvégig ott maradt, ami persze nem csoda, sőt talán kicsit kényszerpálya is. A legdrágább készülékek piacán jó ideje egyértelműen a fotózás az egyetlen állandó versenyterep, és a Huaweinek ez a teljeskörű Google-támogatás elvesztésével méginkább öldöklő harccá vált, ha itt nem tűnnek ki egyértelműen, akkor máshol biztosan nem fognak.

A megszokott koreográfia most épp a Huawei P60 Próval folytatódott, amely 156 ponttal került a DXOMARK listájának élére, 3 ponttal megelőzve a jelenlegi második Oppo Find X6 Prót. Összehasonlításul és érdekességképpen: az első helyhez 2020-ban a két generációval ezelőtti P40 Prónak 129 pontra volt szüksége, ez most 2023 júniusában a 39. helyezést jelenti.

A nyers specifikációt nézve nem okoz különösebb meglepetést a P60 Pro, a kameraszigetre a „drágatelefonos” kötelező hármas pakk került, a sima nagy látószögű főkamera 25 milliméternek megfelelő fókusztávval, egy 13 milliméteres ultra-nagylátószögű kamera, és egy 90 milliméteres periszkópos telefotó kamera három és félszeres nagyítással a főkamera látószögéhez képest, így néz ki a kamerasor legnagyobbtól a legkisebb látószögig gyakorlatban:

Az ultranagylátó a szokásos kisebb 13 megapixeles érzékelőt kapta, a főkamera és a telefotó kamera egyaránt 48 megapixeles. A P szériában újdonság, hogy állítható rekeszértékű főkamerát kapott, ez a Huaweinél a Mate 50 Próban debütált, hasonló megoldást pedig a Samsungnál látunk még, hogy ennek mi is a haszna, arra még majd később kitérünk. 10-szeres telefotó kamera a P40 Pro óta már nincs, ilyet csak a Samsungnál találunk egy ideje, szóval ha ilyen közelítéssel szeretnénk fotózni, a Huawei szoftveres megoldására kell bíznunk magunkat, de erről majd szintén kicsit később.

A kameraapp gyorsan indul nulláról, és használat közben is teljesen fluid élményt nyújt, de ebben az árkategóriában ez azért minimum. A kamera alkalmazása nagy meglepetéseket nem rejteget, pár funkció talán jobban kéz elé került az előző széria óta, de ezt csak érzésre tudom mondani, mivel nem volt kéznél egy P50 Pro, hogy különbségeket bogarásszak. Az OLED kijelző egészen prémium élményt nyújt, a színek csodálatosak, a fényerő a nyári napsütésben is simán elégnek tűnt. Jó fényviszonyok közt az expógomb lenyományasa után nem nagyon tapasztaltam érzékelhető késlekedést a kép ellövéséig, és az autófókusz is gyorsan dolgozik, és nagyjából mindig pontos, de azért ha nem kézileg állítottam be a fókuszpontot, néha furcsa módon a kép szélén előtérben lévő dolgokra állított fókuszt a telefon, de ez nem fordult elő zavaróan sokszor.

A lényeg

A főkamera szenzora 48 megapixeles, normál üzemmódban szokásos 12 megapixeles fotókat dob ki magából, ami pontosan 4-szeres pixelösszevonást jelent, tehát a szenzor négy pixeléből készít egyet a szoftver.

Nézzünk néhány a főkamerával készült fotót:

A képeken végignézve a dinamikatartomány és a színvisszaadás nagyon jó, a fehéregyensúlyt is jól találja meg a P60 Pro, anélkül, hogy például kilúgozná a lemenő nap meleg sárgás fényeit. A világos és sötét részeket jó ízléssel egyenlíti ki a szoftver, a végeredmény általában abszolút természetes, nincsenek képeslapos túltolások. Nézzük meg a fotók 100 százalékos képkivágásait:

A részletesség 12 megapixelen kiváló, a finomabb mintázatokat sem mossa el az utómunka, nincs erős túlélesítés, a világosabb és a sötétebb részeken is bőven vannak részletek anélkül, hogy a szoftver kilaposítaná a fotók kontrasztjait. Az utolsó képen azért látszik némi színhiba az erősebb becsillanásoknál, van némi lilás elszíneződés a kontraszthatárokon, de ez igazából csak ekkora nagyításnál érzekelhető, a teljes képen nem igazán. A fenti fotókon szinte nincs látható zaj, és erős zajszűrés nyoma sem látszik, de azért néha becsúszik egy-egy érthetetenül zajosra sikerült fotó olyan helyzetekben, ahol ezt a jelenet nem igazán indokolja, mint például a következő fotón, és annak egy-egy világosabb és sötétebb részéről vett 100 százalékos kivágásán:

A jelenség egyébként azért érthetetlen, mert a legtöbbször még sokkal rosszabb fényviszonyok között is jobb zajteljesítményt hoz a készülék, simán lehet, hogy csak valami szoftver elcseszés, amit egy frissítés megold a későbbiekben.

A főkamera újdonsága az állítható rekeszérték. Ha nem jártas a dologban, a rekeszérték leegyszerűsítve azt határozza meg, hogy milyen szűk résen jut be a fény az objektíven keresztül az érzekelőhöz, ezt pedig egy az objektívbe épített lamellákból álló írisz-szerű szerkezettel szabályozzák, tudják ez az a cucc, amin keresztül James Bond besétál a képbe, miközben folyik a vér a képernyőn, csak egy kicsit kisebb. A rekeszérték a két dologra van hatással. Minél szűkebb a rés, annál kevesebb fény jut az objektívbe, viszont annál nagyobb lesz a kép éles tartománya, mutatom, hogyan néz ki ez a gyakorlatban:

Az első fotó a teljesen nyitott, f/1,4-es rekesszel, a második pedig legyszűkebb f/4-es értéken készült. A rekeszállítás eddig viszonylag nagy hiányossága volt a mobilfotózásnak, eddig ha római nyaraláson a kiscsalád mögött Trevi-kút az istennek nem akart éles lenni, akkor nem igazán tudtunk mást csinálni, mint megelégedni a végeredménnyel, vagy odazavarni mindenkit a pénzdobáló turisták vérszomjas tömegébe. Bár a rekeszállítás már feltűnt itt-ott mobilfotózásban, feltehetően technológiai korlátok miatt nem igazán terjedt el. A lehetőségek persze még most is sokkal szűkebbek a nem mobilos fotográfiához képest, de azért egészen hasznos kis eszköz tud lenni ez, ha az ember tudatosan használja.

Az f/1,4-es maximális fényerőnek köszönhetően mobilkamerához képest egészen kis mélységélességgel tudunk fotózni, a háttérelmosás kifejezetten szép, közelebbi témáknál már-már egészen „nagygépes” hatású végeredményt kapunk utólagos szoftveres mókolás nélkül is:

A telefon érzékelője hivatalosan 48 megapixel, de tapasztalataim alapján a Huawei csúcskészülékeinek mindig gyenge pontja volt a natív felbontáson készült fotók részletessége, és ez most sincs nagyon másként. Az alább egy fotó, majd annak 12 és 48 megapixeles változatából kivágott 100 százalékos részlet. A 12 megapixeles fotót most is felméreteztük 48 megapixelre, hogy összehasonlíthatóvá váljon a két kép.

Ha megnézzük a kivágásokat, jól látszik, hogy a natív felbontáson készült fotón nem sokkal van több részlet, mint 12 megapixeles párján, zaj viszont annál több. Engem személy szerint nem zavarna a dolog, a mobilos fotózásban nekem – és talán a legtöbbünknek – simán elég a 12 megapixel, de azért jó ha tudja, hogy a P60 Pro a végeredmény szempontjából csak papíron 48 megapixeles.

Az ultra-nagylátószögű kamera, mint úgy általában minden telefon esetében, azért kicsit gyengébb a főkameránál, de bőven hozza a kötelezőt, sőt talán még annál is többet. A színek kicsit élettelenebbek, és a sötét részletek is kicsit elvesznek, de egyébként az élesség kifejezetten jó, és jó fényviszonyok mellett különösebben aggresszív utómunka sem látszik a fotók részletein.

Közel, s Távol

Számomra a készülék egyik legnagyobb erősségének a telefotó kamera tűnt. Ez az egység 3,5-szörös nagyítást nyújt a főkamerához képest, 10-szeres nagyítású kamera a P40 Pro óta már nincs a Huaweinél, ilyen megoldást mostánaban már csak a Samsungnál találunk. Viszont a digitális zoom egészen sokat fejlődött az utóbbi pár évben, így most már szoftveresen is egész szép 10-szeres nagyítású fotókat tud kipréselni magából a tele 48 megapixeles érzekelője, ami persze némileg elmarad egy natív megoldástól, de bőven használható végeredményt ad. A normál 3,5-szörös nagyítású fotók pedig nem sokkal maradnak el minőségben a főkamera képeitől. Nézzünk néhány telefotót:

Bár közelebbről nézve azért látszik, hogy részletességben gyengébb a tele a főkameránál, az eredmény a kategória más telefonjainak teléihez képest abszolút az élmezőnyt képviseli, zaj, vagy erősebb utómunka is csak a második képen látszik, de ott sem zavaróan túltolva.

A tele másik nagy erénye, hogy mivel kifejezetten alacsony a közelpontja (az objektívhez nagyon közeli dolgokról is tudunk éles képet készíteni) a képkivágáshoz képest, ezért egészen jó makrókat lehet vele készíteni, anélkül, hogy konkrétan rámásznánk a telefonnal a témára:

A Huawei készüléke pedig igazán rossz fényviszonyok mellett tündököl. Az éjszakai fotókon párjat ritkítóan kevés a zaj, remekek a színek. Ha van valamilyen minimális fényforrás, akkor biztosan tudunk értelmezhető fotót készíteni, egy átlagosan világított utcán pedig akár lassabban mozgó témával is simán megbírkozik a P60 Pro, főleg ha manuálisan bindzsizünk kicsit a záridővel. Bár van dedikált éjszakai mód, én nagyon nem használtam, mivel a kicsit túlszaturált színeken kívűl nem igazán adott jobb eredményt a sima fotóknál, de ez nem negatívum, igazából az app boldogult tökéletesen külön noszogatás nélkül a sötétebb témákkal. Nézzünk néhány éjszakai fotót:

A fotókon végignézve látszik, hogy szinte mindig jól állít fehéregyensúlyt a szoftver, a színek szépek és természetesek, bár néha talán az én ízlésemnek túlszataráltak. Teljes méretben nézve az élesség kifogástalan, és nem nagyon vannak indokolatlanul bebukott nagy sötét részek. Következzenek a fenti fotók 100 százalékos képkivágásai:

Közelebbről nézve az élesség a fényviszonyokhoz képest kiváló, és a zajszűrés sem hagy durva nyomokat a képen. Azért hogy ne csak jót írjak, a fókuszon kívül eső életlen részeken nagyon furcsa dolgokat tud művelni, ahogy az utolsó fotó hatterében jól látszik.

A nagy meglepetés nekem az volt, hogy tele milyen jól szuperál rosszabb fényviszonyok között:

Ha, akkor…

Úgy tűnik, hogy a Huawei még mindig képes rá, hogy időnként menetrendszerűen kiizzadja magából a világ mobilkameráját, ami szinte mindenben egy picivel jobb az előző legjobbnál. Csak valahogy a történet itt megáll. Egy ideje nekem kicsit úgy tűnik, mintha a Huawei elsősorban pályacsúcsokat akarna döntögetni, és csak másodsorban rohadt jó mobilkamerákat gyártani, de persze igazságtalan lenne azt mondani, hogy ezzel egyedül vannak így piacon. És persze az is lehet, hogy ez a jó taktika, nem értek hozzá, de egyvalami biztos, mégpedig az, hogy nem mindenki lóg a DXOMARK-on, és választ mobiltelefont laboratóriumi mérések alapján. Félreértés ne essék, a P60 Pro kamerája egy iszonyatosan jól összerakott darab, nagyon szerettem vele fotózni, ajánlom is mindenkinek jó szívvel, akit nem zavar 2023-ban az 5G hiánya, és hogy csak némi hekkeléssel tudja elérni a Google ökoszisztémát a telefonjával, de szeretne egy piszok jó kompromisszummentest mobilkamerát különösebb innováció és világmegváltás nélkül, és hajlandó erre 450 ezer forintot költeni. De csak akkor.