A dalai lámával és Oprah Winfrey-vel indítaná el a Twitter riválisát a Meta

2023. június 9. – 18:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebookot is birtokló Meta egy Twitterhez hasonló felületet indítana el, és olyan több millió követővel bíró személyek jelezték, hogy váltanának, mint Oprah Winfrey vagy a dalai láma.

Az alkalmas kódneve Project92, de a nyilvános neve Threads lesz a Verge technológiai híroldal szerint. Úgy tudják, hogy a Meta termékigazgatója, Chris Cox azt mondta egy megbeszélésen, hogy az alkalmazás a Facebook és az Instagram tulajdonosának, Mark Zuckerbergnek a válasza a Twitterre.

Cox azt mondta, hogy olyan több közéleti személyiség és művész érdeklődik egy „józanul működtetett” platform iránt, amelyben megbízhatnak.

A Meta a több mint 42 millió Twitter-követővel rendelkező amerikai televíziós és influenszer Oprah Winfrey-vel és a 19 milliós táborral rendelkező dalai lámával tárgyal már, mint potenciális ügyfelekkel. Az applikáció kódolása már januárban elkezdődött, és a lehető leghamarabb nyilvánossá akarják tenni.

A Verge szerint az alkalmazás integrálható lesz az ActivityPub technológiával, és lehetővé teszi a közösségi hálózatok együttműködését, így például az új Meta alkalmazás felhasználói a fiókjaikat átvihetik egy másik Twitter-riválishoz, a Mastodonhoz.

Korábbi hírek szerint az ellen-Twitter az Instagramon fog alapulni, a felhasználók pedig Instagram-felhasználónevükkel és jelszavukkal tudnak majd bejelentkezni

A Verge által közzétett alkalmazás képernyőképe a Twitterhez hasonló felületet mutatott, kék pipákkal, profilképekkel, lájk, válasz és retweet gombokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!