A háziasítás csökkentette, de a modern kor megnövelte a kutyák agyméretét

2023. május 9. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

A modern kutyafajták relatív agymérete nagyobb, mint az ősi, több ezer éves fajtáké – állapították meg az ELTE Etológiai Tanszékének kutatói. Az egyetem közleménye kiemeli, hogy az agyméret növekedése nem köthető a fajták szerepéhez, sem életmenet jellemzőkhöz, ezért feltehetően a városiasodó, komplexebb társas környezet hatásának tudható be.

A ma ismert négyszáz kutyafajta viszonylag rövid idő alatt alakult ki és nagy változatosságot mutat, ezért „kincsesbányát” jelentenek azoknak a kutatóknak, akik a fajon belüli gyors változásokra kíváncsiak. Mivel az emberi agy kiemelkedően nagy a testmérethez viszonyítva, régóta érdekli a kutatókat, hogy az agyméretet milyen tényezők befolyásolják, és a sokféle kutyafajta összehasonlítása segíthet megválaszolni néhány kérdést.

Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont evolúcióbiológusa régóta foglalkozik az agyméret evolúciójával. „A háziasított állatok agya akár húsz százalékkal kisebb lehet, mint a vad őseiké. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a domesztikált fajok élete egyszerűbb a vadon élő ősökéhez képest. A gazdák által nyújtott biztonságos környezetben nem kell ragadozók támadásaitól tartani és vadászni az élelemért, így nincs szükség az energetikailag költséges nagyméretű agy fenntartására és a felszabaduló energia másra fordítható, például több utód létrehozására, ami a háziállatoknál fontos szempont” – mondta.

Magyar vizsla koponyája és 3D-s agyi modellje CT-felvételsorozat alapján – Forrás: Czeibert Kálmán / ELTE
Magyar vizsla koponyája és 3D-s agyi modellje CT-felvételsorozat alapján – Forrás: Czeibert Kálmán / ELTE

Hozzátette, a különböző kutyafajták eltérő komplexitású társas környezetben élnek, illetve összetett feladatokat látnak el, amelyhez feltehetően nagy agyi kapacitásra van szükségük. „Ezért arra gondoltunk, hogy az agyra ható szelekciós nyomás a fajon belül változhat, és különbséget találunk majd a kutyafajták agymérete között az alapján, hogy milyen feladatot látnak el vagy mennyire távolodtak el genetikailag a farkastól” – mondta.

Az Evolution szaklapban publikált eredmények szerint a farkasok 31 kilogrammos átlagos testsúlyához 131 köbcentis agytérfogat társul, míg a hasonló súlycsoportba tartozó kutyák esetében az agytérfogat ennek csak körülbelül háromnegyede, vagyis hozzávetőlegesen 100 köbcenti. Ez megerősíti, hogy a háziasítás kutyák esetében is az agyméret csökkenésével járt.

Az viszont meglepte a kutatókat, hogy minél távolabb esik egy kutyafajta a farkastól genetikailag, annál nagyobb a relatív agymérete. A várakozásokkal ellentétben a fajták eredeti szerepe, az átlagos alomméret és várható élettartam független az agy méretétől.

„A kutyák háziasítása körülbelül huszonötezer éve kezdődött, de tízezer évig a kutyák és a farkasok küllemre nem különböztek. Sok ősi fajta, például a szánhúzó kutyák ma is hasonlítanak a farkasokra. A letelepedés, a földművelés, pásztorkodás elterjedése és a vagyon felhalmozása viszont különböző feladatokat kínáltak a kutyáknak, szükség lett őr-, terelő-, vadászkutyákra, sőt ölebekre is. A ma ismert, küllemben nagyon karakteres fajták jelentős része azonban csak az ipari forradalom óta, főként az utóbbi két évszázadban alakult ki, amióta a kutyatenyésztés egyfajta hobbivá vált” – mondja Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia tanszék főmunkatársa.

Belga juhászkutya és farkaskölyök – Fotó: Járdány Bence / ELTE
Belga juhászkutya és farkaskölyök – Fotó: Járdány Bence / ELTE

„Az eredmények azt mutatják, hogy a modern kutyafajták tenyésztése az agyméret növekedésével járt az ősi fajtákhoz képest. Ezt nem tudtuk a fajták feladataival vagy élettörténeti jellemzőkkel megmagyarázni, ezért csak találgatunk az okokról. Talán a komplexebb társas környezet, a városiasodás, a több szabályhoz, elváráshoz való alkalmazkodás okozta ezt a változást, ami minden modern fajtát érint.” – tette hozzá Kubinyi.

Mindezt alátámasztják azok a kutatások is, amelyek szerint az önállóságukról híres ősi fajták kevésbé követik az emberi mutatást, kevesebbet ugatnak, tehát a vizuális és akusztikus kommunikációjuk is eltér a modern fajtákétól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!