Az ostrom, ami sokkolta Amerikát

Harminc éve kísérti az amerikaiakat a texasi Waco végítéletváró szektája elleni 51 napos ostrom. A saját fanatikusait és gyerekeit túszként használó „messiás”, David Koresh és állig felfegyverzett bűntársai elleni, a tévékamerák előtt zajló akcióban az egymásnak keresztbe tevő szövetségi hatóságok is hibát hibára halmoztak, így az eleve tragikusan kezdődő ostrom katasztrófába torkollott, és összesen 86 ember életét követelte. A mai napig nem lankadó érdeklődés ellenére sem sikerült megnyugtatóan tisztázni az ügy fontos részleteit.

A világvégére készülve állította fel Isten Hadseregét

Az Egyesült Államok egyik legfőbb migrációs vonzereje a XVII. század óta a vallások és felekezetek iránti tolerancia volt. Azonban a vallásos szervezetek széles körű autonómiája szükségszerűen együtt járt azzal, hogy évtizedeken keresztül háborítatlanul működhettek tagjaikat terrorizáló szekták – persze ahogy a mormonok XIX. századi véres exodusa is mutatja, a világi hatóságok és a zártságuk miatt komoly politikai befolyással bíró radikális felekezetek viszonya korántsem volt mindig harmonikus.

A Hetednapi Adventista Egyházból kiváló „Dávidisták” az 1930-as években telepedtek meg a Texas állambeli Waco közelében. Az irányzat alapítója, Victor Houteff halála után sokáig nem bukkant fel a száz-egynéhány fős közösségben egy megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel rendelkező vezető, és csak a nyolcvanas évek végére stabilizálódott a helyzet egy Vernon Howell néven anyakönyvezett, ámde prófétaként már a David Koresh nevet használó próféta felemelkedésével.

A magát prófétának képzelő Koresh igazi „vissza a gyökerekhez” fundamentalistaként, ószövetségi példák alapján gyakorlatilag pátriárkaként uralkodott: tucatnyi feleséget vett magához a megtérített és a közösségben született fiatal lányok közül – és amikor azt írom, „fiatal”, akkor sokszor 12-13 éves, alig serdült lányokra kell gondolni.

A szektát a helyi hatóságok soha nem birizgálták, helyettük viszont a kilencvenes években a szövetségi hatóságok érdeklődését azért felkeltette a közösség Waco városától 32 kilométerre található telepén, a „Kármel-hegy Központ”-ban (Mount Carmel Center) folyó tevékenység. A nevébe foglalt termékek illegális importjával foglalkozó szerv, az Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda (ATF) elsősorban az állítólag ott felhalmozott fegyverekre volt kíváncsi – ehhez nem volt szükség óriási leleplezésekre, Koresh ugyanis az apokalipszis közeledtére hivatkozva már 1989-ben meghirdette „Isten Hadseregének” felállítását –, az FBI pedig fiatalkorúak megrontása, csecsemő- és gyerekbántalmazás és többnejűség gyanújával kezdett vizsgálódni.

Egy postáson múlt a meglepetés

Az ATF az ügynökei által szállított előzetes információk alapján egy nagy erőkkel végrehajtott házkutatás mellett döntött. A nyomozók 1993. február 28-án fényes nappal nyomultak be a szorosan egymáshoz tapadó épületekből álló komplexumba, mely ekkor 80 felnőttnek és 46 gyereknek adott otthont. Azonban a tervezett meglepetésnek egy fatális véletlennek köszönhetően lőttek; egy előzetes füles alapján a helyszínre érkező tévéstáb ugyanis útba igazítást kért a környék postásától, aki azonban történetesen a szektavezér sógora volt, és értesítette rokonát a készülő rajtaütésről.

A szövetségi ügynökök így állig felfegyverzett szektatagokba ütköztek; akik valóban komolyan készültek a végső leszámolásra, automata tüzelésre átállított karabélyokat, milliónyi lőszert, több száz kézigránátot és egyéb kiegészítőt – például kevlarmellényeket – spájzoltak be. És bár a mai napig nem egyértelmű, ki is lőtt először, hosszantartó, heves tűzharc robbant ki, melyben négy ügynök meghalt, 16 megsebesült; a másik oldalon hat szektatag kapott halálos sebet, és többen – köztük Koresh is – megsebesültek.

A lőszerükből kifogyó ügynököket végül csak egy tűzszüneti megállapodással sikerült kimenekíteni a szektaközpontból, viszont az akció irányítását átvette az FBI, mely alapvetően egy túszejtésként kezelte az esetet, és igyekezett egy dörzsölt túsztárgyaló segítségével kiszabadítani Koresh mellől a gyerekeket (akik közül 14 a szektavezértől származott) és a többi tagot. Azonban a hatóságok nem számoltak azzal, hogy – az ostromról 1999-ben készült jelentés megfogalmazása szerint –

„elkeseredett vallásos fanatikusokkal volt dolguk, akik egy apokaliptikus leszámolásra készültek, és el voltak szánva a szentnek tekintett birtokuk [mely a Bibliában fontos szakrális helyszínként felbukkanó Kármel-hegyről kapta nevét] védelmében elszenvedett mártírhalálra, mely hitük szerint automatikusan biztosítja az üdvösséget”.

Tehát mivel a fanatizált szektatagok abban a tudatban éltek, hogy bármikor beüthet a végítélet, ez kiölte belőlük azokat az alapvető emberi reflexeket, melyekre a túsztárgyalók stratégiájukat alapozhatták volna. Mivel az üdvözülést Koresh az iránta való lojalitástól tette függővé, ezért túszai a Stockholm-szindróma felturbózott változatának csapdájába estek. A szektavezérrel szemben így az FBI túsztárgyalóinak nem volt valódi eszköze, Koresh gyakorlatilag a tárgyalások végégig csak játszott a szövetségiekkel.

A túsztárgyalói erőfeszítéseknek az sem tett jót, hogy az FBI ostromgyűrűt biztosító taktikai egysége igyekezett hang- és zajkeltéssel fárasztani és – például lemészárolt nyulak halálsikolyaival vagy a rég elhunyt szektatagok sírjainak elpusztításával – terrorizálni a védőket. Az FBI március elején megpróbálkozott egy könnygáztámadással is a főépület ellen, de ez sem hozott átütő sikert.

Olyan fegyvereket vonultattak fel, mint az ukránok az orosz hadsereg ellen

Az „ostrom” elnevezés azért sem túlzás, mivel az FBI óriási erőket vonultatott fel: 899, több különböző szervtől mozgósított fegyverest, Bradley páncélozott harcjárműveket, sőt, miután értesültek arról, hogy a dávidiánusoknak van egy páncéltörő nehézpuskája, 2 darab M1 Abrams harckocsit is – tehát olyan nehézfegyverzetet, mint amilyen az elmúlt hónapokban Ukrajnába küldött az amerikai hadsereg az oroszok ellen. A mozgósítás és a tárgyalások végig a nyilvánosság előtt zajlottak. Ugyanis miután az amerikai tévécsatornák Irakban médiatörténelmet írtak a történelem első élőben közvetített háborújával, most az Egyesült Államok határain belül kellett újabb maratoni haditudósításra berendezkedniük.

Ugyan sikerült kieszközölniük Koreshnél 19 gyerek elengedését, de a második ütemben szabadon engedett 11 újabb gyerek már nem akarta otthagyni a szektát. Ekkor már bizonyossá vált, hogy a túsztárgyalás zsákutcába jutott, és a szekta elszántságát az sem törte meg, hogy bázisukat végül elvágták a víz- és áramhálózattól.

Végül Janet Reno főügyész a szekta főhadiszállásának lerohanását javasolta Bill Clinton elnöknek a gyerekek elleni szexuális erőszakra – melyről az elengedett szektatagoktól már első kézből származó beszámolókkal rendelkeztek –, illetve a tömeges öngyilkosság veszélyére hivatkozva. A patthelyzet miatt nagy politikai nyomás alatt álló elnök vonakodva bár, de megadta az engedélyt a támadásra.

A kidolgozott tervek alapján a kommandósok kisebb robbantásokkal és faltörő kosként használt páncélosokkal ütöttek volna lyukakat az épületeken, majd a lyukakon keresztül könnygázzal tették volna ártalmatlanná – vagy űzték volna ki – Koresht és apostolait. A terv nem számolt tűzpárbajjal, és a behatoló egységeknek is előírta, hogy ne viszonozzák a védők által esetlegesen leadott lövéseket.

Végül mégis eljött az apokalipszis

Azonban 1993. április 19-én a hat órán keresztül tartó könnygáz-befecskendezéssel sem sikerült kifüstölni a dávidistákat, akik egy része gázálarccal készült, a többiek pedig a szekta központi bunkerébe húzódtak vissza. A hetedik órában váratlanul az épületegyüttes három pontján is lángok lobbantak fel; a tűz gyorsan terjedt. Csak 9 szektatag tudott/akart kimenekülni a komplexumból, 76-an

• vagy bennégtek,
• vagy megfulladtak
• vagy a romok temették őket maguk alá,
• vagy célzott lövések végeztek velük (vagy önmagukkal, több szektatag is öngyilkosságot követett el),
• vagy a felrobbanó lőszerraktárból kirepülő lövedékek találták el őket,
• vagy a tűzben meggyulladó könnygázból kivált ciánmérgezésbe haltak bele.

De volt olyan ember is, akit a káoszban az egyik páncélos gázolt halálra. A 76 dávidistából 25 volt a kiskorú; két terhes nő és David Koresh szektavezér is életét vesztette.

Az ostrom utáni szenátusi vizsgálat és független tényfeltáró anyagok alapján a mai napig sincs megnyugtatóan tisztázva, ki vagy mi okozta a végzetes tüzet. Egyes beszámolók és az épületbe juttatott lehallgatóberendezések felvételei alapján úgy tűnik, a szektatagok benzinnel áztatták el az épületet, de volt olyan túlélő, aki szerint a páncélosokról leadott lövések robbantották fel a komplexum kerozintartályait (a roham során elvileg nem lett volna szabad tüzet nyitni, de kiderült, hogy a harcjárművekről mégis adtak le lövéseket). A kilenc túlélőt emberölés és tiltott fegyverbirtoklás vádjával bíróság elé állították, de az egyes esetekben 40 évet is elérő börtönbüntetés ellenére 15 évvel az ostrom után már minden szektatag szabadlábra került.

A dávidista szektaközpont ostroma magába sűrítette a fegyvertartási jog szélsőséges értelmezésének veszélyeit, a vallásgyakorlás szabadságával való visszaélést, az egyre militánsabb szövetségi szervek kooperációs és vezetési hiányosságait (melyek 2001-ben a szeptember 11-i terrortámadás előtti hajmeresztő hibákban is megmutatkoztak). Az apokaliptikus jelenetek komoly inspirációt jelentettek az 1978-as antiszemita-fajgyűlölő apokaliptikus disztópia, a Turner Diaries által fémjelzett, különféle funzine-ok és militáns szervezetek által táplált szélsőséges mozgalmak számára is. Az ostrom végső rohamának második évfordulóján egy, az Öböl-háborúban traumatizált, munkanélküli veterán, Timothy McVeigh egy két tonna robbanószerrel megpakolt kisbuszt robbantott fel Oklahoma Cityben egy kormányépület előtt, 168 ember halálát okozva. Az összeesküvés-elméletekkel átmosott McVeigh az ostrom alatt személyesen is ellátogatott Wacóba, hogy szórólapokat terjesztve fejezze ki szolidaritását a kormány „áldozataival”.

Felhasznált cikkek: History.com, Smithsonian Museum, Vox.com