Magyar kutatók új magyarázatot találtak arra, hogyan zavarják össze a zebracsíkok a vérszívókat

2023. február 28. – 11:30

Magyar kutatók új magyarázatot találtak arra, hogyan zavarják össze a zebracsíkok a vérszívókat
Fotó: Andrey Gudkov / Biosphoto / Biosphoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az ELTE kutatói Horváth Gábor vezetésével megfejtették, hogy miért nem bántják a bögölyök a csíkos és foltos állatokat, többek között a zebrákat – áll a Telexhez eljuttatott közleményükben.

A megoldás pedig az, hogy a fekete és fehér csíkok közötti felszíni hőmérséklet-különbség összezavarja a bögölyöket. A rovarok ott is próbálnak olyankor vért szívni, ahol nem található ér a bőr alatt, ezzel pedig több idő mehet el a vérszívással. Vérre szüksége van a bögölynek, hogy megtermékenyítse a petéit, de a hosszabb zümmögés és kellemetlenkedés beindítja a zebra ellenreakcióját, például a farkának csapkodását.

Az ELTE kutatói négy különböző kísérletben tesztelték az elméletüket. Először azt sikerült egy napon hagyott műanyag hordó segítségével bebizonyítani, hogy a bögölyök nem színre, hanem hőre mennek. A másodikban egy fekete műanyag lapot helyeztek a földre, amit láthatatlan fűtőszálakkal fűtöttek, erre hímek és nőstények is érkeztek. A harmadik kísérletben ezt a lapot 60 fokos szögben megdöntötték, hogy a bögölyök célpontját imitálja, a negyedikben pedig bevonták az első kísérletben használt hordót a fűtött felülettel. Arra jutottak, hogy színtől teljesen függetlenül mindig a melegebb felszínt keresték.

A kutatás konklúziója az volt, hogy a bögölyök vagy megtanulhatták, vagy genetikailag kódolt bennük, hogy rizikós olyan felületre repülni, ahol nem várja őket siker a vérszívásban, a csíkok vagy foltok határai pedig pontosan ilyen területek.

Az ELTE kutatói az öt év (2018-2022) futamidejű, „Zebracsíkok termofiziológiai vizsgálata: új magyarázat a zebracsíkok szerepére” című NKFIH K-123930 kutatási pályázat keretében igazolták a zebracsíkok szerepéről felállított új hipotézisüket. Tanulmányuk az International Journal for Parasitology folyóiratban 2023 januárjában jelent meg.

Horváth Gábor korábban azt is kutatta, hogy a temetőkben miért vonzzák jobban a fekete sírkövek a szitakötőket, ez a Kriska Györggyel közös kutatás megnyerte az IgNobel-díjat, bár ahogy egy magyar természetfilmből kiderült, nem is volt annyira haszontalan, mint ahogy a díj alapján gondolnánk. A Polár világ című filmben Horváth egy másik hipotézist is felállított, abban azt állította, hogy a zebrák csíkjai olyan hatást keltenek, mintha rácsok lennének, ez az optikai csalódás pedig taszítja a bögölyöket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!