Megduplázta a nyereségét a BP, közben visszavett a klímacéljaiból

2023. február 7. – 20:25

Másolás

Vágólapra másolva

A BP energiavállalat 2022-ben megduplázta a nyereségét, ennek ellenére visszavett az egyébként sem túl ambiciózus klímavállalásaiból, írja a BBC. A cég 27,7 milliárd dolláros profitot termelt tavaly, jelentős részben annak köszönhetően, hogy az orosz-ukrán háború miatt az egekbe szöktek az energiaárak.

Bernard Looney, a BP vezérigazgatója szerint a brit vállalat „segíti a világot a szükséges energia biztosításával”, miközben befektet a zöld energiára való átállásba. A probléma csak az, hogy a jelentős nyereség mellett a BP nem hogy ambiciózusabb, de éppen gyengébb klímacélokat fogalmazott meg.

A BP korábban az egyik első olyan olaj- és gázipari vállalat volt, amely 2050-re a zéró kibocsátást tűzte ki célul, és azt is ígérte, hogy az évtized végére 35-40 százalékkal csökkenti a kibocsátását. Most azonban közölte, hogy

inkább 20-30 százalékos csökkentést céloz meg erre a dátumra, mivel a jelenlegi igények kielégítése céljából továbbra is többet kell olajba és gázba fektetnie.

Az energiaárak a Covid-19 miatti lezárások végét követően kezdtek emelkedni, tavaly márciusban pedig még meredekebben elindultak felfele, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, ami aggodalmakat váltott ki a globális ellátással kapcsolatban.

A britek és az Európai Unió is kivetett extraprofitadót a BP-hez hasonló vállalatokra, a rekordnyereségek pedig most megint behívták a közbeszédbe a témát. A BP ugyanis nem az egyetlen, amely komoly profitot szedett össze 2022-ben: korábban az ExxonMobil is nyilvánosságra hozta, hogy 51 milliárd eurós profitot termelt, amelynek mindössze 5 százaléka ment el környezetbarát törekvésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!