Az állatok és a gombák jobban hasonlítanak egymásra, mint gondolná

2023. január 23. – 10:13

Másolás

Vágólapra másolva

A gombákat a legtöbb ember valószínűleg csak olyankor gondolja hasonlatosnak az állatokhoz, amikor csirke helyett gombából csinálja a paprikást, a két élőlénycsoport azonban a közhiedelemmel ellentétben sokkal közelebb áll egymáshoz, mint bármelyikük a növényekhez. Erre világított rá egy frissen megjelent, Szöllősi Gergely magyar evolúciókutató irányításával készült tanulmány is, melyben az állatok és a gombák evolúciós kapcsolatát tárták fel.

Ahogy arra a Nature szaklapban publikált számítógépes evolúcióbiológiai kutatás is rámutatott, a korai molekuláris filogenetikai kutatások egyik nagy meglepetése az volt, hogy a markáns különbségek ellenére a soksejtű állatok és a gombák genetikailag meglepően közel állnak egymáshoz. Emiatt már egy nagy leszármazási „szupercsoportba”, az Opisthokontába sorolják őket, a kutatóknak pedig most az állatok és a gombák génevolúciós pályáinak felrajzolásával sikerült megmutatnia, hogy a közös ős után hogyan zajlott az állatok és a gombák mára drámai különbségeket eredményező evolúciója.

Az eredmények azt valószínűsítik, hogy a soksejtű állatok csak azután jelentek meg, hogy az egysejtű őseiktől kezdődően fokozatosan gyűjtötték össze az eredményes soksejtűséghez szükséges géneket. A gombákkal viszont éppen ennek ellenkezője történt, az ősök az evolúció során fokozatosan géneket veszítettek. A gombáknak a kutatás szerint több génje kapcsolatos az anyagcserével, mint az állatoknak, és kevésbé is távolodtak el a közös őstől náluk. Az is kiderült, hogy az állatok génjei főként géntöbbszöröződéssel sokasodtak, míg a gombáknál jellemzőbb volt a horizontális géntranszfer, vagyis több gént nyertek nem közeli rokon fajoktól.

„Gépi tanulásos eljárással csoportokra osztottuk a géneket az alapján, hogy azok inkább gombákra vagy állatokra jellemző gének-e, illetve funkcionális kategóriába tartozásuk szerint, majd mintázatokat kerestünk a gének evolúciójában. Mindebből az derült ki, hogy a gombák és az állatok közös őse után már egészen korán elkezdődött a két csoport irányába történő fokozatos szétválás”

– mondta Szöllősi Gergely, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézet és az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomikai Kutatócsoport kutatója, akinek csoportjában a cikk első szerzője, Eduard Ocaña-Pallarès dolgozott.

Az ELKH közleménye szerint az élővilág korai evolúciójának legfontosabb eseményeivel kapcsolatos ismereteink nagyon hiányosak, de a legmodernebb genomikai és számítógépes modellezőeljárások lépésről lépésre közelebb vihetnek bennünket ahhoz, hogy megértsük a ma ismert élőlénycsoportok evolúciós eredetét és e folyamatok genetikai mozgatórugóit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!