Az új Rolls-Royce 156 millióért is sláger

2023. január 22. – 10:48

Az új Rolls-Royce 156 millióért is sláger
5453 milliméter és közel három tonna a Rolls-Royce Spectre két beszédes paramétere. Fotó: Rolls-Royce

Másolás

Vágólapra másolva

A Spectre, vagyis a világ első elektromos hajtású Rolls-Royce-a szakaszhatárt jelöl az eredetileg brit, valójában régóta a BMW kezében lévő luxusautó-gyártó történetében. A közel öt és fél méteres típust nem a többi modellből ismert, német eredetű, tizenkét hengeres benzinmotor hajtja, hanem egy 576 lóerős villanymotor. Az energiát egy, az előzetes számítások szerint 100 kilowattórát meghaladó kapacitású akkumulátorból nyeri, amely harminc százalékkal növeli a tömbszerű Rolls szerkezeti merevségét.

Az alumíniumkarosszériás, de így is körülbelül három tonna tömegű kétajtós luxuskupé 4,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/óra sebességre, két feltöltés közt elérhető legnagyobb hatótávja pedig 520 kilométer lehet. A nagyobb hatótáv elérésében a 0,25-ös légellenállási együttható is segít.

22 led világítja meg a Spectre hűtőmaszkját. Ezzel talán a BMW üzen a tulajdonában álló brit márka vásárlóinak, hiszen a németek több csúcsmodelljén is világít a hűtőmaszk Fotó: Rolls-Royce
22 led világítja meg a Spectre hűtőmaszkját. Ezzel talán a BMW üzen a tulajdonában álló brit márka vásárlóinak, hiszen a németek több csúcsmodelljén is világít a hűtőmaszk Fotó: Rolls-Royce

Az Automotive News Europe-nak adott interjúban a cég vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös azt mondta, hogy a vártnál lényegesen nagyobb a Wraith-t kupé utódjának szánt Spectre-re iránti érdeklődés, pedig ez utóbbit mintegy 350 ezer fontért, átszámítva körülbelül 157 millió forintért lehet majd megvásárolni, a szállítások pedig az év végén kezdődnek. Aki ennyit költ autóra, annak aligha van szüksége az elektromos hajtás gazdaságossági előnyeire, inkább hisz a villanyautózással járó környezetvédelmi ígéretben.

Az interjúból kiderül, hogy az új Rolls-Royce-ok átlagos ára, tavaly félmillió euró, átszámítva közel 200 millió forint volt, de ez nem meglepő, hiszen a márka dél-angliai Goodwoodban működő gyárából kikerülő összes autó személyre szabott, ami az átlagárat és a profitot is növeli, tette hozzá Müller-Ötvös.

A tavalyi évet sikeresen zárta a Rolls-Royce, hiszen világszerte, összesen 6021 autót adtak el, a gyártó fő piaca Amerika, a teljes mennyiség felét pedig az a Cullinan SUV tette ki. A hobbiterepjáró 2018-as megjelenésekor éppúgy sokan temették a márka tradicionális értékeit, mint amikor bejelentették, hogy villanyautót fog gyártani. A Spectre csupán az első lépés a Rolls-Royce jövője felé, hiszen 2030-tól kizárólag villanyautókat kínál majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!