Ha már a bokszzsákod is okosabb nálad, ideje elgondolkodnod az életeden

2023. január 4. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

A Las Vegas-i CES techkiállítás hagyományosan egy nagy előadással kezdődik, ahol okos emberek mondják el, mire számíthat az iparág az adott évben. Az idei kiadás tanulsága röviden összefoglalva az volt, hogy semmi jóra. Recsegnek-ropognak az ellátási láncok, és a kínai járványhelyzet miatt ez idén várhatóan csak még rosszabb lesz, miközben továbbra is súlyos gond a globális csiphiány, a munkaerőhiány és az infláció (a techszektorban ez különösen kínos, hiszen mindenki megszokta, sőt, elvárja, hogy az árak folyton csökkenjenek). Szóval dögvész, pusztulat és világvége van kilátásban, de meglepő módon ez hosszú távon nem annyira rossz hír, mint gondolnánk.

A válság ugyanis az innováció legjobb táptalaja, recesszióban születnek és edződnek meg a legjobb újítások, amik aztán a krízis elmúltával üzembiztosan meghódítják a világot

– már ha hihetünk a kiállítást szervező CTA elemzőinek. És hát miért ne hihetnénk, elvégre a legutóbbi, 2008-9-es nagy válság után pont ez történt, alapjaiban forgatta fel a világunkat a széles sávú mobilnet, az okostelefonok és a közösségi média viharos sebességű elterjedése.

Ilyen szemmel különösen érdekes volt nézni a kiállítás másik hagyományos nulladik napi programja, a CES Unveiled startupfesztivál mezőnyét. Ide az jut be, aki megkapta a CES valamelyik innovációs díját (ebből rengeteg van egyébként) vagy befizet egy extra standra. Most a hat kedvencünket mutatjuk meg az idei felhozatalból.

Az I-Perskin egy okos bokszzsák, sőt, okos bokszzsákhuzat, amit egy tetszőleges, ortodox bokszzsákra ráhúzva és egy okostelefonos appal összeszinkronizálva készíthetünk magunknak profi edzőstúdiót. Az ötlet tulajdonképpen gyermekien egyszerű, a huzatban van egy csomó szenzor, ami méri a bokszzsákot érő erőhatásokat, és az app kielemzi, hogy a megfelelő erővel és irányból osztottuk-e a pofonokat. És innen aztán lehet cifrázni edzéstervekkel, statisztikákkal. A helyszínen ki is lehetett próbálni, szerencsére a produkciómról nem született vizuális dokumentáció, de a francia startupperek kibírták röhögés nélkül, ami igazán dicséretre méltó.

Az okosvonalon tovább haladva: a Bird Buddy egy okos madáretető, aminek az okossága abban nyilvánul meg, hogy van benne egy kamera, abban meg egy mesterséges intelligencia, és ezek ketten minden vendéget lefényképeznek és beazonosítanak. Az egész napelemmel megy, viszont wifi kell neki, szóval legfeljebb az erkélyre, esetleg a kertbe tudjuk kitenni, az erdő közepére nem. Viszont rendkívül mókás, ahogy jönnek az értesítések a telefonunkra, hogy helló, épp benézett ebédelni egy veréb, egy galamb, egy sas vagy ezek tetszőleges permutációja, tessék, itt a fotó róla.

A Nuwa Pen azoknak való, akik szeretnek kézzel írni, és állítólag léteznek még ilyen emberek. Az érintőképernyőkhöz való tollakat én sosem tudtam megszokni, a Nuwa viszont rögtön kézre állt, mivel ez egy valódi, papírra író toll, és az írását a beleépített minikamerák rögzítik, digitalizálják és karakterfelismerik, nagyjából valós időben. Pár perc firkállgatás alapján nagyon jó játéknak tűnt, kérdés, hogy 100 ezer forint feletti (elővételben csak 70!) ár mellett ki az, aki ezt ki is használja. Annyira meg nem néz ki jól, mint a hasonló áron futó luxus töltőtollak.

A Bodyfriend cég masszázsfotelekben utazik, és ha most azt gondolja, hogy az biztos nem olcsó mulatság, abszolút igaza van, ezek a cuccok pedig a műfaj Rolls–Royce-ai. A most bemutatott új darab, a Phantom Medical Care 9500 dollárba fáj, ami bő 3,5 millió forint, és ezzel még csak nem is a legdrágább, mert a Pharaoh S II Black Edition például még egy milliócskával drágább, igaz, valódi bőr a borítása. És hogy mit tud? Hát, elvileg orvosilag ellenőrzött és ajánlott a hatása, és a gyakorlatban bátran állítom, hogy jól is esik. Mondjuk az átlag pesti árakon pont 365 órányi manuális thai masszázst kap az ember ennyiért, és az még egy fokkal ennél is jobb.

A Verge nevű cég – ami nem tévesztendő össze az azonos nevű techhírportállal – elektromos motorbiciklikkel foglalkozik, és ha most egy zümmögő robogó jelent meg a lelki szemei előtt, nagyobbat nem is tévedhetne. A kiállításra kihozott új modelljük, a TS Ultra 200 kilométer/órás végsebességet tud, 201 lóerőnek megfelelő kilowattot bír, 2,5 másodperc alatt gyorsul százra, és 25 perc alatt töltődik fel annyira, hogy 375 kilométert elfurikázzon vele az ember. A nagy trükkje az, hogy a motorja a kerekébe van beleépítve, így marad hely az aksinak a motor hagyományos helyén, a gépházban. És még piszok menőn is néz ki, bár sajnos kipróbálni nem lehetett. Jövő év végén kezdik szállítani, hát ne mondja senki, hogy nem adunk tuti ajándékötleteket – bár a 45 ezer eurós (18 millió forintos) árat azért nem lesz túl szívderítő élmény kicsengetni érte.

A show legszokatlanabb standját szinte kizárólag női látogatók nyüzsögték körül; vélhetőleg nekik ismerősebb volt az Enrico Cuini név, mint nekem. Mint kiderült, ő egy menő cipőtervező, aki olyan darabokra specializálódott, ahol nehéz eldönteni, hogy a sarok magasabb, vagy az ár. Ez 10-12 centit és félmillió forintot jelent alaphangon. Na de mit keres a cég egy techkiállításon? Mint kiderült, az ALIA nevű technológiájukat demózták, amit fizikusok, ortopéd szakorvosok és mesterséges intelligencia hozott össze közösen, és elvileg azt tudja, hogy egy 95 milliméteres tűsarok tetején is csak olyan nyomás éri a viselője lábát, mintha egy tornacipő lenne rajta. Nem próbáltam ki, meg nem is lett volna összehasonlítási alapom (persze a bokszzsák után már igazából mindegy lett volna, mennyire csinálok hülyét magamból), de megkérdeztem pár nőnemű és a témában szakavatottnak tűnő tesztalanyt, akik egységesen azt mondták, varázslatos élmény volt.

Fotó: Enrico Cuini
Fotó: Enrico Cuini

(Munkatársunk a kiállítást szervező CTA újságírói ösztöndíjprogramjában veszt részt a CES-en)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!