Visszatért az Orion, vége az új, nagyszabású Hold-program első repülésének

2022. december 11. – 19:28

Másolás

Vágólapra másolva

A tervezett időben és helyen, a Csendes-óceánban ért vissza a Földre a NASA Orion űrkapszulája, ezzel véget ért az amerikai űrhajózási hivatal új Hold-programjának első tesztrepülése, írja az MTI.

Az űrhajóegység tervezett Földet érése keleti parti idő szerint 12 óra 40 perckor volt, ami az élő közvetítés alapján szinte percre pontosan így történt.

A NASA új Hold-programja az Artemis, amelynek első, egyelőre ember nélküli repülése volt az Artemis I. Célja az űrhajó-kapszula tesztelése volt az emberrel teendő utazások előkészítésére. A rakétát, orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel és számos tudományos mérőeszközzel, november 16-án bocsátották fel a floridai Kennedy Űrközpontból.

Az Orion sikeresen visszatért a Földre a Csendes-óceán Mexikóhoz közeli részén – Fotó: Jose Romero / AFP
Az Orion sikeresen visszatért a Földre a Csendes-óceán Mexikóhoz közeli részén – Fotó: Jose Romero / AFP

A tesztrepülés teljes költségvetése 4 milliárd dollár (mintegy 1600 milliárd forint) volt. A NASA célja, hogy az évtized második felében újra ember léphessen a Holdra.

Nem holnap jön az Artemis–2

Az Artemis–1 sikere után majdnem két évet kell majd várni ahhoz, hogy embereket szállítson a Holdig és vissza az Orion űrkapszula. A NASA-nak rengeteg adatot kell majd feldolgoznia ahhoz, hogy az a küldetés biztonságosan lemenjen. Az Artemis-program távolabbi terveit, amik részben már a holdbázis, illetve a marsmisszió előkészítése felé mutatnak, korábban részleteztük.

Az Artemis–program folytatása így fest egyébként a tervek szerint:

  • Artemis–2 – 2024 májusában négy emberrel az Orion űrkapszulán belül indul majd a második küldetés, ami egy nagyjából 10 napos holdkerülés lesz.
  • Artemis–3 – 2025-ben jöhet a nagy visszatérés a Holdra, a négyfős személyzet két tagja – egy nő és egy színes bőrű férfi – landol majd a Holdon az összesen kb. 30 napos küldetés során.
  • Artemis–4 – 2027-ben egy négyfős személyzet az első modullal elkezdi a Hold körüli pályán keringő Gateway űrállomás építését.
  • Artemis–5 – 2028-ban már egy új holdjárót visznek magukkal a Hold felszínére, miközben eljut az ESPRIT újratankoló modul a Gatewayre.
  • Artemis–6 – Az egyelőre utolsó, fixen tervezett küldetés, amely 2028-ban egy újabb modullal bővítené a Hold körül keringő űrállomást.
  • Artemis–7 – A még csak tervezés alatt álló, legkorábban 2029-ben induló küldetés mérföldkő lehet, hiszen az első holdbázis első egységeit indítanák és juttatnák célba vele.
  • Artemis–8–11 – 2030–33 között további logisztikai elemekkel bővítenék a holdbázist.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!