Stöckert Gábor, a Telex munkatársa lett az év informatikai újságírója
2022. november 11. – 11:47
A Neumann Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) idén is közösen hirdette meg az év informatikai újságírójának járó Kovács Attila-díjat, melyet ezúttal Stöckert Gábornak, a Telex munkatársának ítéltek oda.
Az indoklás szerint Stöckert színvonalas, alapos cikkei az IT területén túlmenő témákat is érintenek, ugyanakkor az informatikai örökség iránti elkötelezettsége és szerkesztői tevékenysége is ezer szállal kötik az informatikai területhez, ezért kapta meg a díjat. A munkában az sem akadályozza, hogy jelenleg Norvégiában él – többek közt a nemrég megjelent Észkombájn könyvet is ő szerkesztette –, de a díjat így természetesen nem tudta személyesen átvenni. Idén Informatikai Újságírói Életműdíjat is átadott a zsűri, ezt Sziebig Andrea, az IT-Business szaklap alapítója és egykori főszerkesztője, az Alaplap volt szerkesztője és a Computerworld korábbi főszerkesztője kapta.
A Társaság díjátadóján több hazai szakembert is díjaztak, életműdíjat kapott
- Juhász István nyugdíjas matematika-fizika szakos középiskolai tanár, nyugalmazott egyetemi adjunktus, aki az elmúlt évtizedekben több mint 70 hazai és nemzetközi informatikai és módszertani konferencia szervezésében vett részt, több szak- és tankönyvet írt és lektorált;
- Kázsmér János, aki a Videoton egyik vezetőjeként meghatározó szerepet játszott a magyar számítógépipar fénykorában;
- és Tar József egyetemi tanár, akinek matematikai megközelítése a robotikai kutatások során egyedi fejlesztések egész sorához vezetett, részt vett a Fuzzy metodológia magyarországi meghonosításában, és az Óbudai Egyetem létrehozásában is oroszlánrészt vállalt.
Küldetése szerint a Neumann Társaság GPS-ként kívánja segíteni a társadalmat a digitális világban való tájékozódásban, ennek jegyében zajlott november 10-én a társaság éves konferenciája is, ahol a díjátadók mellett szakmai előadások is elhangzottak. Az összes díjazottat a Neumann Társaság honlapján lehet megnézni.