CIA-pénzből támasztanák fel a gyapjas mamutot és az erszényes farkast

2022. szeptember 29. – 12:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A dallasi központú Colossal Biosciences azt tervezi, hogy feltámasztja a már rég kihalt gyapjas mamutot és az erszényes farkast, írja az Intercept. A projektet számos gazdag ember támogatja, mint Peter Thiel, Paris Hilton vagy Tony Robbins, illetve az az In-Q-Tel nevű kockázati tőkebefektető nonprofit, amely hivatalosan is a CIA cége. A dallasi cég szerint fejlett genetikai szekvenálással tervezik feléleszteni a két kihalt állatfajt.

Ahogy a Telexen is írtuk, a kutatók célja, hogy hidegtűrő elefántokat alkossanak, amelyek úgy néznek ki és úgyis viselkednek, mint a több ezer éve kihalt gyapjas mamutok. Ehhez pedig a kihalófélben lévő ázsiai elefánt génállományát akarják úgy módosítani, hogy a laboratóriumi körülmények között létrehozott embriók már a mamutok DNS-ét is hordozzák. Az így létrehozott állatoktól azt remélik, hogy visszaállíthatják a sarkvidéki tundra eredeti állapotát, ellensúlyozva a klímaváltozás káros hatásait, ezért egész csordákat képzeltek el.

A hírben az az érdekes, hogy kiderült, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, vagyis a CIA pénzzel támogatja a projektet. Az Intercept írja, hogy a CIA az elmúlt időszakban egyre jobban érdeklődik a biotechnológiák, azon belül is a DNS-szekvenálás iránt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!