32-szer nagyobb valószínűséggel haltak meg Magyarországon az oltatlanok az oltottakhoz képest a koronavírus-járvány negyedik hullámában

2022. augusztus 23. – 09:08

Másolás

Vágólapra másolva

„Összesen 6097 haláleset lett volna megelőzhető a koronavírus tavaly őszi negyedik hullámában és az ötödik hullám januári felfutó szakaszában, ha az elhunyt oltatlan fertőzöttek teljesen, vagyis emlékeztető oltással együtt be lettek volna oltva” – derült ki egy friss kutatásból, amelyet a Portfolio.hu cikke mutat be.

Az eredetileg a Népegészségügy című folyóirat legfrissebb számában megjelent kutatást hét magyar szakértő jegyzi – Oroszi Beatrix, Ferenczi Annamária, Juhász Attila, Nagy Csilla, Ferenci Tamás, Túri Gergő és Horváth Judit –, és 365 670 regisztrált fertőzött adatainak vizsgálata alapján arra jutottak:

a halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95 százalékkal, az omikron-hullám során pedig 80 százalék körül csökkentette.

A kutatásnak éppen ez a két célja volt: egyrészt bemutatni a megbetegedési, újrafertőződési és halálozási arányok különbségét az oltatlan és az emlékeztető oltással is oltott embereknél, másrészt az oltásokkal elkerülhető többlethalálozást. És azért ebben az időszakban vizsgálták mindezt – tavaly augusztus elejétől február elejéig –, mert ebben az időszakban már az emlékeztető oltások is kifejthették aktív védőhatásukat.

A kutatásból kiderült, hogy a teljesen oltottak között valamivel több mint 111 ezer megbetegedés és 1250 haláleset történt, míg az oltatlanoknál közel 254 ezer megbetegedés és kicsit több mint 6800 haláleset. A kutatásban arra jutottak, hogy a negyedik járványhullámban 16-szor nagyobb valószínűséggel betegedtek meg a 18–69 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak, és 32-szer nagyobb eséllyel hunytak el a 18-79 éves oltatlanok, mint a teljesen oltottak.

További részletek a Portfolio cikkében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!