Ami az emberben megjelenik, az előbb-utóbb megjelenhet a kutyában is

Lazán tartja a szikét dr. Czeibert Kálmán állatorvos, kutató, miközben a magyar és külföldi diákokból álló csoporthoz fordul. „Most vettek részt életük első agykivételén”, mondja elismerően, és valóban, a legtöbbünknek ez az első boncolása. Abszurdnak tűnő jelenet, főleg, mert arra számítottunk, folyosón futkározó kutyákkal kezdődik majd a napunk a kutyatudomány világhírű központjában.

Az ELTE etológia tanszékén vagyunk, amely otthont ad a világ vezető kutyaviselkedéssel foglalkozó kutatócsoportjának is. Csak ebben az évben számos tudományos eredményt publikáltak, például arról, hogy a kutyák alvását hogyan befolyásolja a gazdájuk jelenléte, vagy hogy a kutyaagy hogyan tesz különbséget az emberi nyelvek között.

A kutatók eredményeiről sokan – a legrangosabb nemzetközi lapok is – beszámolnak, mi most arra voltunk most kíváncsiak, valójában hogyan dolgoznak a tanszéken. Számos kísérlet és kutatás zajlik épp, így arra számítottunk, rengeteg kutya vesz majd körül minket. Az utolsó pillanatban azonban borult a menetrend, érkezett egy felajánlás a Kutya Agy- és Szövetbank részére, így élőben követhetjük végig a tanszék egyik legfontosabb projektjének látványos, de megrázó jelenetét. A „felajánlás”, azaz egy közel húszéves keverék kedvenc, akinek teste az eutanázia után rögtön az állatorvostól érkezett a tanszékre. Czeibert doktor a kutya agyából vesz mintákat, ezek azonnal egy mínusz 80 Celsius-fokos hűtőbe kerülnek.

„Igen, valóban megrázó élmény a boncolás, de a leggyakrabban az a visszajelzés érkezik hozzánk, a gazdák számára is megnyugvást jelent, hogy értelmet nyer számukra a szerettük halála”

– mondja később Czeibert doktor, aki kollégájával, dr. Lehner Lászlóval elsőként hajtott végre terápiás céllal élő kutyákon agyműtéteket Magyarországon. Állatorvosként végzett, később az állatorvosi egyetemen oktatott anatómiát, közben írta a PhD-ját arról, hogyan lehet interaktív agyi atlaszt létrehozni 3D modellezéssel, hagyományos szeletanatómiai eljárással, MR-rel, CT-vel. Ekkor keresték meg az ELTE etológia tanszékétől: indul egy kutatócsoport, ahol szükség lenne olyan állatorvosra, aki nem riad meg attól, ha aggyal kell foglalkoznia, vagy konkrétan boncolnia kell. Czeibert doktor a legkevésbé sem riadt meg, ahogy mondja, őt épp az nyűgözi le, hogy

„minden agy más-más történetet mesél el”.

Ez a kíváncsiság pedig épp kapóra jött dr. Kubinyi Enikőéknek, akik még 2016-ban indították a Szenior Családi Kutya Programot, ami a kutyák kognitív öregedését, a viselkedésben és agyban megfigyelhető változásokat vizsgálta, egyrészt, hogy meghosszabbíthassák a kutyák egészséges élettartamát, másrészt mert az embereknél is egyre nagyobb probléma a társadalom öregedése.

A kutyákról tudunk meg többet, de ez gyakran az embereken segíthet

„Arra is szolgált ez az ötéves kutatás, hogy lássuk, a családi kutya mennyire lehet jó modellállata az emberi öregedésnek. Tehát nem laboratóriumi körülmények közül érkezik, mondjuk, egy beagle, hanem egy olyan ebet vizsgálhatunk, aki akár 16-18 éven keresztül együtt élt egy családdal” – mondja Czeibert Kálmán.

Ahhoz, hogy mindezt bizonyítsák, rendkívül komplex megközelítéssel, idegtudományi, viselkedéstani és genetikai alapokon összefogva, több ponton célozott vizsgálatokkal dolgoztak együtt a szakemberek. Több mint tízezer kutyatartó töltött ki például kérdőíveket Magyarországon és külföldön is a kutyája életmódjáról. Végeztek EEG-, fMRI-vizsgálatokat, laborteszteket, kutyákkal végeztek érintőképernyős vizsgálatokat.

„Már az elején felvetődött, hogy így azonban csak közvetett információt szerzünk az agyról. Mi lenne, ha közvetlenül látnánk, mi történik benne? Az megadhatná a szövettani hasonlósági alapot is” – meséli Czeibert doktor. Ekkor vetette fel Kubinyi Enikő és Miklósi Ádám, hogy jó lenne egy szövetbankot létrehozni, vagy valamilyen módon gyűjteni az agyakat. Csakhogy hiába próbáltak erre nemzetközi példát találni, sem Magyarországon, sem világszinten nem találtak hasonlót. „Ez érdekes időszak volt. Próbáltunk utánanézni jogszabályoknak, voltunk a Semmelweis Egyetem humán agybankjában is, megnéztük, hogy ők milyen módon dolgoznak. Az ott látottak segítettek, hogyan is lehetne ezt a témát jól kezelni. Hiszen ez nagyon érzékeny téma, a kutya ma már a család szerves része, a halálát kellő empátiával kell kezelni. Így alakult ki az a gyakorlat, hogy ha elérkezik az a pont, amikor egyébként is el kell altatni a kutyát, a gazda felajánlhatja az állatot az agy- és szövetbank – ezáltal a tudomány – számára.”

Jelenleg 170 kutyától vannak mintáik. Ez már saját kutatásra is elég, de együtt dolgoznak számtalan nemzetközi kutatócsoporttal is, amelyek az ELTE-től kérnek mintákat. „Az egyik ilyen kooperációs kutatásunk során sikerült azt egyértelműen bizonyítani, hogy

az emberi Alzheimer-kór megértéséhez a kutya minősül a legjobb modellállatnak”

– mondja Czeibert doktor. A vizsgálatokkal fény derült arra, hogy az agyban ugyanaz a peptid (béta-amiloid) halmozódik fel a kognitív hanyatlás során, és a klinikai tünetekben is szinte egy az egyben ugyanazokat a tüneteket lehet látni, mint az embernél:

• tájékozódási zavar;
• a felismerési képességek elvesztése, gyengülése;
• felboruló alvás-ébrenlét ciklus;
• inkontinenssé válás.

De a hasonlóság nemcsak a klinikai tünetek, hanem a szövettan szintjén is jelentkezik. A 2016-ban kezdődött program tavaly zárult le. Termékeny időszak volt, 60-70 tudományos cikk jelent meg ezalatt a legrangosabb tudományos lapokban, a megfelelő impaktfaktorokkal. Így aligha meglepő, hogy a program zárultával Kubinyi Enikő és csapata egy újabb pályázatot nyert el. „Ebben azt vizsgáljuk, a harminc-negyven évvel ezelőtti állapothoz képest mennyire tekintjük családtagnak ma a kutyát, és hogy ez az attitűd, illetve a vele járó szelekció hogyan hat az állatokra” – mondja Czeibert doktor. A kutyák jólléte egyre fontosabb Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, ezért sokan azzal érvelnek, hogy

bizonyos fajtákat vissza kellene alakítani picit a természetes valójukra. Mert azáltal, hogy nagyon belenyúltunk a formájukba, olyan anatómiai változásokat okoztunk, amivel az egész életében küszködik az állat.

Minden kutya stresszel, de nem mindegy, mennyire szorongó

Míg tehát a kutyát sokáig főleg az emberi betegségek modellállataként vizsgálták, az utóbbi években egyre több olyan kutatás is van, amelynek a középpontjában a kutyáknak mint társállatoknak a viselkedése áll. A tanszéken számos ilyen kísérlet is zajlik. Dr. Pongrácz Péter egyetemi docens és csapata a szorongó kutyákat tanulmányozza.

„A szeparációs szorongás a mindennapi kutyatartásban nagyon gyakori dolog, a társkutyák mintegy harminc-negyven százalékát érinti” – mondja következő állomásunkon Pongrácz doktor. Van olyan kutya, amelyik nyüszít, van, amelyik szétszedi a lakást, a másik ugat, ha a gazdi otthon hagyja.

A kutatók elképzelése szerint a különböző viselkedési reakciók mögött más-más motivációs háttér áll: ők a félelmet és a frusztrációt vizsgálják. A viselkedésteszt során azt figyelik, hogyan reagálnak a kutyák olyan ingerekre, amelyek potenciálisan félelmet vagy frusztrációt válthatnak ki. Ezután a szeparációs teszttel megnézik azt is, hogyan viselkednek ugyanezek a kutyák, amikor a gazdájuk egyedül hagyja őket, majd összevetik az eredményeket.

„Azt valószínűsítjük, hogy azok a kutyák, akik félnek, a szeparációs tesztben inkább nyüszíteni fognak, megdermednek. Ezzel szemben azoktól a kutyáktól, akiknek alacsony a frusztrációküszöbük, azt várjuk, hogy a szeparációs tesztben aktívan panaszkodnak. Ugatnak, felugrálnak az ajtóra. Míg a félelem lényege, hogy valamitől megpróbálok elmenekülni vagy megszabadulni, a frusztrációnak az az ismérve, hogy van valami, amit szeretnék és számítok rá, de nem kapom meg, vagy pedig valamit, amit szeretek, elvesznek tőlem”

– mondja Pongrácz Péter. Miközben beszélgetünk, a folyosón legalább hat kutya, köztük Mambo és Doro, várakozik türelmetlenül. Ma ők lesznek az alanyai a szorongókutya-projekt néhány viselkedéstesztjének.

Doro nem véletlenül jött a frusztrációs tesztre, tipikusan alacsony frusztrációtűrő kutya. Egyéves korában találták az utcán. A kísérlet beetetéssel kezdődik, Doro akkor kap jutalmat, ha ránéz a kutatóra.

„A kutya rendkívül alkalmas a szemkontaktus kialakítására. Az állatoknál ez nem természetes dolog, de a kutya keresi az emberi tekintetet, őt nem zavarja, hogy egymást bámuljuk.”

Az állat számára gyorsan rögzül, hogy ebben a helyzetben a szemkontaktus egyenlő a jutalommal, azaz az étellel. Aztán egyszer csak nem jön a kaja, és ekkor kezdődik a frusztráció – magyarázza a kutató. És valóban, Doro sem bírja sokáig, hangosan panaszkodik, azaz pontosan úgy viselkedik, ahogyan egy alacsony frusztrációküszöbű kutyától várjuk.

Mambo ezzel szemben magabiztosan érkezik a félelemkísérletre. Pedig egy távirányítós játék daru vár rá – azzal fogják ijesztgetni. A tesztnek van szociális (egy másik lény váltja ki a félelmet) és aszociális (helyzetből adódó félelem) része. Ahogy vártuk, Mambo nem ijed meg a darutól, nem igazán izgatja magát. Hátha a szociális félelme erősebb: a fenyegetőidegen-tesztben egy kutya számára ismeretlen alak – jelen esetben Péter – lassan, csendben és kissé fenyegetően, egyenesen az állatra bámulva közelít. „Nem tegnap kezdte, hogy fenyegető idegen legyen” – mondja egy munkatársa. De Mambo barátságos, magabiztos kutya, nem ijed meg Pétertől, és a tőle elvárt módon, nyugodtan reagál.

Persze nem alakul mindig ilyen szerencsésen a kísérlet. „Van olyan kutya, aki bármennyire fenyegetően közelítek is, imádattal csorgatja a nyálát, és van olyan, aki vérfagyasztóan hörög az első pillanattól. Megijedtem már kutyától, persze, én nagy kutyát már nem tartanék otthon” – mondja Péter később. Fontos hozzátenni, hogy minden kísérlethez etikai engedélyre van szükség, a kutyák semmilyen értelemben nem sérülhetnek általuk.

De mi tehetünk akkor, ha kiderül, magára hagyott kedvencünk ugatása a félelem jele? Semmi esélye innentől kezdve a normális életre? „Dehogy. A kutya nagyon rugalmas állat, ha nem lenne annyira alkalmazkodóképes, akkor nem tudna az emberrel élni. Sokat lehet alakítani a viselkedésén. Gondoljunk csak bele, már eleve nem természetes a kutya számára a városi élet, megjegyzem, az embernek sem az, mégis, milyen jól elvan. Ráadásul nem azt állítjuk, hogy vannak a szorongó kutyák, akik lebontják a lambériát, és vannak a nem szorongók, akik kérnek egy koktélt és néznek egy kis tévét, ha elmegy a gazdi. Minden kutya stresszel, csak vannak, akiknél ezek a stresszjelek túlmennek azon a határon, ami normális.”

Hogy mi lenne a normális? A kutató szerint azt kell elérni, hogy a kutya egy ideiglenes emocionális megingást is a helyén tudjon kezelni. „Ha, mondjuk, a családban kitör a rapli, akkor ne ijedjen meg túlzottan, ne legyen depressziós utána napokig, de érzékelje, ha valós vészhelyzetre kerül sor” – teszi hozzá Péter.

Az élelmet megkeresik bármikor, bármilyen körülmények között

„Ez maga a kutyamennyország. Ha megállunk az autóval a parkolóban, már ugranak is, alig bírnak magukkal. A két kedvencükből van itt elképesztő mennyiség: játékból és jutifalatból” – mondja annak a két border collie-nak a gazdája, akik épp most rohantak be a folyosón. Zénóék szagtesztre érkeztek. A kutatás a kutyák szaglási képességeit vizsgálja, illetve hogy milyen tényezők hatnak egy kereső feladat esetén a kutyák sikerességére.

„Maga a kísérlet egy nagyobb kutatás része, amelyben az amerikai haditengerészettel működünk együtt – mondja dr. Gácsi Márta, a tanszék tudományos főmunkatársa, a kísérlet vezetője. – Ők szeretnének kidolgozni egy olyan módszert, amellyel egyes genetikai jellemzők alapján előre meg lehetne jósolni, melyik kutyának mennyire jó szaglása lesz – ehhez használják fel a mi szaglástesztünket. DNS-mintát veszünk az alanyoktól, amit kiküldünk Amerikába, ott elemzik, és vetik össze azzal, hogy az adott kutya hogyan teljesített a szaglástesztben. Nekik ez azért fontos, mert például a robbanóanyag-kereső kutyák kiképzése nagyon idő- és költségigényes folyamat, és csak a kiképzés után derül ki, hogy a kutya mennyire jól képes felismerni a robbanóanyagokat. Milyen jó lenne, ha már a kölykökről meg tudnák mondani a DNS-ük elemzésével, hogy mennyire lesz jó a szaglásuk, érdemes-e képezni őket, vagy sem.”

A feladatban a kutyák természetes motivációit használják arra, hogy az elrejtett élelmet mindig szívesen megkeresik, ehhez nincs szükség semmilyen tréningre. Ha a kutya bemegy a kísérleti szobába, négy cserepet lát, az egyik alatt van jutifalat, a többi üres. A kutya végigmegy a cserepek mentén a gazdájával anélkül, hogy az segítene neki, miközben egy kutató (aki nem tudja, hol a falat) csak azt figyeli, hogy mikor „jelez” a kutya, azaz mikor mutat olyan viselkedést, ami arra utal, hogy megtalálta a falatot. Ekkor felemelik a cserepet és kiderül, hogy jól jelzett-e a kutya. Ha megtalálta a falatot, az a jutalma, hogy megeheti.

Az egyszerű módszer nagy előnye, hogy így elérhető volt a genetikai kutatásokhoz szükséges 600 kutyás minta, míg keresőfeladatra tréningezni nem lehetne ennyi különböző fajtájú kutyát. Bár a sikeresség még ebben az egyszerű tesztben sem kizárólag az „orrjóságon” múlik, mert például a kitartás és a motiváció is szerepet játszhat,

a magyar kutatók módszere – azazhogy a természetes motivációt használják ki és nem választják el a keresést a jutalmazástól – jelenleg az egyetlen, amellyel képzetlen családi kutyáknál is egyedi szinten lehet mérni a keresési sikert.

Persze felmerül a kérdés, mi van akkor, ha az „orrjóság” specifikus, ahogy sok embernél is, azaz esetleg az ételre érzékeny egy kutya orra, de az amúgy számára semleges robbanószer szagára nem. „Ezért tanítunk most családi kutyákat a robbanóanyagszag felismerésére, és összehasonlítjuk az étellel és a robbanóanyag-mintával végzett tesztek eredményeit. A hivatásos robbanószer-kereső kutyákat problémás lenne jutalomfalatra tesztelni, mert az ő tréningjüknek része, hogy keresés közben közömbösek legyenek az ételre.”

„Az általunk kifejlesztett teszt, az úgynevezett Természetes keresési feladat lényege tehát, hogy nem kell megtanítani semmire a kutyát. De még ebben a tesztben is számos tényező befolyásolhatja az eredményt. Például a legnehezebb szinten, amikor már alig érezhető a szag, tehát a kutya nem biztos benne, hogy jelezzen-e, a személyiségétől, az optimizmusától függ, hogy vállalja-e. Mert a kutyáknak is van személyiségük, olyannyira, hogy vannak kérdőívek, amelyekből a kutya jellemvonásairól, figyelmi képességeiről kaphatunk információkat. Más kutatásainkból tudjuk, hogy vannak ADHD-s (attention deficit or/and hyperactivity disorder; figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavar) ebek, és ezen nincs mit csodálkozni.

A kutyák számos szempontból elég jó modellállatai az embernek, ugyanabban a környezetben élünk, nagyon hasonló hatások érnek bennünket, így ami az embernél megjelenik, az előbb-utóbb megjelenhet a kutyánál is.”

Itt az emberek is máshogy viselkednek egymással

A tanszéken számos egyéb izgalmas kutatás is zajlik, vizsgálják többek közt a kutya–robot interakciót, a zsenikutyákat, az ADHD kórképét ebeknél, illetve azt, hogy az emberek kizárólag a hangjukkal hogyan tudják befolyásolni a kutyák viselkedését. Nem véletlen, hogy az ELTE etológia tanszéke csaknem két évtizede vezeti azt a világranglistát, amely a szakterület legjelesebb kutatóhelyeit értékeli. Kiváló eredmények, ideális munkakörnyezet, az etológusok élete kívülről elég csodásnak tűnik.

„Igen, úgy tűnhet, hogy egy etológusnak fényes az élete, hiszen kutyákkal játszadozik nap mint nap, szerepel a tévében, de buli – mondja Gácsi Márta –, pedig rettenetesen nagy a verseny, ez egy tipikus fóka–eszkimó helyzet: jóval kevesebb az elnyerhető pályázati pénz, mint ahány kutató próbál megkapaszkodni, folyamatos a küzdelem nemzetközi szinten. Ha négy-öt évenként nem tudsz megújulni, akár nyugdíj előtt pár évvel is le lehet húzni a rolót, nincs védett kor. Folyamatosan fel kell tudni ajánlani izgalmas kutatási kérdéseket, kreatív ötleteket, illetve új együttműködési lehetőségeket találni. Ha ez nem megy, kiesel a rostán, és nincs alattad védőháló.”

Ennek ellenére a tanszéken mégis felszabadult a hangulat. Ahogy az egyik kutató fogalmazott: „Nagyon különleges hely ez, a kutyák nyugtatón hatnak az emberekre, ez nem kérdés. De itt az emberek is máshogy viselkednek egymással.” Ezzel Gácsi Márta is egyetért, sőt etológusként is van magyarázata a jó légkörre.

„Mi, etológusok hiszünk a modellalapú tanulásban, nem elmondjuk, hogyan kell valamit csinálni, hanem megmutatjuk. Ma én segítek neked, holnap te segítesz nekem, holnapután mindketten jól járunk.”

Persze ez a stratégia csak hosszú távon működik, és ha bekerül egy „csaló” a rendszerbe, aki csak kap, de nem akar adni, rövid távon nyerhet. De itt a csalókat végül kiszűri a közösség – fogalmaz.