Már napi fél csésze kávé is csökkenti a stroke kockázatát
2022. február 7. – 11:20
Napi fél–három csésze kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt csökkenti a stroke kialakulásának kockázatát is – közölte honlapján a legfrissebb vizsgálati eredményeit a Semmelweis Egyetem. A budapesti egyetem a londoni Queen Mary Egyetemmel közösen végzett kutatást, a kutatócsoport a brit UK Biobank adatbázisát felhasználva összesen 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben.
A 11 évig tartó vizsgálat során a kávézási szokásokat részletes kérdőív segítségével térképezték fel: adatokat gyűjtöttek az életmód mellett a kockázati tényezőkről, mint amilyen a magasvérnyomás-betegség, a diabétesz vagy a koleszterinszint is. A résztvevőket három csoportba sorolták: kávét nem fogyasztók (0 csésze/nap; 22,1%), kávét mérsékelten (0,5-3,0 csésze/nap; 58,4%) és kávét jelentős mennyiségben (>3,0 csésze/nap; 19,5%) fogyasztók.
Az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltünk meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akit egyáltalán nem fogyasztanak kávét
– magyarázta a kutatás eredményeit dr. Simon Judit, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatója.
„Azt találtuk, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat” – mondta az MRI-vizsgálatokról dr. Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója, a kutatás egyik vezetője.
„A jelenlegi tanulmányban csaknem félmillióan vettek részt, ami nagyon komoly statisztikai erőt biztosít az adatok értékelésekor. Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ismereteink szerint ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált” – mondta dr. Steffen Petersen, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora.
Az eredmények szerint nem mindegy, hogy milyen típusú kávét fogyasztunk. „A kutatásban résztvevők közül legtöbben vagy őrölt kávét vagy instant kávét ittak rendszeresen” – tette hozzá Zahra Raisi-Estabragh, a Queen Mary Egyetem kutatási ösztöndíjasa. „Miközben az őrölt kávé mértékletes fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között találtunk összefüggést, ugyanezt már nem tudtuk kimutatni a rendszeresen instant kávét fogyasztók körében.”
Ahogyan azt egy tavalyi kutatás megmutatta, a magyarok az otthoni kávézásra havonta átlagosan 3 ezer forintot költenek, a kávét főleg hiper- és szupermarketekben veszik, otthon pedig a kotyogós és a kapszulás kávéfőzőket szeretjük.