Meghalt Richard Leakey antropológus, a „turkanai fiú” felfedezője

2022. január 3. – 09:09

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenhét éves korában meghalt Richard Leakey világhírű kenyai paleoantropológus, természetvédő, számos emberi fosszília, köztük egy csaknem teljes Homo erectus-csontváz, a „turkanai fiú” felfedezője – írja az MTI.

Leakey halálát Uhuru Kenyatta kenyai elnök jelentette be vasárnap este. Leakey magas tisztségeket töltött be a kormányzatban, a Kenyai Nemzeti Múzeumok és a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS) igazgatójaként a nemzeti parkok vezetője volt.

Richard Leakey 2018. június 27-én, Nairobiban – Fotó: YASUYOSHI CHIBA / AFP
Richard Leakey 2018. június 27-én, Nairobiban – Fotó: YASUYOSHI CHIBA / AFP

Richard Leakey a világhírű antropológus-házaspár, Louis és Mary Leakey második fia volt, 1944-ben Nairobiban született. Ő maga nem részesült hivatalos antropológusi képzésben, ám az 1970-es években több expedíciót is vezetett, és ezek eredményei megerősítették, hogy az emberi evolúció Afrikában kezdődött.

1981-ben ő volt a BBC hétrészes, „Az emberiség kialakulása” című televíziós sorozatának főszereplője, amely világszerte ismertté tette őt – írja a BBC. Leghíresebb felfedezését 1984-ben tette a kenyai Turkana-tó partján, ahol megtalálta egy csaknem 1,6 millió éves Homo erectus, a „turkanai fiú” csaknem teljes csontvázát.

Leakey 1989-ben lett a Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS) vezetője, erőteljes kampányt folytatott a vadorzás és az elefántcsont-csempészet ellen. A tudós-természetvédő 1993-ban elveszítette mindkét lábát, amikor Cessna kisrepülőjével lezuhant a Nagy-hasadékvölgyben. Balesete után lépett be a politika világába, és lett többek között a kenyai köztisztviselők vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!