A sosem büdösödő bokszer tényleg működik – de milyen áron?

Az utazás a szabadság egyik legelemibb kiteljesedése – vagyis az lenne, ha a hosszabb utakra nem kéne egy csomó extra cuccot magunkkal hurcolni. Persze az igazi profik simán összehajtogatnak egy nyolcszemélyes sátrat akkorára, hogy beférjen egy övtáskába, de ahogy fejlődik a technológia és a gyártók elkezdenek foglalkozni a fenntarthatósággal, azoknak is elég egyre kisebb táskával elindulni otthonról, akik mondjuk évente egyszer-kétszer ugranak ki a Tátrába kirándulni.

Az első találkozásom ezzel a divatipari forradalommal a merinógyapjúból készült pólók és ingek voltak. Az akkori cikket megelőző négy hétben több kollégám is faggatott, hogy milyen mindennap ugyanazt a pólót hordani, mosás nélkül, és azóta valahogy úgy alakult, hogy több emberkísérletes cikket is írhattam. Ha felmerül valami vicces/gusztustalan/bizarr emberkísérlet ötlete a szerkesztőségben, a fene se érti, hogyan, de hamar előkerül a nevem.

Így volt ez február végén is, amikor valaki talált egy közösségi finanszírozós projektet egy sosem büdösödő bokszerhez. Gyorsan írtam belőle egy rövid hírcikket, de nem hagyott nyugodni a téma, elkezdtem kicsit jobban utánajárni.

A kampányt a HercLéon indította, amelynek több olyan terméke is van, ami az ígéret szerint nem büdösödik – pólók, maszkok, zoknik, ágyneműk. Ezt a portfóliót akarták bővíteni olyan fehérneműkkel, amiket a szaguk miatt nem kell mosni. A termékcsaládot Kribinek hívják, és a világ legtisztább alsóneműjeként reklámozzák, az Indiegogo-kampányoldaluk azonban nem volt túl bizalomgerjesztő, már csak a kommentek miatt sem. Már februárban mindenki arra panaszkodott, hogy nem kapták meg, amit rendeltek, és sokan jelezték, hogy szerintük lehúzós átvágás az egész. Mindenesetre írtam a HercLéonnak, hogy tudnának-e küldeni egy bokszert tesztelésre. Kaptam egy kuponkódot rendeléshez, de mondták, hogy valójában még nincs kész a bokszer, várnom kell. Le is tettem a dologról, aztán augusztus végén valamiért ránéztem az oldalra, és láttam, hogy kapható a Kribi. Rendeltem is kettőt, mielőtt elfogyna.

Október végén érkezett meg, méghozzá meglepően gagyi csomagolásban: csak egy műanyag fóliába volt csavarva, ami önmagában persze nem lenne probléma (bár nem túl környezetbarát, erre még visszatérünk), csak meglepő volt, mert az ilyesfajta startupok gyakran több energiát fordítanak a prezentációra, mint magára a termékre.

A lényeg persze nem ez volt, hanem a rendelt bokszer. A sima már kifogyott, amikor rendeltem, ezért a Kribi Sportot próbáltam ki, ami gyakorlatilag abban különbözik a hétköznapi alsótól, hogy kicsit nyúlékonyabb. Kicsomagolás után valóban egy sima, fekete sportbokszert tartottam a kezemben, annyit tudtam megállapítani, hogy műanyagérzetű anyagból van.

És igazam volt, legalábbis részben. A HercLéon azt írja, minden termékük úgynevezett HercFiberből készül, ami több anyag kombinációja. A terméktől függ, hogy melyiket használják. Mindegyik úgy néz ki, hogy valamilyen fémszál (pl. ezüst, réz, cink) + valamilyen textilanyag (pl. pamut, újrahasznosított poliészter, bambusz) + valamilyen harmadik anyag. Például a HercFiber v.ZPC4 nevű kombináció „cinkes bambusz, fázisváltó anyag és kollagén peptidek” szerelemgyereke.

A különböző anyagokkal higiénikusabbak, így környezettudatosabbak akarnak lenni. A céljuk leegyszerűsítve az, hogy kevesebb szag = kevesebb mosás, amivel vizet, áramot és mosószeres szennyezést spórolhatunk. Saját bevallásuk szerint az anyagaik antibakteriálisak, kinyírják a letelepedni vágyó baktériumokat, így a ruháik szagmentesek is maradnak. Sőt, odáig mennek, hogy szerintük az anyag ugyanolyan illatos marad, mint mosás után lenne.

A célközönségükbe tartoznak a túrázók, akiknek így elvileg kevesebb cuccal a hátukon kell megmászniuk az adott hegyet (és a használt cuccaik se büdösítik össze a tiszta ruhát), azok, akik nem akarnak folyamatosan mosni, valamint azok, akik nem feltétlenül férnek hozzá mosógéphez. Ez utóbbi valószínűleg azokra utal, akik mondjuk hetekig kirándulnak a mongol sztyeppéken, mert az ára miatt a Kribi azért nem a kevésbé tehetős néprétegeknek készült.

Elvben működik, de valami mégis rontja az összhatást

Ezt szörnyű kimondani vagy leírni, de helló, Máté vagyok, és négy hete mindennap ugyanazt a bokszert hordom, mosás nélkül.

De tényleg mindenhová. Ebben ülök itthon, munka közben, de boltba, dolgozni, edzeni is a Kribi bokszerben megyek. Kezdjük a jó hírrel: még senki nem szólt, hogy büdös vagyok. Ez persze lehet, hogy azért van, mert végtelenül udvarias emberek vesznek körül, de szerintem a megoldás inkább az, hogy a bokszer rendeltetésének megfelelően működik. Ha este kiakasztom szellőzni, reggel teljesen szagtalan lesz. Ha nem szellőztetem, csak mondjuk éjszakára ledobom a szőnyegre, akkor sem lesz olyan szaga, mint egy bokszernek, amit 28 napja hordanak, de azért kellemesnek se mondanám.

Ahhoz azonban, hogy ezt megtudjam, rendszeresen bele kellett szagolnom a gatyába, ami még így szagtalanul sem kellemes időtöltés. Szerintem a HercLéon azon állítása, hogy minden reggel illatos a bokszer, egyáltalán nem áll meg, legjobb esetben is szagtalan (a legrosszabbról meg ne is beszéljünk), ami viszont már önmagában is nagy dolog. De vajon tényleg ez a legtisztább fehérnemű? Ezt nem tudom megmondani.

Az egész koncepcióval a legnagyobb baj a tudat, hogy amit csinálok, egészen gusztustalan. Csak egy-két bátor lélek volt, aki nekem merte szegezni a nagy kérdést:

„Jó, de mi van, ha beszarsz?”

De többen is erre utaló, feszengősebb kérdéseket tettek fel – vagy kezdtek el, majd félúton megtorpantak, hogy „áh, inkább hagyjuk”. A kérdés azonban jogos. Mi van, ha baleset ér? Tulajdonképpen nem is kell ilyen messzire menni, mi van, ha az ember nem tud/szokott kellő odafigyelést szentelni a megfelelő higiéniai szokásoknak?

Hát, akkor egyszerűen kimossa a gatyát. És itt derül ki, hogy ezek a merinó/spéci anyagból készült cuccok csak részben könnyítik meg az ember életét, mert mosni viszont sokkal macerásabb őket. Például nem lehet öblítőt használni, mert nyomot hagy rajta, és inkább a kézzel mosást ajánlják – még jó, hogy elvileg nem kell gyakran mosni.

A higiénia kérdése már februárban is felmerült bennem, meg is kérdeztem Wenceslaus Muenyit, a cég alapítóját, hogy hogyan készülnek fel az emésztési eredetű foltokra.

„Igen, ezek a foltok gondot jelentenek, de mivel a legtöbb ember tudja, hogy kell kitörölnie a fenekét (hát, legalábbis remélem), nem aggódunk ezen olyan sokat. Az anyagot folttaszítóvá tevő eljárás kényelmetlenebbé teszi a ruhákat, és nagyon nem környezetbarát”

– magyarázta.

Négy hétig hordtam a bokszert, és a HercLéon ígéretének megfelelően nem kaptam semmilyen húgyúti fertőzést. Ennek ellenére ha nem muszáj, nem folytatnám a kísérletet.

Két éve írtam a merinógyapjús cikket, és az akkor kipróbált ingeket és pólókat azóta is rendszeresen hordom. Sőt, szinte kizárólag azokat hordom, ami csak kis részben lustaság, nagyobb részben a járvány miatt átalakult életstílus miatt van így. Azokkal szemben valahogy nem alakult ki olyan mentális gát, mint a Kribivel kapcsolatban. A nyár kivételével a pólóm szinte csak velem és egy pulcsival érintkezik, rendszeresen zuhanyzom (bár ha ez így megy tovább, ezen egy másik emberkísérlet bármikor változtathat), ezért nem érzem azt, hogy koszos lenne.

A bokszer viszont egészen más testterületet fed le. Simán lehet, hogy a Kribi tényleg fantasztikusan antibakteriális, egy hónap alatt nem volt okom ebben kételkedni. De ettől függetlenül nehéz azt gondolni, hogy tiszta. Arról nem is beszélve, hogy van női Kribi is, és ugye anatómiai adottságok miatt a nők hajlamosabbak húgyúti fertőzéseket összeszedni. Lehet, hogy a női Kribi a társadalom népesebb részénél is pont olyan higiénikus, mint a nem büdösödő bokszer, de egy nő számára ez valamivel kockázatosabb emberkísérlet lenne, mint számomra volt.

Tudományos vizsgálat

Itthon a cikk miatt kialakítottam egy minden szakmai elvárásnak megfelelő labort, hogy kielemezzem a Kribi teljesítményét. Magyarul kitakarítottam egy lavórt, feltöltöttem langyos vízzel, kicsit beáztattam és kinyomkodtam a bokszert.

Az első, szemmel látható tapasztalat az volt, hogy a víz néhány másodpercen belül elkezdett bekékülni, ezért a fekete bokszer festését tenném felelőssé. Mivel egy darabig nem történt semmi, és elkezdtem unatkozni, magára hagytam a kísérletet, hátha szégyenlős. Jól tettem, mert amikor pár perc múlva visszaértem, láttam, hogy egy kissé olajos jellegű, poros réteg jelent meg a víz felszínén. Ez nem igazán lepett meg, mert psoriasisosként az lett volna fura, ha nem lett volna tiszta por a bokszer.

Sajnos a tömegspektrométerem épp szervizben van, így nem tudom megmondani, hogy pontosan mi jött ki a gatyából, az viszont biztos, hogy sokkal rosszabbra számítottam. Velem természetesen ilyen sose fordult elő, de egy ismerősöm mesélte, hogy amikor a hosszabb ideig használt edzőcuccát mosta ki kézzel, a víz tejszínű, opálos lett. A bokszer esetében erről szó sincs, a felszínre kiülő poron túl a víz kristálytiszta – bár kék – maradt.

Nagyon hasznos, de nem a hétköznapokra

Ettől függetlenül a kísérlet szerintem sikeres volt, nekem tetszik a nem büdösödő alsónadrág koncepciója. Normál esetben minden mosásba bekerül néhány bokszer, és nem túl energiahatékony vagy környezetbarát az, hogy egy használat után azonnal dobom a szennyesbe. Ez a fast fashion egyik átka: sokan szívesebben vesznek olcsóbb fehérneműt, de azok a gyakori mosás miatt viszonylag hamar tönkremennek. Ha meg nem mossák, büdösek. Ez persze ördögi kör, de talán érthető. A Kribi nem olcsó, 35–38 dollár, amire még rámegy a szállítási költség és a kiszállításkor fizetendő áfa.

Ezzel szemben megúsztam húsz-harminc bokszer kimosását, méghozzá teljes kényelemben: a Kribi nem lógott rajtam, nem tapadt rám túl szorosan, nem gyűrődött fel futás közben, remekül elvezette az izzadságot, és ami a legfontosabb,

nem lett büdös.

Azt nem állítanám, hogy remekül néz ki, de nem is csúnya. Egy sima, fekete, nagyjából combközépig érő alsónadrág. Ami kicsit fura, hogy kettőt rendeltem, és az egyikbe fehérrel írták, hogy mekkora, miből van, és hogy kell mosni, a másikba meg feketével. Ez a szöveg nem is lesz hosszú életű, a logó a sokáig hordott bokszerben már elkezdett feljönni egy hónap után. Gyakorlatilag csak ennyi problémám volt a bokszerrel.

Félreértés ne essék, nem fogom ezek után ilyen rendszeresen hordani. Valószínűleg leginkább edzeni fogok benne, mert ezen a téren hatalmas minőségi ugrás volt az eddigi, sima alsógatyákhoz képest, amik felgyűrődnek, kényelmetlenek és büdösödnek. A legjobb egyébként akkor lesz, amikor utazáshoz pakolok majd. Már a merinópólók miatt is üresebb a bőröndöm, de ezek a bokszerek még több szabad helyet jelenthetnek – és az se akkora baj, hogy egy éjszakai szellőztetés után, ha bedobom a tiszta cuccok közé, nem lesz minden bokszerszagú.

A HercLéon valójában pont ennyit ígér: egy kényelmes bokszert, amivel helyet, vizet és mosószert spórolhatunk. Ezt nem adják olcsón, és át kell ugrani néhány mentális gátat, de szerintem nem baj, hogy egyre több cég gondol a környezettudatosabb vásárlókra.

(A fehérneműtorzót az Aranypók Ferenciek terétől kaptuk kölcsön a fotózásra.)