A gyártó szerint akár hónapokig is lehet hordani mosás nélkül a „világ legtisztább alsónadrágját”

2021. február 22. – 12:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A HercLéon szerint hetekig, sőt akár hónapokig is lehet nap mint nap mosás nélkül hordani az öntisztuló alsónadrágját – írja az Oddity Central. A minnesotai gyártó szerint a fehérnemű végig szagtalan marad, ha az ember esténként hagyja pár órát szellőzni. A HercLéon már korábban kifejlesztett egy olyan anyagot (a HercFibert), ami folyamatosan elpusztítja a rá került baktériumokat. Már be is vetették öntisztuló zokniknál, pólóknál és ágyneműknél.

A HercFiber bambusz, eukaliptusz, bükkfa és rézszálak keverékéből áll össze. A gyártó szerint a rézszálak antibakteriálisak, és megelőzik a gyulladást, sőt még a bőr egészségét is megóvják. Bár azt elismerik, hogy az anyagra rákerülhetnek bűzt okozó baktériumok, a speciális anyagösszetétel miatt ezek nem maradnak meg sokáig.

A HercFiber működési elve – Kép: HercLéon
A HercFiber működési elve – Kép: HercLéon

Ha az anyag valóban működik, sokak számára vonzó lehet. Egyrészt kevesebbet kell mosni, és utazáshoz is kevesebbet kell majd pakolni, valamint lehet, hogy költséghatékonyabb, mint a fast fashion termékek. Ez persze csak azoknak jön be valószínűleg, akiket nem zavar, hogy nem mossák az alsóneműjüket. Az, hogy valami nem büdös, nem jelenti azt, hogy tiszta is. A gyártó az Indiegogón indított gyűjtést, ami már le is zárult, az első termékeket állítólag hamarosan elkezdik kiszállítani – bár ezt már tavaly június óta tolják. Még nem tudni, hogy később hol lehet majd hozzáférni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!