Sterilizálják Pablo Escobar vízilovait
2021. október 16. – 10:14
frissítve
A hírhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar karrierje csúcsán rengeteg egzotikus állatot szerzett be illegálisan, köztük egy hím és egy nőstény vízilovat is, ők voltak az úgynevezett kokóhippók. Miután 1993-ban a rendőrség rajtaütött a bujkáló Escobaron, és egy rövid tűzharc során lelőtte, az állatsereg egy ideig felügyelet nélkül maradt.
A hatóságok lefoglalták Escobar luxusbirtokát, a Bogotától mintegy 250 km-re északnyugatra található a Hacienda Nápolest, majd az ott talált állatok nagy részét Kolumbia állatkertjei között osztották szét.
Ám a vízilovaknak nem akadt gazdája.
Egy kolumbiai biológus szerint túl nagy logisztikai kihívást jelentett az állatok elszállítása. Így hát a hatóságok – mint a mesében Jancsit és Juliskát mostohájuk az erdőben – egyedül hagyták a vízilovakat, hogy elpusztuljanak. Azonban – Jancsitól és Jukiskától eltérően – a vízilovak egy idő után szaporodásnak láttak, és mivel Dél-Amerikában nem volt természetes ragadozójuk, a víziló csorda gondtalanul növekedett a Magdalena folyó környékén.
Számuk mostanra már túllépte az igen masszív, 80-as létszámot, így az Afrikán kívüli a legnagyobb csordát alkotják.
Mivel invazív fajnak számítanak, kiszorították az őshonos állatvilágot, például az igen cuki tengeriteheneket, és a vizek kémiai összetételének megváltoztatásával a halászatot is veszélybe sodorták.
De ennek vége: A hatóságok akcióba léptek, és sterilizálási programba fogtak, eddig 24-et sterilizáltak a több mint 80 állatból. Ha nem tennék, szakértők szerint 10 éven belül másfél ezer köré emelkedne a csorda létszáma, írja a BBC.
Az Escobar utáni helyzetről, a véres kokainvárosról, Medellínről itt olvashat bővebben.