Egy héten belül másodszor vannak gondok az Instagramnál és a Facebooknál
2021. október 8. – 21:51
frissítve
Rövid időn belül a második komolyabb fennakadást tapasztalni a Facebooknál és az Instagramnál, bár a pénteki egyelőre nem közelíti meg a hétfő, globális kimaradás méretét, és a WhatsAppot, illetve a Messengert sem érinti olyan súlyosan, mint a másik két alkalmazást.
A kimaradást magyar idő szerint este 9 körül kezdték tapasztalni, a Facebook is ekkor reagált – többek között Twitteren – a problémára. A kimaradás tényét a DownDetector is megerősítette, 9 körül szépen megugrott a hibajelzések száma mind a Facebook, mind az Instagram esetében – utóbbinál több tízezer hibajelzés érkezett a világ minden pontjáról, így részben Magyarországról is, a probléma viszont a hétfőivel ellentétben egyáltalán nem általános.
Hétfőn hat órán át voltak elérhetetlen a cég alkalmazási, amivel többmilliárd dolláros kára keletkezett a cégnek.