A NASA még pizzát is küld a Nemzetközi Űrállomáson lévő hét űrhajósnak

2021. augusztus 11. – 16:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden több mint 3,7 tonnányi ellátmánnyal elindult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé a Northrop Grumman vállalat Cygnus típusú teherűrhajója. A tervek szerint az űrhajó csütörtökön csatlakozik az ISS egyik moduljához – írja az AP hírügynökség.

A NASA megbízásából útnak indított, az első ázsiai–amerikai űrhajósról, Ellison Onizukáról elnevezett teherűrhajó nemcsak alapvető élelmiszereket, hanem például hét adag pizzát is szállít az ISS-en szolgálatot teljesítő űrhajósoknak. Ezen kívül még friss almát, paradicsomot és kivit is kap az űrállomáson dolgozó három amerikai, két orosz, egy francia és egy japán asztronauta.

A teherűrhajó kilövése 2021. augusztus 10-én, Virginia államban – Fotó: KEVIN DIETSCH / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
A teherűrhajó kilövése 2021. augusztus 10-én, Virginia államban – Fotó: KEVIN DIETSCH / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Ezen kívül egy sor egyéb, az állomás üzemeltetéséhez szükséges eszköz, műszer és alkatrész is a rakomány része. A Northrop Grumman tizenhatodik alkalommal szállít ellátmányt az űrállomásra a NASA kérésére, a mostani rakomány mind közül a legnagyobb tömegű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!