Ilyen szép képe hangfalnak még sose volt

A tévék piacán elég nehéz új játékosként labdába rúgni. Az emberek nem cserélgetik a tévéjüket egy-két évente, mint a telefonjukat, aránylag márkahűek, és árérzékenyek. Ráadásul, mióta a 4K elterjedt, annyira pici lett a készülékek képminősége közötti különbség, hogy az átlagember szeme igazából észre se veszi (és ugye még mindig nem lehet Dunát rekeszteni 4K tartalommal). A gyártók egyre-másra dobálják be az új technológiai varázsszavakat, OLED, miniLED, QLED, ULED, Dolby Vision, HDR, kvantumpont – az egyszeri vásárló meg vállat von, és úgy választ új tévét, hogy megméri, mennyi helye van otthon, és az adott méretből kiválasztja a legolcsóbbat, amin valami aránylag jó nevű gyártó logója van.

A kínai Hisense-ről igazán nem mondhatjuk, hogy nem próbálkozik: nagy erőkkel nyomul az olcsóbb árkategóriákban; ha nincs bejáratott márkaneve, hát vesz magának (a Sharp nevét használta egy ideig az amerikai piacon); és bátran próbálkozik olyan újításokkal is, amik aztán tényleg kiütik a tévénéző szemét. Ingoványos talaj ez egyébként, emlékezhetünk még a hajlított képernyős, meg 3D-s tévék csúfos bukására. A Hisense a lézertévére fogadott nagy összegben, ami valójában nem is tévé, hanem projektor, és képminőségben ugyanúgy nem körözi le a mezőnyt, mint az előbb említett versenyzők – viszont a technológia lehetővé teszi, hogy akkora kijelzőket építsenek vele, amekkorát hagyományos, képernyős megoldással nemigen, vagy csak értelmetlenül drágán. A cég 100 hüvelykes modellje pár hónapja járt is nálunk teszten, szerettük is, és máig a legnagyobb méretű tévé, ami a magyar piacon elérhető.

És most itt a még eggyel újabb modell, a 88L5VG, ugyanúgy 4K, de van egy még nagyobb trükkje: a képernyője egyben a hangszórója is. Igen, ez elsőre elég nagy hülyeségnek tűnik, mintha azt mondanánk, hogy egy autó sebességváltója legyen egyben a kormánya is, vagy a motorháztető egyszerre szélvédő. Viszont itt nem hagyományos képernyőről van szó, ami fényt bocsát ki, hanem tulajdonképpen egy vászonról, amire a projektor rávetíti a képet. Ebbe belevarázsolni egy hangfalat még mindig nem tűnik triviálisnak, de azért lehetetlennek se.

És nem is az, vicces a képernyő előtt fülelve ellenőrizni, de tényleg a képből jön a hang. A készülék egyébként kicsit kisebb a nagytesónál, 88 hüvelykes (223 centi) a képátlója, és ennek megfelelően valamennyivel olcsóbb is, 1,4 millió az ajánlott ára, de láttuk már itt-ott 1,2 millióval is akciózni. A képminőséggel most nem fogunk sokat foglalkozni, a nagy testvérhez képest nagyjából annyi a különbség, hogy a hangszóróként is működő vászon felülete kevésbé matt, erősebben tükröződnek rajta dolgok, ha nem sötétben nézzük, illetve fura becsillanások jelennek meg, ha nem merőlegesen, hanem kicsit oldalról nézünk rá.

Százezer csatornás hang

Na de itt a hang a lényeg; hogy vajon mit lehet kihozni egy alig centi vastag, viszont kb. három négyzetméteres, szóval elég extrém formájú hangfalból, ha közben még vetítővászonként is kell működnie, vagyis illene egyenletesnek lenni a felületének.

A tévé elvileg Dolby Atmos hangzást tud, ez ugye egy eredetileg mozikba, aztán házimozikba szánt térhatású hangszabvány, aminek az a lényege, hogy 128 hangcsatornát kezel, és külön a mozgó képen egyes objektumokhoz külön naggot tud rendelni. Tehát ha mondjuk egy Dolby Atmosra felkészített filmen elrepül egy helikopter fölöttünk, a hangját tényleg mindig onnan fogjuk hallani, ahonnan kell: előttünk, felettünk, mögöttünk. Ehhez nyilván kell egy megfelelő hangrendszer is, a plafonra, meg ide-oda szerelt hangforrásokkal – és ugye máris látható a probléma, hogy hogyan lehet ezt megoldani egy szem, oldalára állított pingpongasztal formájú hangszóróval. (Egyébként pár éve már mobiltelefonokat is hirdetnek Dolby Atmos hangzással, az még viccesebb.)

A 88L5VG vásznában százezer apró hangmodul van, amiket elvileg egyesével lehet megszólaltatni, és ez helyettesítené a mozis felállást, ahol fizikailag körbe vagyunk pakolva hangfalakkal. Vagyis az ígéret az, hogy a képernyőből minden hang onnan jön, ahol a képen annak a forrása elhelyezkedik. A probléma meg az, hogy Dolby Atmos-os tartalmat beszerezni otthonra nem éppen triviális, általában a streaming platformok legdrágább, prémium előfizetéseihez tartozik pár ilyen film.

A tesztet így nem is direkt Dolby Atmos-tartalmakra kihegyezve, hanem a való életbeli felhasználást szimulálva végeztük, mindenféle tartalommal, amit az ember a tévéjén szokott fogyasztani. Kontrollcsoportként egy 65 hüvelykes Philips OLED szolgált, aminek egy Bower & Wilkins soundbar adja a hangját, és már a foci Eb alatt is nagyon szerettük. Ez egy egymillió forintos darab, szóval árban kicsit a szónikus-lézeres Hisense alatt van.

Sportközvetítés

Az elmúlt hetek minden téren kicsit az olimpiáról szóltak, tévénézés szempontjából meg nagyon. A szónikus lézertévé olimpianézésben nem nyújtott többet, mint a sima OLED, a hang ilyenkor amúgy sem szuperfontos, és hát itt alapvetően még a 4K-t is csak felskálázott kép formájában használják ki a közvetítések. A méret persze impozáns, de az élményen ez se dob extrém nagyot.

Videojáték

Hatalmas kijelzőre kötni a Playstationt/Xboxot szuperjó móka, ezt már az előző tesztünkben megállapítottuk, főleg az osztott képernyős játékmódok lépnek szintet ilyen megjelenítés mellett. Ordító különbséget itt sem éreztünk az élményben az ortodox tévéhez képest.

Mozizás

Na, itt viszont igen. A filmnézés a méret és a hang miatt is egészen moziszerűvé válik, és az embert arra is ráébreszti, mennyire hiányzik neki a járvány előtti időkből a moziba járás. Igen, persze, nyitva vannak már jó ideje újra, mégsem ugyanaz az érzés. Betettük Netflixről a John Wick 3-at (Keanu Reeves fejbelő kb 4000 embert, fejenként kétszer a biztonság kedvéért) mindkét készüléken, és az egyiken az volt az érzet, hogy igen, tévét nézünk, a lézeres-szónikuson meg az, hogy mozit. Az ilyen tartalmakra van kitalálva ez a cucc. A basszusok talán nem annyira hasfalrengetőek, mint lehetnének, de hát az igazán erős és tiszta mély hangokhoz tér kell, egy százezer apró hangmodulból összepuzzlézott, asztallap vékonyságú hangszóróból sosem lesz igazi, brutális mélynyomó láda.

Háttértévézés

Az előző tesztünk egyik fő tanulsága az volt, hogy egy hatalmas kijelző – pláne irodai, és nem otthoni környezetben – leginkább arra jó, hogy betegyen az ember Youtube-ról valami 4/8K-s drónvideót egy trópusi őserdőről, havas alpesi hegyvonulatról, nyüzsgő éjszakai nagyvárosról, aztán véletlenszerűen pihentesse rajta a szemét pár percekre munka közben. Erre zseniálisan alkalmas az új Hisense is, csak hát az ilyen lekapcsolt, vagy szuperhalk hanggal nézi az ember, szóval kár bele a százezer mini hangmodul.

Akkor végül is hogy állunk?

Ha beleképzelem magam olyasvalaki helyzetébe, aki épp most akar egy-másfél millió forintot elkölteni egy új tévére, szívesen folytatom úgy ezt a fantáziát, hogy akkor már futja egy profi hangrendszerre is a moziszobában. A szónikus kijelző jópofa, és ígéretes technológia, ki tudja mit hoznak még ki belőle. Mindenesetre ebben a formában forradalmat biztos nem fog csinálni, megmarad egy érdekes színfoltnak.