A világ legnagyobb csillagászati múzeuma nyitja meg pénteken a kapuit Sanghajban, épületeinek formavilága a világűrbeli égitestek és más képződmények geometriáját idézi.
A CNN cikke szerint a 39 ezer négyzetméteres alapterületű épületegyüttes kiállításoknak, planetáriumnak, csillagvizsgálónak és egy 24 méter magas naptávcsőnek is otthont ad. Az épületet az amerikai Ennead Architects építésziroda tervezte, amely 2014-ben nemzetközi versenyen nyerte el az épület megtervezésének lehetőségét.
A látogatók először az úgynevezett okulusszal találkoznak, amely a múzeum főbejárata fölött nyílik. Ez egyfajta időmérő berendezésnek tekinthető, amely segítségével a napfény végigvonul a padlón, jelezve az időt és az évszakot.
Ezután következik a planetárium, ami egy gömbbe van zárva.
És sok más érdekes és látványos megoldás is van benne még, az alábbi videóban látni is belőlük néhányat. A legbámulatosabb képeket és videókat azonban a tervezőiroda honlapján lehet megnézni.
Frissítés
A cikk egy korábbi verziójában azt írtuk, hogy 420 ezer négyzetméteres az épületegyüttes, de ez a szám az angol nyelvű forrásokban négyzet lábra vonatkozik, ami mintegy 39 ezer négyzetméternek felel meg. A hibáért elnézést kérünk.