Medveállatkát és tintahalak embrióit viszi a SpaceX a Nemzetközi Űrállomásra

2021. június 2. – 19:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Medveállatkákat, tintahalak embrióit és avokádót is visz a szerdán induló SpaceX a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – írta a Gizmodo.com. A szombaton megérkező, 3,3 tonnás szállítmány egy része az űrhajósok ellátására kell, egy másik rész számítógépet, űrsétához szükséges felszerelést tartalmaz, a harmadik rész tudományos kísérleteket szolgál.

Többek között arra keresik a választ szervchipekkel – amelyekben egy adott szerv sejtjeiből szövet hozható létre, és jól követhetően vizsgálhatók bennük a folyamatok, kiváltva akár az állatkísérletek egy részét –, hogy miért alakul ki nagyobb eséllyel vesekő az űrhajósoknál.

A medveállatkák híresen nagy tűrőképességűek, a hideget, a forróságot, a vákuumot, a hosszú hibernálást, a sugárzást is jól tűrik – ideális organizmus egy valódi űrutazáshoz –, márpedig, ha az ember legalább a Marsig el akar jutni, fontos vizsgálni, hogyan reagál egy élő szervezet az útra fizikailag. (Szociálisan is, de arra a medveállatka kevésbé alkalmas, és volt már néhány vizsgálat arra, hogyan bírná egy csapat a nyolchónapos utazást.)

A tintahalaknál – amelyek a szintén fejlábú polipokhoz hasonlóan nagyon is komplex feladatok elvégzésére képes állatok – a mikrogravitáció – köznapi nyelven a súlytalanság – hatásait vizsgálják.

A SpaceX egyre több feladatot vállal át a NASA-tól – Elon Musk cége már az ISS-re való szállításon túl, amit egy ideig Oroszország látott el – már holdraszálló egység tervezését is feladatul kapta, miután a tervek szerint 2024-ben, 1973 óta először, ismét ember szállna a Holdra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!