Ismét zsaroló emaillel próbálnak pénzt kicsalni a hiszékeny internetezőktől

2021. május 31. – 19:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb szexuális tartalmú zsarolás terjed az interneten, a kiberbűnözők olyan emaillel fenyegetik az internetezőket, amely szerint hónapok óta rögzítenek róluk felvételeket a számítógépük vagy telefonjuk kamerájával, és ha nem kapnak pénzt, akkor nyilvánosságra hozzák ezeket a videókat – számolt be erről az ATV Híradója.

„Hadd mutatkozzam be. Hivatásos programozó vagyok, aki a szabadidejében hackelésekre specializálódik. Ezúttal sajnos te váltál a következő áldozatommá....” – így kezdődik az a Sextortion nevű zsarolólevél, amit az elmúlt hetekben küldtek szét országszerte. Bor Olivér, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője elmondta: a bűnöző azt állítja, hogy intim fotók és felvételek birtokába jutott, amiket nyilvánosságra fog hozni. A zsaroló a levélben pénzt követel, amit két napon belül bitcoinban akar megkapni.

„Alapesetben 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő ez a cselekmény. De vannak súlyosbító körülmények, például, ha valaki ezt a típusú zsarolást bűnszövetségben, többen, hálózatosan követi el” – mondta Baracsi Katalin internetjogász.

Egy friss felmérés szerint Magyarország az internethasználókat fenyegető rosszindulatú tevékenységek szempontjából európai viszonylatban is elég rosszul áll. A Kaspersky kiberbiztonsági vállalat által végzett vizsgálat szerint:

  • Magyarország az 5. legérintettebb ország a trójai zsarolóvírussal megtámadott felhasználók számát tekintve.
  • A magyar felhasználókat érte Európa-szerte az 5. legtöbb adathalász-támadás.
  • Magyarország a 9. legfenyegetettebb ország az online fertőzések terén.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!